PK BH 1975/524
PK BH 1975/5241
1975.11.01.
A másodfokú bíróság a bizonyítás felvételét mellőzheti, ha az a kereseti tényállítások alátámasztására, illetőleg az elsőfokú ítéletben megállapított tényállás megdöntésére eleve alkalmatlan [1952. évi III. törvény (Pp.) 163-165. §, 235. § (1) bek.].
Az örökhagyó 1973. június 15-én meghalt. Tulajdona volt az 1.-i telekkönyvi betétben felvett házasingatlan, valamint az 1.-i telekkönyvi betétben felvett szántó. Az örökhagyó 1970. június 30-án magánokiratban foglalt végrendeletében kizárólagos örökösének az alpereseket nevezte meg. A végrendelet alapján a hagyatékot az állami közjegyző a végrendeleti örökösöknek adta át.
A felperes a végrendeleti örökösök ellen 48 000 Ft és jár. megfizetés iránt indított keresetet. Arra hivatkozott, hogy 1965 januárjától kezdődően havonta rendszeresen természetben szolgáltatásokat nyújtott az örökhagyónak, amelyekért ellenszolgáltatást nem kapott.
Az alperesek ellenkérelme a kereset elutasítására irányult. Tagadták azt, hogy a felperes az örökhagyót tartotta volna, de az örökhagyó kívánságához képest kijelentették, hogy hajlandók a hagyatékhoz tartozó, bizonyos ingóságokat a felperes részére kiadni.
Az elsőfokú bíróság a keresetet elutasította. A határozat indokolása szerint a felperes nem tudta bizonyítani kereseti tényállításait. A bizonyítási adatokból a bíróság azt a következtetést vonta le, hogy a néhai megfelelő jövedelemmel rendelkezett, tartásra nem szorult, fekvő beteg nem volt, őt ápolni sem kellett. A ház körüli munkák elvégzésére nyújtott, esetenkénti segítségért pedig az örökhagyó a felperesnek kölcsönöket nyújtott és ingóságokat juttatott.
Az ítélet ellen a felperes fellebbezett, amelyben a kereseti tényállításainak az igazolására tanúk kihallgatását kérte.
A másodfokú bíróság – a fellebbezésben megjelölt tanúk kihallgatását mellőzve – az elsőfokú ítéletet helybenhagyta. Az ítélet indokolása szerint azért mellőzte a tanúk kihallgatását, mert a perben már rendelkezésre álló adatokkal szemben a bejelentett tanúk a kereseti tényállításokat nem tudnák megfelelően alátámasztani, illetőleg az elsőfokú ítéletben megállapított tényállást megdönteni. Utalt arra is, hogy a községi tanács vb. szakigazgatási szerve által kiállított igazolás szerint az alperesek a végrendelet megtételét megelőzőleg és azt követően is gondját viselték az örökhagyónak, de az örökhagyó ápolásra, gondozásra egyébként sem szorult. Mindezekből a másodfokú bíróság azt a következtetést vonta le, hogy az örökhagyó nem tett olyan ígéretet, s a felperes sem nyújtott az örökhagyó részére olyan szolgáltatásokat, amelyek alapján a nevezett hagyatéki hitelezőként léphetne fel.
A jogerős ítélet ellen emelt törvényességi óvás megalapozott.
A Pp. 3. §-a a bíróság feladatává teszi, hogy a törvény céljának megfelelően az igazság kiderítésére törekedjék, így hivatalból is gondoskodni kell a perek gyors és egyben alapos tárgyalásáról. A Pp. 235. §-ának (1) bekezdésében írt rendelkezések éppen e célok elérése érdekében teszik lehetővé, hogy a fél a fellebbezésben új bizonyítékokra is hivatkozhassék. A bíróságnak nem kötelessége a fellebbező fél által bejelentett minden bizonyítás lefolytatása, a felajánlott bizonyítás azonban mellőzhető, ha az a kereseti tényállítások alátámasztására, illetőleg az elsőfokú ítéletben megállapított tényállás megdöntésére eleve alkalmatlan. Általában azokat az eseteket lehet ide sorolni, amikor a megállapított tényállást teljesen egyértelmű bizonyítási anyag támasztja alá, s ennélfogva a felajánlott további bizonyítási eljárás a már megállapított tényállás megdöntését nem eredményezheti.
Az adott esetben azonban nem merültek fel olyan körülmények, amelyek egyértelműen kizárnák a felperes tényállításainak, illetőleg azok egy részének bizonyíthatóságát. Az alpereseknek az a nyilatkozata, amely szerint a felperesnek bizonyos ingóságokat hajlandók kiadni, arra a következtetésre nyújt alapot, hogy a felperes által végzett munka és tevékenység díjazását maguk az alperesek is részben indokoltnak látják.
A másodfokú bíróság által említett községi tanácsi igazolás tartalma sem értékelhető ügydöntő jelentőségű bizonyítékként, mert függetlenül attól, hogy az alperesek “gondját viselték az örökhagyónak”, a felperes a néhai háztartásában végezhetett olyan munkát és kifejthetett olyan tevékenységet, amely igazolás esetén hagyatéki hitelezői igény érvényesítésének alapja lehet.
(Legf. Bír. P. törv. V. 20 131/1975. sz.)
1
Megjelent a Bírósági Határozatok 1975. évi 11. számában.
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás