BK BH 1975/358
BK BH 1975/3581
1975.08.01.
Az illetékesség szempontjából az elkövetési hely fogalmának értelmezése magánokirat-hamisítással elkövetett csalásnál [1973. évi I. törvény (Be.) 28. § (1) bek.; 1961. évi V. törvény (Btk.) 293. §, 296. § (2) bek. b) pont].
A magánokirat-hamisítással elkövetett csalás bűntette miatt M. István ellen indított bűnügyben a bíróság a védő indítványát elutasította és megállapította, hogy az ügy elbírálására a K.-i Járásbíróság illetékes.
A végzés indokolása szerint a jelen ügyben előterjesztett vád tárgya az 1961. évi V. törvény (Btk.) 293. §-ában meghatározott és a 296. §-a (2) bekezdésének g) pontja szerint minősülő magánokirat-hamisítással elkövetett csalás bűntette, melyet a vádlott azáltal követett el, hogy a B. János által 16 000 Ft-ért megszerzett fekete gránit sírkövet Budapesten – előzetes levél, illetve táviratváltás után – 40 000 Ft-ért eladta Sz. Pál d.-i lakosnak. Sz. Pál a vételárat D.-n kifizette, de a síremléket nem kapta meg, mert B. Pál rendelkezett azzal. A vádlott ezzel az üggyel kapcsolatban egy hamisított magánokiratot mutatott fel és adott át Sz. Pálnak.
A Btk. 293. §-a szerinti csalás elkövetési cselekménye a tévedésben tartás, a jogtalan haszonszerzés és a károkozás.
A vádbeli cselekmények részben Budapesten, részben D.-n történtek, a kár pedig kétségtelenül D.-n következett be.
A Be. 28. §-ának (1) bekezdése szerint az eljárásra az a bíróság illetékes, amelynek területén a bűncselekményt elkövették. Minthogy a cselekmény elkövetése, a kár bekövetkezte folytán a K.-i Járásbíróság területén levő D. Községben történt, a K.-i Járásbíróság illetékessége megállapítható, éspedig a Be. 28. §-ának (2) bekezdésére figyelemmel a megelőzés folytán is.
Így a védő indítványát a bíróság elutasította, és a saját illetékességét megállapította.
Az indokolás szerint az elsőfokú bíróságnak a saját illetékességét megállapító végzése ellen a vádlott és a védő jelentett be fellebbezést a K.-i Járásbíróság illetékessége hiányának megállapítása végett, és az iratoknak a Pesti Központi Kerületi Bírósághoz való áttétele iránt.
A megyei bíróság a fellebbezéseket alaptalanoknak találta.
Az eddig feltárt adatokból – köztük a fellebbezések indokaiból is – kitűnőleg a vádlott a vád tárgyává tett cselekményt részben D.-n követte el. Kétségtelen, hogy a vádlott Sz. Pál sértettet a címére küldött levelekkel és Budapesten a kérdéses sírkő bemutatásával ejtette tévedésbe. Már ekkor megkísérelte a 40 000 Ft megszerzését. Ez a törekvése részben eredményre is vezetett. Cselekményét azonban csak D.-n, a célba vett teljes összeg felvételével fejezte be.
A vádlott tehát a bűncselekményt a Pesti Központi Kerületi Bíróság és a K.-i Járásbíróság illetékessége alá tartozó területen követte el. A Be. 28. §-ának (1) bekezdése értelmében mindkét bíróság illetékes lenne az eljárás lefolytatására. A K.-i Járásbíróság azonban már intézkedett az ügyben, ezért a Be. 28. §-ának (2) bekezdése szerint a megelőzés folytán ez a bíróság illetékes az eljárásra.
A megyei bíróság ezekre tekintettel az elsőfokú bíróság végzését a Be. 268. §-ára utalással, a Be. 259. §-ának (1) bekezdése alapján helybenhagyta.
(Kecskeméti Megyei Bíróság 2. Bf. 1300/1974. sz.)
1
Megjelent a Bírósági Határozatok 1975. évi 8. számában.
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás
