• Tartalom

PK BH 1975/460

PK BH 1975/4601

1975.10.01.
A szakszervezetek alapszerve jogi személy, meghatalmazás alapján a nevében és részére kötött szerződéssel az alapszerv válik jogosulttá, illetve kötelezetté [1959. évi IV. törvény (Ptk.) 68. §, 219. §].*
Az elsőfokú bíróság a felperes keresetét elutasította, mert nem az ellen indított pert, akivel jogviszonyban áll és azt, akivel jogviszonyban áll, felhívás ellenére sem vonta perbe.
Az ítélet ellen a felperes fellebbezett.
Az alperesnek csak a felperes fellebbezésére adott észrevételéhez csatolt igazolásából állapítható meg, hogy az alperes a szakszervezet megbízásából – meghatalmazása alapján – vásárolta a felperestől az almát. Ezért az alperes cselekménye által a szakszervezet (alapszervezet) vált jogosulttá, illetve kötelezetté [Ptk. 219. § (2) bek.].
A Szakszervezetek 1971. május 4-8-án tartott XXII. Kongresszusa által jóváhagyott Alapszabályának 74. pontja értelmében az alapszervezetek jogi személyek.
A 75. pont szerint a szakszervezeti jogi személyek tartozásaikért saját vagyonukkal felelnek.
Helyesen járt el az elsőfokú bíróság, amikor az alperessel szemben előterjesztett keresetet jogviszony hiányában elutasította, ezért az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 253. §-ának (2) bekezdése alapján a megyei bíróság helybenhagyta.
Mivel az alperes csak a fellebbezési eljárásban igazolta, hogy a perbeli ügyben az alapszervezete megbízottjaként járt el, ezzel a mulasztásával a felperesnek felesleges költséget okozott. Ezért az alperes pernyertessége ellenére köteles a Pp. 80. §-ának (2) bekezdése alapján a felperes illetékfeljegyzési joga miatt le nem rótt kereseti és fellebbezési eljárási illetéket az államnak megfizetni [1/1973. (I. 24.) IM rendelet 15. § (1) bek.].
(Szegedi Megyei Bíróság 1. Pf. 20 927/1974. sz.)
1

Megjelent a Bírósági Határozatok 1975. évi 10. számában.

*

Ezzel összhangban mondotta ki a Legf. Bír. P. törv. I. 20 257/1974. sz. határozata (BH 1975. áprilisi szám 171. old.), hogy nincs olyan jogszabály, amely a szakszervezeti bizottságot jogi személyiséggel ruházta volna fel, tehát a szakszervezeti bizottság nem jogi személy.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére