GK BH 1975/381
GK BH 1975/3811
1975.08.01.
Ha a megrendelő a kifogás közlésére megállapított határidőt elmulasztja, a vállalkozási szerződés hibás teljesítésével okozott kár megtérítését jogszerűen mint “szerződésen kívül okozott kár”-igényt harmadik személy sem érvényesítheti [44/1967. (XI. 5.) Kormány rendelet 25. § (2)-(3) bek.; 5/1968. (IV. 6.) ÉVM rendelettel közzétett építési szerződési alapfeltételek 32. § (1) bek.].
A felperes ingatlankezelő vállalat keresetében előadta, hogy az I. r. és a II. r. alperesek (megbízott megrendelők) szervezésében kétszintű emeletráépítést végeztek. A szerződést a kivitelezővel a két alperes állami vállalat kötötte meg, majd a munka befejezése után az emeleteket a felperes ingatlankezelő vállalat átvette. A kerületi tanács 1962-ben a használatbavételi engedély kiadását megadta. Az egyik harmadik emeleti lakás egyik szobájában 1967. december 18-án a III. emelet és a ráépített IV. emelet között a régi födémrész 50 cm szélességben és kb. 4,5-5 m hosszban leszakadt. Ezt követően a felperes több helyen megvizsgálta a III. emeleti födémet és megállapította, hogy a régi födém a leszakadt részhez hasonló állapotban lehet, és ezért az összes III. emeleti lakást fel kellett dúcolnia. A felperes előadása szerint a födémleszakadás az emeletráépítés során elkövetett műszaki hiba következménye, ennek alapján a felperes kártérítés iránt az I. és II. r. alperesek mint az emeletráépítők megbízottai, valamint a III. r. alperes mint kivitelező ellen keresetet indított.
Az I. r. alperes azzal védekezett, hogy kizárólag szervezői tevékenységet végzett. A kivitelezés idejében a Legfelsőbb Bíróság, valamint a Központi Gazdasági Döntőbizottság hatályos 797. sz. közös állásfoglalása szerint az I. r. alperes jognyilatkozatai az építtetők és a kivitelezők között hozták létre a jogviszonyt, és az e jogviszonyban keletkezett jogok és kötelezettségek közvetlenül az építtetőket illetik, illetőleg terhelik. Ennek folytán a szervező vállalat az építkezés során vagy annak következtében keletkezett károkért anyagilag felelőssé nem tehető. Ennek alapján az I. r. alperes a 28 építtető perbehívását kérte, amit az elsőfokú bíróság el is rendelt.
A II. r. alperes azzal védekezett, hogy a III. r. alperessel nem állott jogviszonyban, mivel 1960. január 18-án, tehát az építkezés megkezdése előtt az I. r. alperesre ruházta át mindazon jogokat, amelyeket ebben az ügyben azelőtt megszerzett. Jogellenes magatartást nem tanúsított és így nem felelős a kárért.
A III. r. alperes a védekezésében előadta, hogy az emeletráépítést az I. és II. r. alperessel kötött kivitelezési szerződés alapján végezte el. A felperesnek az építkezéshez szükséges hozzájárulás kiadása előtt meg kellett volna vizsgálnia a fa födémszerkezet állapotát. Az 1962. május 12-én kelt átadás-átvételi jegyzőkönyvet a felperes részéről aláíró műszaki ellenőr semmi olyan kifogást nem jelölt meg, amelyből arra lehetne következtetni, hogy a későbbi meghibásodást okozó hibák már fennállottak. Egyébként a III. r. alperes előadása szerint a felperes követelése a Ptk. 324. §-ának (1) bekezdése értelmében elévült.
Az elsőfokú bíróság igazságügyi szakértő bevonásával helyszíni szemlét rendelt el.
A szakértő a kár összegét 126 027 Ft-ban jelölte meg. Ebből szerinte a tervezőt 18 904 Ft, a kivitelezőt 88 219 Ft és az üzemeltetőt 18 904 Ft terheli.
Az elsőfokú bíróság a III. r. alperes kivitelezőt 107 123 Ft és ennek 1968. január 1-től számított évi 15%-os kamata megfizetésére kötelezte. A felperes ezt meghaladó keresetét elutasította.
Az ítélet lényegileg a szakértői vélemény megállapításain alapszik. Ennek alapján a tervezési, kivitelezési és üzemeltetési hibák közrehatásának következtében keletkezett kár összegét 126 027 Ft-ban jelölte meg. Az ítélet indokolása szerint az I. és II. r. alperes mint megbízott nem felelős a kárért. Ezzel kapcsolatban a már említett közös állásfoglalásra utalt. A III. r. alperessel szemben azonban a felelősséget megállapította, mert bár mint kivitelező az épület kezelőjével, a felperessel szerződéses jogviszonyban nem volt, a szerződésen kívüli károkozás szabályai szerint felelős az általa a kivitelezés során jogellenesen és vétkesen okozott kárért. A III. r. alperes felelős az elsőfokú bíróság ítélete szerint a szakértő által a tervezéssel kapcsolatosan megállapított hibákért is. A szakértő véleménye szerint ugyanis az esetleg nem kielégítő és hatósági előírásoknak nem megfelelő kiviteli tervek hibái az építőipari vállalat előtt felismerhetők voltak. A hatósági előírásokat tehát az építő vállalatnak mindenképpen meg kellett volna tartania, szükség szerint a tervezés hiányosságainak pótlásait szorgalmaznia kellett volna. Elfogadta a bíróság a szakértői véleménynek azt a megállapítását is, hogy 15%-ban a felperes is közrehatott a hiba bekövetkeztében. Ennek folytán a Ptk. 340. §-ának (1) bekezdése alapján kármegosztást alkalmazva a kárfelelősséget 85-15% arányban állapította meg, míg az ezt meghaladó keresetet a III. r. alperessel szemben elutasította, az I. és II. r. alperesekkel szemben pedig a keresetet teljes egészében elutasította.
Az ítélet ellen a felperes és a III. r. alperes fellebbezett.
A felperes a kereseti követelése teljes összegében való megítélését kérte. Előadta, hogy a III. r. alperes által súlyos mulasztásokkal és szakszerűtlenül végzett munka miatt beállott káreseménnyel összefüggő helyreállítási, illetőleg födémcsere-munkálat két és félmillió forintba került. Ezt a szakértő nem vette figyelembe. Kifogásolta, hogy a szakértő vele szemben 15%-os arányú kártérítési felelősséget állapított meg. Kérte az Igazságügyi Műszaki Irodának szakértőként való kirendelését.
A III. r. alperes a fellebbezésében elévülés miatt és a 44/1967. (XI. 5.) Korm. rendelet 25. §-ának (2) bekezdése alapján a kereset elutasítását kérte.
A felperes fellebbezése nem alapos, a III. r. alperesé azonban alapos.
A vállalkozási szerződés megszegésével kapcsolatos kártérítési igény érvényesítését a 44/1967. (XI. 5.) Korm. rendelet szabályozza. Igaz, hogy a III. r. alperessel kötött kivitelezési szerződés az említett rendelet hatálybalépése előtt jött létre, az e szerződéssel kapcsolatos vitatott igény érvényesítésére azonban a már korábban kialakult ítélkezési gyakorlat a 44/1967. (XI. 5.) Korm. rendelet ide vonatkozó szabályaival megegyezett.
A 44/1967. (XI. 5.) Korm. rendelet 25. §-ának (3) bekezdése szerint hibás teljesítés esetén a megrendelő kárának megtérítését abban az esetben követelheti, ha az évülési idő eltelte után a kár olyan minőségi hiba miatt következett be, amelyre vonatkozó kifogását a megrendelő a vállalkozóval az elévülési időn belül közölte.
Ez a szabály azt jelenti, hogy a vállalkozási szerződések körében a szavatossági jogok érvényesítésére előírt határidők [a fenti rendelet szerint hat hónap, illetve alkalmatlanság esetén három év, az 5/1968. (IV. 6.) ÉVM rendelettel közzétett építési szerződési alapfeltételek [32. § (1) bek.] szerint pedig az átadás-átvételi eljárás befejezésétől számított egy, alkalmatlanság esetén három év] eltelte után a megrendelő kártérítési igényt általában csak abban a kivételes esetben érvényesíthet, ha a kár bekövetkeztét előidéző hibás munka miatt a kifogását a szavatossági határidőn belül bejelentette.
A perbeli esetben a felperes előadása szerint a födém beomlása, vagyis a kárt okozó tény a III. r. alperes hibás kivitelezése folytán keletkezett. A III. r. alperes ugyanis – a szakértői megállapítás szerint – az emeletráépítés során olyan kivitelezési hibákat követett el, amelyek a kár bekövetkezésével okozati összefüggésben vannak. A III. r. alperes terhére tehát a szerződésszegés megállapítható.
Az említett jogszabályi rendelkezés értelmében a szerződésszegés folytán kártérítési igénnyel a III. r. alperes vállalkozóval szemben a vele szerződő felek, illetve a megbízók is csak akkor léphettek volna fel, ha a minőségi hiba miatt a kifogást az előírt határidőben bejelentették volna. Ez azonban nem történt meg az eljárás adatai szerint.
Jelen esetben tehát a felperes javára való marasztalás olyan kártérítési igénynek való helyt adást jelentene, amelyet a jogosult bírósági úton nem érvényesíthet, figyelemmel arra, hogy a munka átadása 1962-ben történt, a káreset pedig csak 1967-ben következett be. Így tehát szerződésen kívül okozott kár megtérítése címén a vállalkozó olyan kár megtérítésére lenne kötelezve, amelyet tőle a szerződésszegés alapján – tehát erősebb jogcímen – már a megrendelő sem követelhetne. Az ilyen követelés megítélése azt jelentené, hogy a vállalkozót a szerződésszegéssel kapcsolatban – a jogszabály intenciójával szemben – minden esetben időbeli határ nélkül felelősség terhelné, ami pedig nyilvánvalóan ellentétben állna az igényérvényesítésnek már említett elveivel is.
A fentiek alapján tehát a felperes keresetét a Legfelsőbb Bíróság elutasította.
(Legf. Bír. Gf. V. 31 839/1974. sz.)
1
Megjelent a Bírósági Határozatok 1975. évi 8. számában.
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás