PK BH 1975/464
PK BH 1975/4641
1975.10.01.
I. Amennyiben a károsult belátási képessége hiányzik vagy fogyatékos, a fokozott veszéllyel járó tevékenység folytatója akkor is a teljes kárért felel, ha a károsult gondozója a felügyelet ellátása érdekében nem úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható [1959. évi IV. törvény (Ptk.) 345. § (3) bek., 358. §; PK 39. sz.].
II. A keresetlevélbe foglalt joglemondást a bíróság nem veheti figyelembe, ha az a gyermek érdekeivel nyilvánvalóan ellentétben áll [1952. évi III. törvény (Pp.) 4. §].
Az alperes 1972. április 7-én a délelőtti órákban motorkerékpárral mintegy 50 km/óra sebességgel haladt, amikor az úttest menetirány szerinti jobb oldali széle mellett játszott az 1966-ban született kiskorú felperes, az akkor 9 éves bátyjával.
A felperes féktávolságon belül az alperes által vezetett motorkerékpár elé lépett, így őt a motorkerékpár elgázolta. A baleset következtében az agyvelőállományra is kiterjedő, súlyos sérüléseket szenvedett, agyzúzódás folytán beszédkészségét elvesztette, iskolai képzésre alkalmatlanná vált. Időszakosan klinikai kezelésre, állandó orvosi ellátásra s gondozásra szorul.
Az alperes ellen büntetőeljárás indult. A büntetőbíróság súlyos egészségromlást okozó gondatlanul elkövetett közlekedési vétség miatt bűnösségét megállapította és őt elítélte. Azt is megállapította, hogy az alperes kellő figyelem és körültekintés mellett meggyőződhetett volna arról, hogy az úttest közelében gyermekek játszanak, s ha a jármű sebességét megfelelően csökkenti vagy megáll, a baleset elkerülhető lett volna.
A felperes keresetében havi 800 Ft általános kártérítés megfizetésére kérte kötelezni az alperest.
Az elsőfokú bíróság az alperest arra kötelezte, hogy 1973. július 1-től kezdődően havi 480 Ft járadékot fizessen meg a felperesnek. Ezt meghaladóan a keresetet elutasította. Megállapította, hogy a felperest a Ptk. 358. §-ának (2) bekezdése értelmében általános kártérítés illeti meg, mert a kiskorú fokozottabban szülői felügyeletre és gondozásra szorul, nevelése pedig olyan többletkiadásokkal jár, amelyek összegét pontosan nem lehet meghatározni. A gyermek kezeltetésével kapcsolatosan különböző kiadások merülnek fel. A felperes különváltan élő anyja nem helyezkedhet el, két gyermekkel pedig nem képes a gyermektartásdíjból megélni. Ezért az elsőfokú bíróság havi 800 Ft-ot vett általános kárként alapul, amelyből a kármegosztás után, a kár 60%-a, vagyis havi 480 Ft járadék megfizetésére kötelezte az alperest. Figyelembe vette azt is, hogy a felperes anyja a ház körüli gazdálkodással, illetőleg állattartással bizonyos keresetre tud szert tenni, ezért a havi 800 Ft-os igényt túlzottnak találta.
A felperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét részben megváltoztatta, s a járadékfizetési kötelezettség kezdő időpontját 1973. január 2-ában állapította meg, kimondotta, hogy az alperes ettől az időponttól kezdődően havi 660 Ft járadékot köteles fizetni. Egyebekben az elsőfokú ítéletet helybenhagyta.
A jogerős ítélet ellen emelt törvényességi óvás megalapozott.
A Legfelsőbb Bíróság Polgári Kollégiumának 39. számú állásfoglalása értelmében, ha olyan személy, akinek belátási képessége hiányzik vagy fogyatékos, a fokozott veszéllyel járó tevékenység folytatása következtében szenvedett károsodást, a veszélyes tevékenység folytatója csak akkor mentesül a kártérítési felelősség alól, ha a károsult elháríthatatlan külső okként figyelembe vehető magatartásával maga idézte elő kárát. Ha azonban elhárítható közrehatás esete áll fenn, a veszélyes tevékenység folytatóját teljes felelősség terheli, és kármegosztásnak [Ptk. 345. §-ának (3) bekezdése] akkor sincs helye, ha a károsult személyi gondozója a felügyelet ellátása érdekében nem úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható.
A peradatok szerint az úttest szélén játszadozó gyermekek magatartásából kellő körültekintés és előrelátás esetén az alperesnek számítania kellett arra, hogy valamelyik gyermek vigyázatlanul a motorkerékpár elé kerülhet. A sebesség megfelelő csökkentése és óvatos vezetés mellett a perbeli baleset elkerülhető lett volna, így azt nem lehet elháríthatatlannak minősíteni.
A kiskorú felperest képviselő ügyvédi munkaközösség a havi járadékösszeg kiszámításánál 40-60%-os kármegosztási arányt vett figyelembe. Ez a jogérvényesítés – tartalmát tekintve – joglemondást eredményezne, s miután nyilvánvalóan ellentétben áll a kiskorú felperes érdekeivel, így a járásbíróság a Pp. 4. §-ában foglalt rendelkezések értelmében nem lett volna köteles azt figyelembe venni.
Egyébként az elsőfokú bíróság, amikor havi 800 Ft alapulvételével és a ház körüli munkákkal elérhető jövedelemre tekintettel az alperest csupán 60%-nak megfelelő havi 480 Ft megfizetésére kötelezte, voltaképpen nem is kármegosztást alkalmazott, hanem havi 320 Ft-ra becsülte a kiskorú felperes anyjának a háztartáson belül kifejtett tevékenységével elérhető azt az értéket, amelyre a nevezett ily módon szert tehet.
A Ptk. 358. §-ának (1) bekezdése szerint kártérítés címén a károkozó körülmény folytán a károsult vagyonában beállott értékcsökkenést s az elmaradt vagyoni előnyt kell megtéríteni, ideértve azokat a költségeket is, amelyek a károsultat ért hátrány csökkentéséhez vagy kiküszöböléséhez szükségesek.
A károsultnak tehát teljes vagyoni elégtételt kell kapnia. A kárért felelős személy a kár összegszerű megállapításának nehézségeiből előnyt nem származtathat. A Ptk. 358. §-ának (2) bekezdése ezért lehetővé teszi az általános kártérítés megítélését, ha a baleseti sérült vagyoni kárt szenvedett, annak mértéke azonban pontosan nem állapítható meg, s így a teljes anyagi kárpótlása csak az általános kártérítés útján valósítható meg.
A másodfokú bíróság a Ptk. 358. §-ának (2) bekezdésében meghatározott törvényi rendelkezése ellenére azonban csupán a kárnak a megtérítéséről rendelkezett. Azt állapította meg, hogy a kiskorú felperes anyja, aki súlyosan sérült gyermekének gondozása miatt nem tud munkát vállalni, munkaviszony esetén havi 1300 Ft keresetet érhetne el, a ház körüli munkájával elérhető jövedelme 200 Ft-os összegben vehető számításba, és így 1100 Ft alapulvétele mellett 40-60% arányú kármegosztás alkalmazásával “általános kártérítés jogcímén” marasztalta az alperest. Ily módon olyan kár megtérítéséről rendelkezett, amelynek összege kiszámítható volt. Ezzel szemben kirekesztette az általános kártérítésből mindazokat a biztosan bekövetkező vagyoni hátrányokat, amelyeknek a mértéke összegszerű pontossággal nem határozható meg, tehát amelyek helyes jogalkalmazás esetén valóban alapul szolgálhattak volna az általános kártérítés megítélésére (Pl. különleges nevelési-taníttatási kiadásokat, a gyógyításhoz szükséges közlekedési többletköltségeket és azokat az egyéb kiadásokat, amelyek az ilyen súlyos sérülést szenvedett, testi hibás gyermek ellátásával és nevelésével az általános élettapasztalatok szerint is együtt járnak).
Az előadottakra tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 274. §-ának (3) bekezdése alapján a másodfokú bíróság ítéletének az alperest havi 660 Ft járadék fizetésére kötelező rendelkezését – ideiglenes intézkedésként – hatályában fenntartotta, egyebekben azonban az ítéletet hatályon kívül helyezte, s a másodfokú bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította.
Megjegyzi végül a Legfelsőbb Bíróság, hogy a kiskorú felperest megillető járadék már lejárt részletének megfizetésére az alperest egy összegben és rövid teljesítési határidő mellett kellett volna kötelezni.
(Legf. Bír. P. törv. V. 20 695/1974. sz.)
1
Megjelent a Bírósági Határozatok 1975. évi 10. számában.
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás