BK BH 1975/505
BK BH 1975/5051
1975.11.01.
A rendelkezésre álló terhelő és mentő körülmények hiánytalan felvételének elmulasztása az ítélet hatályon kívül helyezését eredményezheti [1973. évi I. törvény (Be.) 262. § (1) bek.].
A járásbíróság, illetve a megyei bíróság mint másodfokú bíróság a terheltet erőszakos nemi közösülés bűntette miatt 4 évi és 6 hónapi, fegyházban végrehajtandó szabadságvesztésre és a közügyektől 3 évi eltiltásra ítélte.
A megállapított tényállás szerint a terhelt az élettársával, valamint annak felnőtt korú leányával, a sértettel egy helyiségből álló lakásban lakott, ott mindhárman egy szélesebb ágyon szoktak aludni.
A vádbeli napon a terhelt munka után munkatársaival egy rendezvényen szórakozott, ott mintegy 6 üveg sört fogyasztott el, ittas állapotban éjfél után, 1 óra tájban érkezett lakására. A sértett aznap este moziban volt, fél 11 órakor érkezett haza és lefeküdt aludni. A sértett anyja nem volt otthon. A vádlott megérkezésekor az alvó sértetthez lépett, a dunyhával leszorította az ágyra és közölte vele, hogy közösülni kíván. A sértett ez ellen tiltakozott, mire a terhelt a sértettet ütötte, verte, majd vele erőszakkal közösült. Ezután a sértettel újból közösülni kívánt, de a lány ellenállása miatt erre már nem került sor.
A sértett a fején, arcán, végtagjain hámfosztást, hámhorzsolást, 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.
A sértett a rendőrkapitányságon az erőszakos nemi közösülés miatt, majd – 3 nap múlva – könnyű testi sértés vétsége miatt is magánindítványt tett.
A terhelt az eljárás folyamán beismerte, hogy a sértettet megverte, mert az későn jött haza, lámpát gyújtott és ezzel őt – a terheltet – pihenésében zavarta, figyelmeztetésére gorombán válaszolt. Tagadta azonban, hogy a sértettet erőszakos nemi közösülés céljából bántalmazta volna, és hogy vele közösült.
A járásbíróság az ítélet indokolása szerint a tényállást a sértett vallomására alapította, amelyet az orvosi látleletek adataival és P. T. érdektelen tanú vallomásával megerősítettnek értékelt. A sértett vallomása alapján állapította meg azt is, hogy ő 11 óra tájban, míg a terhelt ittas állapotban éjfél után, 1 óra körül ért a közös lakásba.
A másodfokú bíróság az általa felvett bizonyítás alapján arra az álláspontra helyezkedett, hogy az elsőfokú ítéleti tényállás módosítására nincs szükség, bizonyítottnak találta, hogy a terhelt másnap délelőtt, őrizetbe vétele alkalmával is ittas állapotban volt, ebből a tényből pedig arra következtetett, hogy a terhelt előző este jelentős mennyiségű italt fogyasztott és csak a késő éjszakai órákban tért haza.
A határozatok megalapozatlansága miatt emelt törvényességi óvás alapos.
A Be. 5. §-a (1) bekezdésének rendelkezései a bűnüldöző hatóságok kötelező feladatává teszi, hogy az eljárás minden szakaszában a tényállást alaposan és hiánytalanul tisztázzák, a valóságnak megfelelően állapítsák meg, a terhelő és mentő körülményeket egyaránt figyelembe vegyék.
Jelen ügyben az eljárt hatóságok e kötelezettségüknek nem tettek maradéktalanul eleget. A sértett olyan cselekmény miatt tett feljelentést, amelynek közvetlen tanúja nem volt. Éppen ezért a feljelentés valóságának megítéléséhez – különös tekintettel a terhelt nyilatkozatára – elengedhetetlen lett volna helyszíni szemle tartása, azoknak a tárgyaknak (dunyha, lepedő) lefoglalása és szakértői megvizsgálása, amelyek a közösülés megtörténte tekintetében bizonyítékul szolgálhattak volna. Erre nem került sor. A sértett hálóingét ugyan lefoglalták, szakértővel való megvizsgálását azonban mellőzték azzal az indokkal, hogy a sértett elmondása szerint azon a közösülésre utaló szennyeződés nincs. A bíróságnak tehát a vád szerinti bűntett elkövetésére nézve tárgyi bizonyíték nem állt rendelkezésre.
Ilyen körülmények között, a sértett és a terhelt közötti korábbi rossz viszonyra, az ügyben tett ellentétes nyilatkozataikra is tekintettel, fokozott figyelmet kellett volna fordítani mind az orvosi véleményre, mind a szavahihetőnek jelzett közvetett tanú, P. T. vallomásának értékelésére.
Az elsőfokú bíróság megállapítása szerint az orvosi látlelet mindenben alátámasztotta a sértett vallomását. Ez a megállapítás aggályos. A látlelet ugyanis csak a sértett bántalmazását, a terhelt által sem tagadott megverésének tényét bizonyítja. A laboratóriumi vizsgálati lelet szerint viszont a sértett hüvelyváladékában spermiumot nem találtak. Az igazságügyi orvos szakértő írásbeli véleményében a közösülést kizárólag a külsérelmi jelek alapján valószínűsítette. A laboratóriumi leletnek a szakértő nem tulajdonított jelentőséget, mert a közösülést követően a sértett vizelt és véleménye szerint ilyen helyzetben a spermiumok kimutatása bizonytalan.
Az elsőfokú tárgyaláson a szakértőt nem hallgatták ki, és a bíróság az írásbeli vélemény helyességét nem vizsgálta, az ítélet indokolásában arról sem adott számot, hogy azt a tényállás megállapításánál figyelembe vette-e vagy sem.
Összegezve tehát: a rendelőintézet által kiállított orvosi látlelet a közösülés bizonyítására nem alkalmas, a laboratóriumi lelet pedig a közösülés ellen szól. Abban a kérdésben, hogy a laboratóriumi vizsgálat mint negatív bizonyíték milyen bizonyító erejű, a szakértő részletes meghallgatása lett volna indokolt. Az általános ismeretekhez képest ugyanis kérdésesnek látszik, hogy alaposabb megtisztálkodás nélkül csupán a vizelés ténye okozhatta-e, hogy spermiumot a hüvelyváladékban nem tudtak kimutatni.
P. T. tanú vallomását az elsőfokú bíróság aggály nélkül elfogadta, a nevezettet érdektelen tanúként jellemezte. A másodfokú eljárásban felvett bizonyítás igazolja, hogy P. T. és a sértett együtt élnek, közöttük tehát olyan szoros érzelmi kapcsolat van, amely a tanú érdektelenségének a vizsgálatánál nem elhanyagolható. A tanú azon a napon, amikor a sértett feljelentést tett, reggel 7 óra körül jelent meg a sértett lakásán. E korai látogatás okaként különböző nyilatkozatok hangzottak el. P. T. azt állította a nyomozási és az elsőfokú tárgyalási vallomásában, hogy arra járt és ezért látogatta meg a sértettet. A másodfokú tárgyaláson úgy nyilatkozott, hogy bár előző este is együtt voltak, mégis az esti találkozót akarta reggel megbeszélni; a sértett szerint P. T. véletlenül érkezett, illetve azért, mert rosszul aludt és nyugtalan volt (feltehetően a sértett miatt).
A terhelt már a legelső kihallgatásakor hivatkozott arra, hogy az éjszakai verekedés közben a sértett az eddig közösen használt lakás átengedésével kapcsolatos követelődző kijelentéseket tett. Az eljárás későbbi szakaszaiban is vissza-visszatérő téma volt nemcsak a terhelt, de az élettársa, sőt a háztulajdonos előadásában is, hogy a sértett által tett feljelentés hátterében rosszhiszemű lakásszerzési cél rejlik, és hogy ebben a sértettet és P. T.-t azonos érdekek vezetik. E körülmények tisztázása nélkül a tanú vallomásának értékelése nem teljes.
A sértett és a terhelt az eljárás minden szakában egymást cáfoló vallomást tett arra, hogy melyikük, mikor érkezett haza, az időpont különbsége egyúttal az események mikénti lefolyása szempontjából lényeges. A sértettnek e körben tett vallomását P. T. erősítette meg, bár nevezett a másodfokú tárgyaláson arra nézve, hogy a sértett HÉV-vel vagy gépkocsival ment-e haza, hogy melyik moziban voltak, mit láttak stb., bizonytalanul válaszolt.
A terheltnek azt az állítását, hogy a vádbeli napon, este munkatársaival szórakozott és még a sértett előtt hazaérkezett, a bíróság nem fogadta el valónak, bár a munkatársak kilétét megállapítani, őket tanúként kihallgatni az eljárásban meg sem kísérelték. A másodfokú bíróság pedig D. I. tanú vallomása alapján egyenesen megcáfoltnak találta a terhelt nyilatkozatát és azt állapította meg, hogy a késő éjszakai órákban és igen ittas állapotban érkezett a lakására. E tény megállapítása mellett felvetődik azonban annak a kérdése, hogy az 52 éves, korához képest elöregedettnek látszó terhelt ilyen nagyon ittas állapotban képes lehetett-e közösülésre, különösen annak többszöri megkísérlésére is, miként azt a sértett állította. A terhelt élettársa eddigi nyilatkozataiban is vitatta a terhelt ilyen képességét, élettani kérdésekben jártas orvos szakértők bevonásával a bíróságnak tehát e tekintetben is tájékoztatást kellett volna szereznie.
Adatok merültek fel az ügyben arra is, hogy a sértett már más esetben is tett a terhelt ellen valótlan feljelentést, továbbá hogy a sértett anyja korábbi élettársáról is azt állította, hogy vele nemileg közösülni kívánt. Szükségesnek mutatkozik annak felderítése, hogy a terheltnek a sértett korábbi alaptalan feljelentésére utaló állítása megfelel-e a valóságnak.
A kifejtettek alapján a Legfelsőbb Bíróság a törvényességi óvás álláspontjával egyezően megállapította, hogy az óvással megtámadott határozatok megalapozatlanok, nem alkalmasak annak a jogi következtetésnek a levonására, hogy a vádlott a könnyű testi sértés vétségén túlmenően az erőszakos nemi közösülés bűntettét is elkövette. Ezért mind az első, mind a másodfokú határozatot a Be. 290. §-ának (3) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte, és az ügyet a járásbírósághoz új eljárásra visszaküldte. Egyidejűleg a Be. 290. §-ának (4) bekezdése alapján a terhelt fogva tartásának a megszüntetéséről rendelkezett.
(Legf. Bír. B. törv. I. 80/1975. sz.)
1
Megjelent a Bírósági Határozatok 1975. évi 11. számában.
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás