BK BH 1975/452
BK BH 1975/4521
1975.10.01.
Maradandó testi fogyatékosságot előidéző súlyos testi sértésben kell megállapítani a társtettesek bűnösségét, függetlenül attól, hogy a maradandó testi fogyatékosságot előidéző ütést melyikük mérte a sértettre [1961. évi V. törvény (Btk.) 13. §, 257. § (2) bek. b) pont].
A megyei bíróság erős felindulásban elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt mint társtetteseket az I. r. vádlottat 1 évi és 6 hónapi, a II. r. vádlottat 8 hónapi, a fk. III. r. vádlottat 1 évi szabadságvesztésre ítélte. A II. r. vádlottal szemben kiszabott szabadságvesztés végrehajtását 3 évi próbaidőre felfüggesztette.
A megállapított tényállás lényege szerint a sértett és két társa este T. faluban megtámadták a vádlottakat, akik futva menekültek előlük. A menekülőket nem érték be, ezért abbahagyták az üldözést. Ezt követően a vádlottak a lakásaik felé távoztak. A sértett és társai a II. és a III. r. vádlottat azonban újból megtámadták, az I. r. vádlott segítségükre sietett, a két társaság között verekedés kezdődött, végül is a sértett menekülni kényszerült. A három vádlott követte őt, az I. és a III. r. vádlott akácfaléc karót vett magához, a II. r. vádlott pedig katonai derékszíjával támadt a sértettre, miután az egy kerítésen átugorva az udvarban keresett menedéket. A három vádlott ütlegelte a sértettet, aki a fején, bal kezén, a bal combján és lábszárán szenvedett sérüléseket. Az egyik karóütés a fejtető bal oldalát érte és benyomatos koponyatörést, agyzúzódást idézett elő. Ettől az ütéstől a sértett összeesett, s a vádlottak a további bántalmazással felhagytak. A sérülések egy része 8 napon belül, a többi 8 napon túl gyógyult. A sértettet életveszélyes állapotban kórházba szállították, a koponyasérülés maradandó testi fogyatékosságot okozott.
A tényállást támadó fellebbezés keretében mind az I. r., mind a II. r. vádlott annak meg nem állapítását sérelmezte, hogy a sértett koponyasérülését a vádlottak közül ki okozta.
A Legfelsőbb Bíróság a fellebbezést nem találta alaposnak. Az elsőfokú tárgyaláson a III. r. vádlott tett ugyan olyan nyilatkozatot, amely az orvos szakértő véleményével egybevetve felvetette annak a lehetőségét, hogy a sértett koponyasérülését az említett vádlott okozta, az összes adat tükrében azonban e vallomás alapján sem lehet bírói bizonyossággal megállapítani, hogy a sérülés valóban a III. r. vádlott bántalmazásának volt a következménye. A vádlottak cselekményének jogi minősítésével kapcsolatban később kifejtendők szerint a hiányolt ténymegállapításnak nincs is olyan jelentősége, amely az ügy érdemi eldöntését befolyásolná.
Az elsőfokú bíróság egyéb vonatkozásban is okszerűen értékelte a bizonyítékokat, és ezért a Be. 239. §-ának (2) bekezdésében írt hibák nélkül megállapított tényállás a másodfokú eljárásban irányadó volt.
Az elsőfokú bíróság helyesen következtetett a vádlottak bűnösségére. A II. r. vádlott és védője az 1961. évi V. törvény (Btk.) 25. §-ában foglalt rendelkezés nem alkalmazását kellő alap nélkül sérelmezte. A sértett a támadással már felhagyott, menekült, támadóeszközzel sem rendelkezett, amikor a vádlottak őt bántalmazták. Az irányadó tényállás alapján jogos védelmi helyzet megállapításának nincs helye.
Tévedett azonban az elsőfokú bíróság a vádlottak cselekményének a jogi minősítésénél. Az elsőfokú bíróság ítéletének indokolásában csupán arra hivatkozott, hogy a vádlottak a sértettet szándékegységben bántalmazták, s hogy ennélfogva cselekményük eredményéért, mint a Btk. 13. §-ának (2) bekezdésében meghatározott társtettesek, valamennyien felelnek. Adós maradt azonban annak kifejtésével, hogy mire irányult a vádlottak szándéka, hogy milyen tényekből vont következtetést a vádlottak ölési szándékára. Nem találta meggyőzőnek a Legfelsőbb Bíróság azokat az indokokat sem, amelyeket az elsőfokú bíróság a vádlottak ölési szándékának erős felindulásban keletkezésére felsorolt.
A vádlottak a sértettet valóban egymás szeme láttára, egymás tevékenységéről tudva, azonos időpontban ütlegelték. A sértett életét fenyegető vagy különösen súlyos bántalmazásra felhívó kijelentések azonban nem hangzottak el. A vádlottak a sértettnek és társaságának ismétlődő támadó fellépésén felháborodva, először a támadás elhárításaként, majd annak megtorlásaként bántalmazták a sértettet. Az ütések a sértett testének különböző helyét érték különböző, kisebb-nagyobb erőbehatással.
Az esti sötétben az ütések irányítására, életfontosságú testrészek célbavételére nem volt mód. A bántalmazáshoz használt fűrészelt kerítésléc és a derékszíj az emberélet kioltásának nem tipikus eszköze. A sértettet egyetlen nagy erejű ütés érte, és ennek hatását érzékelve a vádlottak a bántalmazással felhagytak.
Mindezek a körülmények arra mutatnak, hogy a vádlottak között sem kifejezett, sem hallgatólagos megállapodás nem volt arra nézve, hogy a sértettet akár annak életét kioltó módon is bántalmazzák. A cselekmény elkövetésének körülményeiből, indítékából megnyugtató módon csak arra lehet következtetni, hogy a vádlottak szándéka a sértett bántalmazására, testi sérülés okozására irányult.
A Legfelsőbb Bíróság ezért az elsőfokú ítéletet a jogi minősítés tekintetében megváltoztatta, a vádlottak cselekményét a Btk. 257. §-a (3) bekezdésének b) pontja szerint maradandó testi fogyatékosságot előidéző testi sértés bűntettének minősítette; és minthogy a vádlottak szándékegységben cselekedtek, és cselekményüket egymás tevékenységéről tudva követték el, a súlyosabban minősülő testi sértés bűntettének a társtettesei, tekintet nélkül arra, hogy a maradandó testi fogyatékosságot közvetlenül előidéző ütést melyikük mérte a sértettre.
A védelmi fellebbezésnek a büntetések enyhítésére irányuló érvelése nem alapos.
A Legfelsőbb Bíróság az enyhébb minősítés alkalmazása és a bűnösségi körülmények némi módosítása ellenére sem látott okot az elsőfokú bíróság által alkalmazott jogi minősítéshez képest igen enyhe büntetések enyhítésére. Az I. és II. r. vádlottnál elsősorban fiatalabb életkorukat vette figyelembe, a fiatalkorú III. r. vádlottnál pedig a maga részéről is a neveltetésére is kiható nehéz családi körülményeket értékelte enyhítő körülményként. A sértettnek és társaságának ismételt támadása miatti felindultság mindhárom vádlott javára további enyhítő körülményként került értékelésre. Súlyosító körülményt nem észlelt.
(Legf. Bír. Bf. I. 290/1975. sz.)
1
Megjelent a Bírósági Határozatok 1975. évi 10. számában.
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás