GK BH 1975/476
GK BH 1975/4761
1975.10.01.
Az ellenérték tekintetében a szerződés létrejötte a ráutaló magatartás alapján nem állapítható meg, ha a megrendelő a számlázott ellenértékkel szemben csak az általa helyesnek vélt alacsonyabb árat volt hajlandó megfizetni [1959. évi IV. törvény (Ptk.) 207. § (2) bek.; GK 19. sz.].
A kutatóintézet jogosult kérelmére kibocsátott fizetési meghagyásokat a kötelezett iparvállalat ellentmondással támadta meg, mert nem tartozik a fizetési meghagyásokkal követelt 34 013 forinttal. Előadása szerint a jogosult a nyomtatott huzalozású kártyák gyártására és szállítására 1971. január 14-én kötött megállapodásban foglalt árnál magasabb árat számlázott, tehát jogszerűen nem követelheti a megállapított ár és a számlázott ár közötti különbözetet.
A felperes keresetét [Pp. 393. § (2) bek.] arra alapította, hogy a felek nem kötöttek szállítási szerződést. A megelőzőleg közöttük létrejött kutatási, fejlesztési szerződés csak irányárakat tartalmazott, az árban a szállítási szerződés megkötésekor kellett volna megállapodni, ez azonban nem történt meg, tehát nem lehet a kutatási, fejlesztési szerződés irányárait alkalmazni. A felek között adásvételi szerződés jött létre, mert a felperes szállított, az áru árát a szállítóleveleken és a számlákon is feltüntette, az alperes az árut az ár ismeretében vette át, ezzel az árat elfogadta, ezért a számla összegét utóbb nem kifogásolhatta, azt köteles megfizetni. A felperes előadta azt is, hogy az 1971. január 14-i megállapodás megkötése óta a világpiaci árak emelkedtek és az ennek figyelembevételével az 1973. év folyamán számlázott árakat – amelyek ugyancsak eltértek a megállapodás irányáraitól – az alperes vita nélkül kifizette. A felperes felajánlotta, hogy ha a szóban levő árukat az alperes visszaszállítja, az általa már kifizetett árat neki visszafizeti.
Az alperes a védekezésében a kereset elutasítását kérte, mert a szabadáras áru ára az 1971. január 14-én kelt megállapodás 2. sz. mellékletének 1.1 tétele szerint 540 Ft/m2, a 2. sz. melléklet további tételeire pedig az árat az “árindex” rovatban megjelölt szorzószám alkalmazásával kellett kialakítani. A vita a 0-088682-019 rajzszámú áramköri lapokra vonatkozik, ezek mérete 0,017 m2, árindexe 8,2, a felszámítható ár pedig 75,30 Ft/db. Az alperes előadása szerint az 1973. évben tévesen kifizetett magasabb árak miatt a különbözet visszafizetése iránt pert indított, amely folyamatban van, a felperes ajánlatára pedig úgy nyilatkozott, hogy az említett áramköri lapokat nem tudja visszaszállítani, mert azokat már felhasználta.
Az elsőfokú bíróság a perben közbenső ítéletet hozott [Pp. 213. § (3) bek.], amelyben megállapította, hogy a felek között nem jött létre szállítási szerződés, továbbá hogy a megrendelések folytán a felperes által leszállított és leszámlázott szállítmányok teljes összegben ki nem egyenlített vételára a felek által 1971. január 14-én megkötött kutatási, fejlesztési és szállítási szerződés irányárainak alapulvételével jár. A vételár megállapítása céljából a bíróság a közbenső ítélet jogerőre emelkedése után – amennyiben a felek egyeztetéssel nem tudnák az árakat tisztázni – szakértőt fog kirendelni. Az ítélet indokolása szerint a felperes annak ellenére szállított, hogy a felek között szállítási szerződés nem jött létre, az alperes pedig az árut átvette, ezért szerződés hiányában is meg kell térítenie azt az értéket, amellyel az áru átvétele folytán gazdagodott. Minthogy pedig a kutatási, fejlesztési szerződés célja – az ár vonatkozásában – az volt, hogy a hazai gyártású áramköri lapok ára a világpiaci áraknál olcsóbb legyen, ebből az következik, hogy az irányárakat a felek maximális árként kívánták alkalmazni, amelytől csak lefele lehetett eltérni. Ezért a világpiaci árak időközbeni emelkedése a felperes számára nem tette lehetővé, hogy a megállapodástól eltérően, egyoldalúan drágább árakat számíthasson fel. Az előbbiek szerint a megállapodás a felszámítható maximális árat rögzíti és az abban meghatározott módon képezhető ár az, amely a bíróság szerint megfelel az alperes – egyébként általa is elfogadott – gazdagodása mértékének.
A közbenső ítélet ellen a felperes fellebbezést nyújtott be, amelyben az alperesnek a kereset szerinti marasztalását kérte. A fellebbezés szerint az elsőfokú bíróság helyesen állapította meg, hogy a felek nem kötöttek szállítási szerződést, az adásvételi szerződés létrejöttét viszont meg kellett volna állapítania. Az alperes ugyanis a szállítólevelekből és a számlákból az árat ismerte, az árut átvette, ezzel az aktussal az árat elfogadta és az adásvételi szerződés létrejött, utólagos reklamációnak tehát nem lehet helye. A felperes álláspontja szerint a kutatási, fejlesztési szerződés tartalma a meg nem kötött szállítási szerződést nem pótolhatja, ezért nem lehet az 1971. január 14-i kutatási, fejlesztési szerződés irányárait alkalmazni. A felperes előadta azt is, hogy az elsőfokú bíróság téves megállapításával szemben az áramköri lapoknak nincs maximált ára, az ugyanis a felek között nem volt vitás, hogy a termék szabadáras cikk. A vitatott áramköri lapok a kutatási, fejlesztési szerződés mellékleteiben megjelölt minőségi kategóriák egyikének sem felelnek meg. Szakértő kirendelése azért nem szükséges, mert a felperes kutatóintézet, ezért csak kísérleti gyártásra jogosult, üzemszerű, nagy szériában történő termelésre nincs feljogosítva.
A felperes előadta azt is, hogy a felek közös megegyezéssel – ráutaló magatartással – a szállítási szerződés létrehozására irányuló szándékukat adásvételi szerződés kötésére módosították. Az alperes az általa is említett árközlő levél vétele után is adott megrendeléseket, ebből pedig arra kell következtetni, hogy a közölt árakat elfogadta. Az adásvételi szerződés megkötésekor tehát a felek az árban is megállapodtak.
A fellebbezés alapos.
A felek által 1971. január 14-én kötött szerződés célja valójában az volt, hogy a hazai előállítású importált huzalozású lemezek és kártyák mint félkész termékek műszaki színvonalát emeljék, továbbá ezek gyártási technológiáját fejlesszék, a gyártókapacitást növeljék, kutatási, fejlesztőbázist és megfelelő kapacitású termelőüzemet hozzanak létre. A szerződés tárgya ezek szerint kutatási, műszaki fejlesztési feladat megoldása volt. A szerződés szerint az alperes a “kutatási, fejlesztési tevékenység ellátásáért 3 100 000 forint fix fejlesztési díjat” fizetett a felperesnek. A kutatási, fejlesztési szerződés azt a feltételt is tartalmazta, hogy ha a várt eredmény megvalósul, akkor a felek a 10/1966. (II. 14.) Korm. rendelet szerint szállítási szerződéseket fognak kötni, és – többek között – az áru árában – az árhatóság közbejöttével – a szállítási szerződések megkötésekor fognak megállapodni.
A felek azonban nem kötöttek szállítási szerződést, ennélfogva az áru árában sem állapodtak meg, következésképpen nem lehet a kutatási, fejlesztési szerződés irányárait alkalmazni. Az adott esetben a felek adásvételi szerződést sem kötöttek, mert a szolgáltatás tárgya szabadáras termék, ezért az árban való megállapodás az adásvételi szerződés lényeges tartalmához tartozik. Ha tehát az ár tekintetében a felek, megegyezése hiányzik, az adásvételi szerződés sem jön létre [Ptk. 207. § (2) bek.].
Az ügy elbírálásánál a GK 19. sz. állásfoglalás nyújt eligazítást. Eszerint, ha a szerződés az árban való megegyezés hiánya miatt nem jön létre, de az egyik fél ennek ellenére teljesít, a teljesítést elfogadó fél – amennyiben az eredeti állapotot nem lehet helyreállítani – a vagyoni előnyt, amelyhez ezáltal jutott, visszatéríteni tartozik.
A felek egyező előadása szerint a felperes szállított, és az alperes az árut átvette ugyan, egyidejűleg azonban közölte, hogy a felperes által felszámított árat nem fogadja el, sőt csak az általa helyesnek vélt árat fizette ki. Ennek folytán nem lehet arra a következtetésre jutni, hogy az alperes ráutaló magatartással a felperes által megjelölt drágább árat elfogadta. Ez akkor lenne alapos, ha az alperes az áru vételárát kifogás nélkül kifizette volna. Az eredeti állapot helyreállítására nincs lehetőség, mert az alperes az árut felhasználta, ezáltal a felperes rovására vagyoni előnyhöz jutott, nála jogalap nélküli gazdagodás jelentkezett, amelyet a Ptk. 361. §-ának (1) bekezdése értelmében köteles visszatéríteni. A gazdagodás mértékének, illetőleg a megtérítendő összegnek általában a szolgáltatás ellenértéke felel meg, ezért a gazdagodás mértékét az illetékes árhatóság szakvéleményének beszerzése útján helyes meghatározni. Minthogy a gazdagodás mértékét az összes körülmény mérlegelésének alapján kell megállapítani, az adott esetben azt is figyelembe lehet venni, hogy az alperes a kutatási, fejlesztési feladat megvalósításához 3 100 000 forint fejlesztési hozzájárulást adott a felperesnek.
A Legfelsőbb Bíróság a fentiekre tekintettel az elsőfokú bíróság közbenső ítéletét a Pp. 253. §-ának (2) bekezdése alkalmazásával részben megváltoztatta, és megállapította, hogy az alperes nem a nyomtatott áramköri lapoknak az 1971. január 14-i “kutatási, fejlesztési és szállítási szerződés”-nek nevezett megállapodás irányára alapján kiszámításra kerülő ki nem fizetett vételárat, hanem az ezek felhasználása folytán keletkezett jogalap nélküli vagyoni előnynek (gazdagodás) megfelelő összeget köteles a felperesnek megfizetni, amelynek összegét – szükség esetén szakértő bevonásával – a további eljárás során kell megállapítani.
(Legf. Bír. Gf. II. 31 605/1974. sz.)
1
Megjelent a Bírósági Határozatok 1975. évi 10. számában.
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás