GK BH 1975/527
GK BH 1975/5271
1975.11.01.
A megrendelőnek (az átirányított küldemény átvevőjének) olyan jognyilatkozata, amelyben – a saját eszközzel való elfuvarozás kilátásba helyezése mellett – vasúti szállítmányok leállítását kéri, nem értelmezhető a szerződéstől való elállásként [1959. évi IV. törvény (Ptk.) 208. § (1) bek.; 10/1966. (II. 14.) Kormány rendelet 23. §; 3/1960. (V. 13.) KPM rendelettel közzétett Vasúti Árufuvarozás Szabályzata (VÁSZ) 48. cikk 1. § e) pont].
Az alperes – az átirányított termék megrendelőjével, a felperessel kötött szállítási szerződés teljesítéseként – vasúti fuvarozással folyamatosan betonelemeket szállított egy mezőgazdasági termelőszövetkezet (a küldeményt átvevő harmadik személy) részére. A mezőgazdasági termelőszövetkezet 1972. július 15-én táviratot küldött a szállító alperesnek, amelyben – mint az átirányított küldemény átvevője – a vasúti feladások leállítását kérte azzal, hogy vagonszállítmányt többé nem fogad, és a betonelemeket a jövőben saját eszközével fogja elfuvarozni. A felperes megrendelő 1972. július 17-én ugyanerről géptáviraton értesítette az alperest. Ennek ellenére az alperes 1972. július 16-án és 18-án két vagonszállítmányt adott fel a mezőgazdasági termelőszövetkezet címére, az elsőbe 20 db, a másodikba 10 db födémpanel volt berakva. A vagonokat a vasút július 20-án állította ki a címzett számára a megjelölt rendeltetési állomáson. A címzett mezőgazdasági termelőszövetkezet nyomban táviratban közölte az alperessel, hogy a vagonokat nem hajlandó kirakni és tartalmukat rendelkezésre bocsátja, majd erről a felperes is értesítést küldött az alperesnek azzal, hogy intézkedjék a helyszínen a szállítmányok sorsáról. Az alperes megbízottai meg is jelentek a rendeltetési állomáson és a mezőgazdasági termelőszövetkezettel, valamint a vasúttal folytatott megbeszélés után végül is 1972. július 29-én az alperes gondoskodott a két kirakatlan vagonnak a visszafuvarozásáról. A kilencnapi kocsiállás miatt a felperes mint a fuvarozás költségviselője a vasútnak 73 552 forint kocsiálláspénzt fizetett ki.
A felperes a szállító ellen 73 552 forint kárának megtérítése iránt keresetet indított.
Az elsőfokú bíróság a keresetet elutasította. Az ítélet indokolása szerint a felperes 1972. július 17-én az alperest a szerződéstől való elállásáról értesítette, az így keletkezett kárt pedig az elállást közlő megrendelőnek kell megtérítenie. A bíróság megállapította azt is, hogy a feladások azonnali leállítása a teljesítés folyamatosságát veszélyeztette volna.
A felperes fellebbezést terjesztett elő. Előadása szerint az elsőfokú bíróságnak az elállásra vonatkozó megállapítása nem helytálló, mert a szerződés teljesedésbe ment, a hátralevő mennyiséget ugyanis a felperes nem vasúton, hanem a mezőgazdasági termelőszövetkezet eszközével leszállította. Nélkülözhetetlen tehát a mezőgazdasági termelőszövetkezet perbenállása annak megállapításához, hogy melyik félnek a magatartása okozta a kocsiálláspénz, vagyis a kár keletkezését.
A fellebbezés alapos.
Az elsőfokú bíróság a tényállás kellő felderítése nélkül és részben téves jogi következtetéssel utasította el a felperes keresetét.
A 10/1966. (II. 14.) Korm. rendelet 23. §-a szerint a megrendelő a szerződéstől bármikor elállhat, köteles azonban a szállító kárát megtéríteni. A Ptk. 208. §-ának (1) bekezdése szerint pedig a szerződési nyilatkozatot vita esetén úgy kell értelmezni, ahogy azt a másik félnek a nyilatkozó feltehető akaratára és az eset körülményeire tekintettel a szavak általánosan elfogadott jelentése szerint érintenie kellett.
Mindezek alapján megállapítható, hogy az adott esetben a felperes nem állt el a szerződéstől, az 1972. július 17-i közlése ugyanis elállási nyilatkozatot nem tartalmazott, csak a vasúton történő szállítás leállítását kérte a mezőgazdasági termelőszövetkezet közlése alapján, amelynek – az 1972. július 15-i távirata szerint – ugyancsak nem állott szándékában elállni, sőt átvételi készségét jelezte is azzal, hogy a további mennyiséget saját eszközével kívánja elfuvarozni. A perbeli követelés elbírálása szempontjából egyébként is közömbös, hogy történt-e elállás vagy sem, mert nem az elállással okozott kárról van szó, hanem azt kell eldönteni, hogy az alperes jogellenes és felróható magatartással okozója volt-e a felperes károsodásának.
Nem megalapozott az elsőfokú ítélet indokolásának az a megállapítása, amely szerint az alperes szállító csak 1972. július 17-én kapott értesítést arról, hogy a mezőgazdasági termelőszövetkezet – mint az átirányított küldemény átvevője – nem fogad vasúti szállítmányt. A postahivatalnak az elsőfokú bíróság megkeresésére adott igazolása szerint az alperes már 1972. július 15-én megkapta a mezőgazdasági termelőszövetkezet táviratának szövegét, amely szerint az a vagonba rakás leállítását kéri.
A felperes július 17-i táviratának kézhezvételét az alperes el is ismerte és ennek ellenére július 18-án is egy vagonszállítmányt feladott. Az elsőfokú bíróság nem vizsgálta, hogy ez miért történt, és hogy ezzel az alperes mennyiben hatott közre a kocsiállás előidézésében. Nem megalapozott az a megállapítás sem, hogy a feladás azonnali leállítása a szállítás folyamatosságát veszélyeztette volna. Nincs tisztázva ugyanis a perben, hogy az elfuvarozás időleges leállítása, illetőleg a más fuvarozási módra való áttérés az alperes gazdálkodásában milyen zavart okozott volna. Az átirányított küldemény átvevőjének rendelkezése ellenére történt feladás mindenesetre olyan magatartás, amely a kár előidézésére, legalábbis az abban való közrehatásra alkalmas.
Nem vizsgálta az elsőfokú bíróság kellő részletességgel, hogy milyen mértékű kocsiállást okozott az, hogy az alperes csak június 29-én intézkedett a visszafuvarozásról, és hogy miért nem előbb került erre sor. A 3/1960. (V. 13) KPM rendelettel közzétett Vasúti Árufuvarozás Szabályzata (VÁSZ) 48. cikke 1. §-ának e) pontja szerint a feladónak jogában áll utólagos rendelkezést adni a vasút számára a küldeménynek a feladóállomásra történő visszafuvarozására. A perben előadás hangzott el arról, hogy a rendetetési állomás értesítést adott az alperesnek a vagonok kirakatlan vesztegléséről. Ezenkívül az alperes a felperestől és a mezőgazdasági termelőszövetkezettől is kapott értesítést.
Tisztázást igényel az, hogy az alperes mikor jelent meg először a rendeltetési állomáson, és meg kell állapítani azt is, hogy mennyiben hatott közre az alperes a kár előidézésében egyrészt a megjelenés, másrészt pedig a visszafuvarozásról való intézkedés késedelmével.
Az előbbieknek megfelelően a kellően megalapozott ítélet meghozatalához a bizonyítási eljárásnak nagy terjedelmű kiegészítése szükséges, ezért az elsőfokú ítéletet a Pp. 252. §-ának (3) bekezdése alapján hatályon kívül kellett helyezni, és az elsőfokú bíróságot a per újabb tárgyalására és újabb határozat hozatalára kellett utasítani. A Pp. 58. §-a szerint a felperest megilleti a perbehívás joga, amellyel azonban a felperes nem élt az elsőfokú eljárásban. A másodfokú eljárásban ilyen kérelem nem terjeszthető elő, a felperes azonban a per újratárgyalása során élhet ezzel a jogával.
(Legf. Bír. Gf. III. 33 395/1973. sz.)
1
Megjelent a Bírósági Határozatok 1975. évi 11. számában.
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás