GK BH 1975/479
GK BH 1975/4791
1975.10.01.
A bíróság szerződési ügyben az árjogszabály diszpozitív rendelkezésétől általában – pl. árkockázati fedezet alkalmazása tekintetében – abban az esetben tér el, ha az a népgazdaság érdekében áll [20/1972. (XII. 5.) ÉVM–ÁH rendelet 3. § (5) bek., 17. § (1) és (2) bek.; 1952. évi III. törvény (Pp.) 365. § (1) bek. a) pont; GKT 3/1973. sz.].
Egy nagyberuházás egyik létesítménye a 3500 adagos konyha, amelynek burkolómunkáival kapcsolatban a felperes 1974. február 20-án az alperest mint kijelölt alvállalkozót szerződéskötési ajánlattételre szólította fel. Az alperes szerződéstervezete 1974. június 10-én kelt. A felperes megrendelő a tervezetre véleményeltérést küldött, amelyet azonban a felek nem tudtak rendezni. Ezért a felperes a keresetében a véleményeltérésben foglalt feltételekkel a szerződés létrehozását kérte [Pp. 365. § (1) bek. a) pont].
Az elsőfokú bíróság a felperes keresetének részben helyt adott és az ítéletében a vitás feltételeket rendezte.
Az elsőfokú ítélet b) pontja szerint: “ …az anyagárkülönbözetet árkockázati fedezet formájában kell elszámolni”, – a d) pontja pedig azt tartalmazza, hogy “…az alperes alvállalkozó által végzendő, nem szavatossági munkák árformájának meghatározása az árhatóság rendelkezései szerint történik”.
Az elsőfokú bíróság a b) pontot azzal indokolta, hogy bár a 20/1972. (XII. 5.) ÉVM–ÁH rendelet 17. §-ának rendelkezései szerint a kivitelezés időtartama alatt az anyagok utánpótlási árában bekövetkezett változás elszámolása anyagár-különbözeti kimutatás alapján történik, de a szerződő felek megállapodhatnak árkockázati fedezet alkalmazásában is. A felperes megrendelő az árkockázati fedezet alkalmazását kérte, mivel vállalata is mint fővállalkozó így érvényesíti a megrendelőjével szemben az árváltozásokból eredő különbözeteket. Ennek folytán a generálszerződésben már kialakított konstrukció a jelen alvállalkozói szerződésnél is irányadó kell, hogy legyen, mert csak így biztosítható a fővállalkozáson belüli teljesítések olyan egységes elszámolási rendszere, amely a szerződési láncolatban részt vevő felek között a lehető legkevesebb vitára szolgáltat okot.
A d) pontban foglalt rendelkezés indoka pedig az volt, hogy az építési szolgáltatások árformáját a már fentebb idézett rendelet szabályozza, ebből következik, hogy az árforma meghatározása nem lehet a felek között szerződéses megegyezés tárgya.
Az elsőfokú ítélet fenti két rendelkezése ellen az alperes alvállalkozó fellebbezést nyújtott be. Kérte az ítélet megváltoztatását akként, hogy az anyagárkülönbözetet a 20/1972. (XII. 5.) ÉVM–ÁH rendelet 17. §-ának (1) bekezdésében foglaltak szerint érvényesítheti az alvállalkozó [b) pont], – a szavatossági kötelezettségén kívüli hibák kijavítási munkáit pedig csak külön megrendelésre, a jelen szerződéstől függetlenül, szabad árformában kialakított egységárakon és egyezség szerinti haszonkulcs felszámításával jogosult és köteles vállalni [d) pont].
Az alperes az ítélet b) pontjával kapcsolatos fellebbezésére vonatkozólag előadta, hogy a 20/1972. (XII. 5.) ÉVM–ÁH rendelet 17. §-ának (2) bekezdése szerint a felek árkockázati fedezet alkalmazásában állapodhatnak meg. Ez tehát diszpozitív jogszabály, amelynek alkalmazására a felek nem kötelezhetők. Az ítélet d) pontjával kapcsolatos fellebbezését pedig arra alapította, hogy nem kötelezhető a szavatossági kötelezettségen kívül eső javítási munkák elvégzésére a jelen szerződésben. Figyelemmel azonban arra, hogy ilyen javítási munkák általában előfordulnak, és hogy e javítások elvégzése ne okozzon fennakadást, szükségesnek látta ennek a kérdésnek a szerződésben történő rendezését. Előadta továbbá, hogy egy már folyamatban volt hasonló ügyben a bíróság a szerződést e pont vonatkozásában azzal a feltétellel hozta létre, hogy a vállalkozó a szavatossági felelőssége körén kívüli kijavítási munkákat csak külön megrendelésre és szabad áron vállalja.
A fellebbezés részben alapos.
A megtámadott ítélet b) pontjával kapcsolatban megállapítható, hogy a 20/1972. (XII. 5.) ÉVM–ÁH rendelet 17. §-ának (2) bekezdése értelmében az anyagárkülönbözet (1) bekezdés szerinti érvényesítése helyett a felek árkockázati fedezet alkalmazásában állapodhatnak meg. Ez tehát diszpozitív jogszabály, amint arra az alperes helyesen mutatott rá a fellebbezésében. A GKT 3/1973. sz. állásfoglalás szerint pedig szerződési vita esetén a diszpozitív jogszabályok, illetőleg a szerződési alapfeltételek diszpozitív rendelkezései a gazdasági perben eljáró bíróságot nem kötik.
A szerződési vitában tehát a bíróság a rendeletben írt diszpozitív szabálytól az említett állásfoglalás értelmében eltérhet. Nyilvánvaló azonban, hogy ez az eltérés csak megfelelően indokolt esetben lehetséges. A jelen perben a felperes a keresetében ezzel kapcsolatban csupán a korábban kialakult gyakorlatra hivatkozott, ezen felül azonban nem jelölt meg semmi más indokot. Ezt követően ugyan kiegészítette ezt az előadását azzal, hogy a generálszerződést árkockázati fedezet alkalmazásával kötötte, és így a 20/1972. (XII. 5.) ÉVM–ÁH rendelet 3. §-ának (5) bekezdése szerint nincs lehetőség arra, hogy az anyagárkülönbözetet a beruházóval szemben a generálkivitelező munkáitól eltérő módon számolja el. A Legfelsőbb Bíróság megítélése szerint azonban ez a körülmény egymagában nem teszi indokolttá a diszpozitív szabálytól való eltérést. Más lenne a helyzet, ha a népgazdaság érdeke kívánná az általános megfontoláson alapuló diszpozitív szabálytól való eltérést, mert ennek érvényesülését a bíróságnak elő kellene segítenie. A gazdaságpolitikai megfontolások az említett jogszabály rendelkezésében jutottak kifejezésre, és a konkrét esetben sem áll fenn olyan körülmény, amely az eltérő rendelkezést – a fél kellően alá nem támasztott kívánsága mellett – magasabb, népgazdasági érdekből indokolttá tenné.
Egyébként a bírói gyakorlat szerint nem feltétlenül szükséges, hogy a generálvállalkozói és az alvállalkozói szerződések egyes feltételei azonosak legyenek.
A megtámadott határozat d) pontjában az elsőfokú bíróság a vitás feltételt lényegileg helyesen rendezte, és az ítéleti rendelkezés d) pontjánál csupán az a pontosítás volt szükséges, hogy a szavatosság körén kívül eső javítási munkákra a vonatkozó jogszabályok rendelkezései az irányadók, amelyek a konkrét munkákra nem szükségképpen a szabad árforma alkalmazását írják elő.
Egyébként a d) pont felvétele a jelen szerződésbe felesleges, mert nyilvánvaló, hogy nem tartozik e szerződés szabályozásának keretébe olyan munkák árformájának meghatározása, amelyet az alperes nem a szóban levő szerződés alapján köteles elvégezni.
Mindezekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 253. §-ának (2) bekezdése alapján az elsőfokú ítélet megtámadott rendelkezéseit a fentebb kifejtett indokoknak megfelelően akként változtatta meg, hogy az anyagárkülönbözetet az alperes a 20/1972. (XII. 5.) ÉVM–ÁH rendelet 17. §-ának (1) bekezdésében foglaltak szerint érvényesítheti.
(Legf. Bír. Gf. V. 32 353/1974. sz.)
1
Megjelent a Bírósági Határozatok 1975. évi 10. számában.
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás