PK BH 1975/418
PK BH 1975/4181
1975.09.01.
I. A mezőgazdasági termelőszövetkezet tagját megillető fizetett szabadság szempontjából a betegségi segélyezési időtartamot munkateljesítményként kell számításba venni [1967. évi III. törvény 62. §; 35/1967. (X. 11.) Kormány rendelet 96. §; 6/1967. (X. 24.) MÉM rendelet 136. §, 149. §].
II. A szabadság kiadása tárgyában keletkezett vita esetén az elsőfokú ítélet ellen fellebbezésnek helye van [1952. évi III. törvény (Pp.) 348. §].
A felperes tagja az alperesi termelőszövetkezetnek. 1971. november 15-től 1973. november 14-ig tbc-betegségben szenvedett, s ez idő alatt betegségi segélyben részesült. Felgyógyulását követően az 1972. és az 1973. évre járó fizetett szabadságának a kiadását kérte.
A termelőszövetkezet vezetősége a felperes kérelmét csak az 1973. évre találta teljesíthetőnek, s erre az évre 18 nap fizetett szabadság kiadását rendelte el.
A felperes szerint azonban részére 1972. évre is jár 17 nap fizetett szabadság. Minthogy a vezetőség ennek kiadását megtagadta, panasszal fordult a szövetkezet döntőbizottságához.
A szövetkezet döntőbizottsága elrendelte, hogy a termelőszövetkezet a felperes részére “az 1972. évi 17 nap szabadság teljes kiegyenlítése fejében fizessen meg 323 Ft tőkét, és ennek 1973. január 1. napjától a kifizetés napjáig járó 5% kamatát”. A kifizetni rendelt tőkeösszeg a betegségi segély és az annak alapjául szolgáló munkadíj közötti különbségből adódik.
A határozat indokolása szerint a felperest megilleti ugyan az 1972. évre járó fizetett szabadság, figyelemmel azonban arra, hogy 1972-ben betegségi segély címén az alapmunkadíjának 75%-át megkapta, a szabadságként járó napok után őt csak a betegségi segély és az alapmunkadíj közötti különbség illeti meg. Ellenkező esetben ugyanis a felperes a szabadságidő tartamára kétszeres munkabérben részesülne.
A felperes a döntőbizottság határozata ellen keresettel fordult a bírósághoz.
Az elsőfokú bíróság a felperes keresetét elutasította. Az ítélet indokolása szerint a vonatkozó jogszabályok rendelkezéseiből az következik, hogy a szülési és a betegségi segélyre való jogosultságtól eltérően, a fizetett szabadság kizárólag az előző évben ténylegesen ledolgozott tízórás munkanapok száma szerint jár. A felperes 1971. november 15-től 1973. november 14-i megszakítás nélkül betegállományban volt. Betegsége folytán 1972-ben nem voltak olyan munkanapjai, amelyek esetén az 1973. évben fizetett szabadság megilletné. Ennélfogva az alperes 1973. évre jogszabályellenesen biztosított 18 nap fizetett szabadságot a felperes részére. Ettől eltérően ugyanis a felperest az 1971. évben ledolgozott munkanapjai alapján 1972-ben összesen 17 nap fizetett szabadság illette meg. Minthogy az alperes 17 nap szabadság helyett 18 napot adott ki a felperesnek, őt további szabadság nem illeti meg.
Az ítélet ellen a felperes fellebbezett.
A másodfokú tárgyaláson a tanács elnöke tájékoztatta a felperest arról, hogy a Pp. 348. §-ának (3) bekezdésében foglalt rendelkezésre figyelemmel az ítélet ellen fellebbezésnek nincs helye.
Ez után a tájékoztatás után a felperes fellebbezését visszavonta.
A jogerős ítélet ellen emelt törvényességi óvás alapos.
Az 1971. évi 34. tvr.-tel módosított és kiegészített 1967. évi III. tv. 62. §-ának (1) bekezdésében foglalt rendelkezés szerint a termelőszövetkezetnek azt a tagját, aki egész éven át folyamatosan dolgozik, a munkaviszonyban álló dolgozókéval azonos mértékű fizetett szabadság illeti meg. A 46/1971. (XII. 28.) Korm. rendelettel módosított és kiegészített 35/1967. (X. 11.) Korm. rendelet (R.) 96. §-ának (1) bekezdése szerint a fizetett szabadság szempontjából egész éven át folyamatosan dolgozó tagnak azt kell tekinteni, aki a termelőszövetkezetben az előző évben 250 tízórás munkanapot teljesített. A 15/1971. (XII. 30.) MÉM rendelettel módosított és kiegészített 6/1967. (X. 24.) MÉM rendelet (Vhr.) 149. §-ának (2) bekezdése szerint a szülési és a betegségi segélyre való jogosultság megállapításánál a szülési és a betegségi segélyezés idejét munkateljesítményként kell számításba venni. A Vhr. 136. §-ának (3) bekezdése pedig úgy rendelkezik, hogy a fizetett szabadságra való jogosultság megállapításánál a 149. § (2) bekezdésében foglaltakat kell figyelembe venni.
Ezekből a rendelkezésekből következik, hogy a járásbíróság álláspontjától eltérően a felperes jogszerűen támasztott igényt az 1973. évi szabadságának kiadására, de a körülményektől függően az 1972. évi szabadságának kiadására is.
A felperest az 1973. évre járó szabadság kétségen kívül megilleti. Ő ugyanis 1972. évben betegségi segélyben részesült, következésképpen – a Vhr. 136. §-ának (3) bekezdésében foglalt rendelkezésre figyelemmel – a fizetett szabadság kiadása részére jogszabálysértés nélkül történt.
Ami a felperes 1972. évi fizetett szabadságát illeti, a járásbíróságnak azt kellett volna vizsgálnia, hogy a felperes 1971-ben – munkateljesítésével és a táppénzes idejének beszámításával – a jogszabályban előírt mértékű munkanapokat teljesítette-e. Ha igen, akkor részére az 1972. évre járó alap- és pótszabadságot természetben kell kiadni, és erre az időre őt átlagrészesedés illeti meg. A Vhr. 136. §-ának (4) bekezdése szerint ugyanis a fizetett szabadságot esedékességének évében, akadályoztatás esetén pedig ennek megszűnésétől számított 30 napon belül kell kiadni. A felperes a betegségből 1973. november 14-én gyógyult, s még ebben a hónapban kérte a két évre járó szabadságának a kiadását. Igényének érvényesítésével tehát nem késett el.
A kifejtettek folytán a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 274. §-ának (3) bekezdése alapján a járásbíróság ítéletét hatályon kívül helyezte, s a járásbíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította.
A másodfokú bíróság tévesen tájékoztatta a felperest úgy, hogy a járásbíróság ítélete ellen fellebbezésnek nem volt helye.
A perbeli esetben ugyanis a jogvita tárgya nem a munka végzése vagy díjazásának mértéke, hanem az, hogy a felperest 1972. évre fizetett szabadság megillette-e vagy sem. Ez viszont nem vonható a Pp. 348. §-a (3) bekezdésének utolsó mondatában meghatározott olyan kivétel alá, amelynek esetében a járásbíróság ítélete ellen fellebbezésnek nincs helye. A másodfokú bíróság tehát tájékoztatásával tévesen késztette a felperest arra, hogy a fellebbezését visszavonja.
(Legf. Bír. P. törv. I. 20 787/1974. sz.)
1
Megjelent a Bírósági Határozatok 1975. évi 9. számában.
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás