MK BH 1975/387
MK BH 1975/3871
1975.08.01.
I. Ha a termelőszövetkezet több évben veszteségesen vagy alaphiányosan gazdálkodott, s e miatt újbóli szanálásra került sor, az újabb szanálás folytán elrendelt bércsökkentésnél tekintettel kell lenni a korábbi szanálás alapján foganatosított bércsökkentésre, és a bércsökkentés együttes mértéke a jogszabályban meghatározott mértéket nem haladhatja meg [32/1972. (XI. 1.) PM rendelet 17. §].
II. A munkáltató a volt dolgozójával szemben fennálló követelését nem érvényesítheti a követelés összegét feltüntető munkavállalói igazolási lap kiállításával és annak az új munkáltató részére abból a célból való megküldésével, hogy a követelés összegét a dolgozó munkabéréből vonja le és utalja át [1967. évi II. törvény (Mt.) 44. §, 49. §; 34/1967 (X. 8.) Kormány rendelet (Mt. V.) 70. §, 71. §).
A felperes 1966-tól dolgozott az alperes termelőszövetkezet jogelődjénél, s ennek megbízása alapján 1972. március 1-től a munkaviszonya megszűnéséig, 1972. december 11-ig a főkönyvelői munkakört látta el.
A termelőszövetkezet több éven át – így az 1972. évben is – veszteségesen gazdálkodott, emiatt többször szanálták.
A megyei tanács elnökhelyettese 1973. július 10-én határozatot hozott a termelőszövetkezet 1972. évi veszteségeinek és alaphiányának rendezéséről és ennek feltételeiről. E határozat 5. pontjában a 32/1972. (XI. 1.) PM rendelet 17. §-a (1) bekezdésének e) pontjára történt hivatkozással a szanálás feltételéül előírta a termelőszövetkezetnek a határozatban munkakörük szerint megjelölt vezető beosztású tagjai személyes jövedelmének az alapmunkadíjra, alkalmazottainak pedig a besorolás szerinti munkabérük 75%-ára való csökkentését az e munkakörükben az 1972. évben eltöltött idő arányában. A továbbiakban úgy rendelkezett, hogy azoknál az érintett vezetőknél, “akik az 1972. évben a termelőszövetkezetben dolgoztak, és időközben eltávoztak, a felvett munkabér 75%-án felüli részét – az 1972. évben a munkakörükben eltöltött idő arányában – tartozásként kell szerepeltetni”. Kimondotta azt is, hogy a “termelőszövetkezet jelenlegi megbízott főkönyvelőjét” a személyes jövedelem korlátozása alól mentesíti.
Ezt követően az alperes 9350 Ft tartozást feltüntető munkavállalói igazolási lapot állított ki a felperes nevére, s azt megküldte a jelenlegi munkáltatójának, amely megkezdte a tartozásként kimutatott összegnek a munkabérből való levonását.
Emiatt a felperes panasszal fordult a szövetkezeti döntőbizottsághoz, amely a panaszát elutasította. Döntését a 32/1972. (XI. 1.) PM rendelet 17. §-a (1) bekezdésének e) pontjában foglaltakra hivatkozással azzal indokolta, hogy e jogszabály fejlesztési alaphiány esetén kötelezővé teszi a termelőszövetkezet főkönyvelője munkadíjának 75%-ra csökkentését. E jogszabálynak és a megyei tanács előzőekben említett határozatának megfelelően járt el a termelőszövetkezet a felperes által sérelmesnek tartott intézkedése megtételénél.
A felperes keresete folytán indult perben a munkaügyi bíróság ítéletével a szövetkezeti döntőbizottság határozatát részben megváltoztatta, s azt állapította meg, hogy a felperesnek 7650 Ft tartozása áll fenn az alperessel szemben. Egyetértett a szövetkezeti döntőbizottság határozatának indokaival s megállapította, hogy a 25%-os munkabércsökkentés fejében a főkönyvelői megbízatásának tartama alatt felvett munkabére alapulvételével a felperesnek nem a munkavállalói igazolási lapon kimutatott 9350 Ft, hanem csupán az ítéletben megjelölt összegű tartozása áll fenn.
A munkaügyi bíróság ítélete ellen emelt törvényességi óvás alapos.
A felperes a keresetlevelében arra hivatkozott, hogy a 12/1971. (X. 13.) MÉM rendelet értelmében a termelőszövetkezetnél alkalmazott főkönyvelő besorolás szerinti bértétele 3500-5200 Ft. Az ő fizetése havi 3400 Ft volt, tehát a munkakörére előírt bértétel alsó határát sem érte el. Előadta azt is, hogy a termelőszövetkezetnél a tárgyévet megelőző 1971. évi veszteséges gazdálkodás miatt korábban is volt már szanálás. A munkaügyi bíróság e körülményeknek a perbeli jogvita eldöntésénél nem tulajdonított jelentőséget.
A munkaügyi bíróságnak azonban a tényállást e körben is fel kellett volna derítenie, és tisztáznia kellett volna, hogy milyen szempontok figyelembevételével történt a felperes főkönyvelői munkabérének a megállapítása. Ha ugyanis való a felperesnek az az előadása, hogy a munkabére a főkönyvelői munkakörre előírt bértétel alsó határát sem érte el, s a munkabérét azért állapították meg ilyen alacsony mértékben, mert az 1972. évet megelőző korábbi évek veszteséges gazdálkodása miatt a szanálás érdekében tett hatósági intézkedés folytán a munkabérét csökkenteni kellett, ez esetben – ha a korábban elrendelt és végrehajtott bércsökkentés a 25%-ot elérte – a veszteséges és alaphiányos gazdálkodás miatt további bércsökkentésnek nem lehet helye.
Az alperes termelőszövetkezet – tekintet nélkül arra, hogy követelése megalapozott-e vagy sem – helytelenül járt el akkor, amikor a követelését úgy érvényesítette, hogy munkavállalói igazolási lapot állított ki és – feltüntetve rajta a követelésének összegét – azt megküldte a felperes jelenlegi munkáltatójának. Az ilyen intézkedés sérti a dolgozónak azt az alapvető jogát, hogy a végzett munkájáért díjazás illeti meg (Mt. 44. §), amelyből levonásnak csak a jogszabályokban meghatározott esetekben és mértékben van helye [Mt. 49. § (3) bek.], s mindamellett lehetővé teszi megalapozatlan igények érvényesítését. A helyes eljárás az lett volna, hogy az alperes – az Mt. V. 70. §-ának (2) bekezdésében foglaltaknak megfelelően – a felperest felszólította volna tartozásának kifizetésére, s ha a felszólítás panasz hiányában jogerőre emelkedett volna, azt küldte volna meg a felperes munkáltatójának a felszólításban megjelölt összegnek a munkabérből való levonása és átutalása végett [Mt. V. 71. § (1) bek.].
(Legf. Bír. M. törv. I. 10 416/1974. sz.)
1
Megjelent a Bírósági Határozatok 1975. évi 8. számában.
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás