GK BH 1975/484
GK BH 1975/4841
1975.10.01.
Mezőgazdasági termelőszövetkezetek részvételével folyó szabadalomfelhasználással kapcsolatos perek megyei bírósági hatáskörbe tartoznak [1969. évi II. törvény 66. § (1) és (4). bek., 1952. évi III. törvény (Pp.) 23. § (1) bek. a) és d) pont, 366. § (2) bek. a) pont; 7/1972. (XI. 28.) IM rendelet 20. §].
A felperes keresetlevele szerint az alperes szövetkezeti közös vállalat felhasznál egy hagymatisztító vonalat, amelyet a felperes szolgálati találmányként az Országos Találmányi Hivatalnál 1971. szeptember 9-én szabadalmaztatott. A kereset arra irányult, hogy az alperes 200 000 Ft használati díjat fizessen meg. Az alperes a kereset érdemi elutasítását kérte. A megyei bíróság hatáskörének hiányát állapította meg és az iratokat a járásbírósághoz tette át azzal az indokolással, hogy a Pp. 366. §-ának (2) bekezdése szerint, ha a pertárgy értéke a 300 000 forintot nem haladja meg, a járásbíróság hatáskörébe tartoznak a mezőgazdasági termelőszövetkezetek egymás közötti vagy más szocialista szervezetekkel keletkezett perei.
A járásbíróság ugyancsak hatáskörének hiányát állapította meg, és az iratokat az eljáró bíróság kijelölése céljából a Legfelsőbb Bírósághoz terjesztette fel. Hatáskörének hiányát az 1969. évi II. törvény 66. §-ának (4) bekezdésére alapította.
A Pp. 45. §-ának (2) bekezdése szerint az eljáró bíróság kijelölése céljából a Legfelsőbb Bíróságnak kellett döntenie.
Az 1969. évi II. törvény kétféle szabadalmi per között különböztet. A 66. §-ának (1) bekezdésében meghatározott perek a Fővárosi Bíróság hatáskörébe és kizárólagos illetékessége alá tartoznak. A szabadalmi perek másik csoportjáról a 66. § (4) bekezdése rendelkezik olyképpen, hogy az (1) bekezdésben nem említett szabadalmakkal kapcsolatos minden más jogvitás ügyben a megyei (fővárosi) bíróság az általános szabályok szerint jár el. Nyilvánvaló tehát, hogy a jogszabály a szabadalommal kapcsolatos bármely perben a hatáskört a pertárgy értékétől függetlenül a megyei bíróság számára kívánta fenntartani.
A fentiekkel összhangban mondja ki az 1972. évi 26. törvényerejű rendelettel módosított polgári perrendtartás 23. §-ának (1) bekezdése, hogy – többek között – a megyei bíróság hatáskörébe tartoznak az iparjogvédelmi perek [Pp. 23. § (1) bek. d) pont]. A szabadalmi és a szabadalommal kapcsolatos perek pedig iparjogvédelmi pereknek minősülnek.
A Pp. 23. §-ának (1) bekezdésében foglalt perek közül csak az a) pontban említett vagyonjogi pereknél van az a megszorítás, hogy ezek akkor tartoznak a megyei bíróság hatáskörébe, ha a per tárgyának az értéke a 300 000 forintot meghaladja, a b)-j) pontokban említett perekben ilyen megszorítás nincs, tehát ezekben a megyei bíróság a per tárgyának értékére tekintet nélkül jár el.
Az 1969. évi II. törvény 66. §-ának (4) bekezdésében említett (szabadalommal kapcsolatos) perekben, ha azok szocialista szervezetek [Pp. 396. §] között keletkeznek, az eljárásra a Pp. XXV. fejezete az irányadó. Az alperes nem vitásan a Pp. 366. §-a (2) bekezdésének a) pontja, illetve a 7/1972. (XI. 28.) IM rendelet 20. §-ának rendelkezése alá eső szervezet, amely által vagy ellen indított perekben – amennyiben a pertárgy értéke nem haladja meg a 300 000 forintot – a járásbíróságnak van hatásköre.
A jelen esetben azonban a Pp. most idézett 366. §-a (2) bekezdésének a) pontját a hatáskör eldöntésénél figyelmen kívül kell hagyni, mert az 1969. évi II. törvény 66. §-a és a Pp. 23. §-a (1) bekezdésének d) pontja nemcsak a pertárgy értékétől, hanem a felek személyétől is függetlenül, az 1973. január 1. előtt hatályban volt jogszabályi rendelkezésekkel összhangban állapítja meg a megyei bírósági hatáskört. Ezt az értelmezést támasztja alá az 1969. évi II. törvény 66. §-a (4) bekezdésének már idézett és értelemszerű változtatással ez idő szerint is hatályos szövege is, amely a Pp. említett módosítása, azaz 1973. január 1. előtt a szabadalommal kapcsolatos perekben a hatáskört – attól függően, hogy szocialista szervezetek pereiről volt-e szó vagy sem – megosztotta a megyei bíróság és a gazdasági döntőbizottság között. 1973. január 1. előtt tehát, amikor a mezőgazdasági termelőszövetkezetek perei nem gazdasági döntőbizottsági, hanem bírósági hatáskörbe tartoztak, fel sem merülhetett volna, hogy a mezőgazdasági termelőszövetkezetek részvételével folyó szabadalommal kapcsolatos perekben a járásbíróság járjon el. Ezen pedig a Pp. módosítása sem változtatott.
Mindezeknél fogva a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 45. §-ának (2) bekezdése alapján eljáró bíróságként az illetékes megyei bíróságot jelölte ki.
(Legf. Bír. Gpk. IV. 32 936/1974. sz.)
1
Megjelent a Bírósági Határozatok 1975. évi 10. számában.
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás
