BK BH 1975/553
BK BH 1975/5531
1975.12.01.
I. Javító-nevelő munka kiszabása esetén pontosan meg kell határozni azt a vállalatot vagy szövetkezetet, amelynél a büntetést végre kell hajtani [7/1962. (VI. 28.) IM rendelet].
II. Az elmeállapot megvizsgálásával kapcsolatos eljárási szabálysértés, illetve az elmeorvosi véleményben fennálló ellentmondások feloldásának hiánya hatályon kívül helyezéshez vezethet [1973. évi I. törvény (Be.) 69. § (2) bek., 76-78. §].
R. L. I. r. és Cs. T. II. r. terheltet a városi bíróság bűnösnek mondta ki társtettesként, jogtalan behatolás útján elkövetett lopásban. Ezért R. L. terheltet 4 évi próbaidőre felfüggesztett 1 évi szabadságvesztésre és 2500 forint pénzbüntetésre, Cs. T. terheltet pedig 6 hónapi javító-nevelő munkára ítélte azzal, hogy e büntetést “jelenlegi munkahelyén és beosztásában köteles letölteni”.
Az ítélet R. L. terheltre vonatkozó részében első fokon jogerőre emelkedett, Cs. T. terhelt védője részéről bejelentett fellebbezést pedig a megyei bíróság nem találta alaposnak, ezért végzésével az elsőfokú ítéletet helybenhagyta.
A megállapított tényállás lényege a következő.
A terheltek 1975. február 2-án H.-ba utaztak, hogy egy előre kiszemelt óraüzlet kirakatából órákat lopjanak. R. L. terhelt a magával vitt kalapáccsal a kirakatüveget betörte, Cs. T. pedig ez alatt figyelt. Ezután R. L. a kirakatból 12 db órát kivett és azokat terhelttársa segítségével sapkába rakva a helyszínről elfutottak. A rendőrség rövid idő alatt elfogta őket, s így a 12 db óra lefoglalásával az összesen 9217 forint kár megtérült.
Az első és a másodfokú ítélet ellen emelt törvényességi óvás az alábbiak szerint alapos.
a) Az elsőfokú bíróság úgy rendelkezett ítéletében, hogy Cs. T. terhelt a javító-nevelői munkát “jelenlegi munkahelyén és beosztásában köteles letölteni”. A terhelt ítélethozatalkori munkahelye azonban az ítélet egész tartalmából – sem a rendelkező részből, sem az indokolásból – nem tűnik ki.
Javító-nevelő munka büntetést kiszabó ítélet rendelkező részében mindig pontosan meg kell határozni azt a vállalatot vagy szövetkezetet, amelynél a javító-nevelő munkát végre kell hajtani. Az elsőfokú ítélet tehát már a fenti okból sem lenne végrehajtható.
Az elsőfokú bíróság azonban fel sem derítette a terheltnek az ítélethozatalkori munkahelyét. (A büntetés-végrehajtási intézet javító-nevelő csoportjának 1975. június 20-án kelt átirata szerint a terhelt munkáltatója D. F. mutatványos.)
Az ítélkezési gyakorlat szerint az az ítélet, amely a javító-nevelő munka végrehajtásának a 7/1962. (VI. 28.) IM rendeletben meghatározott feltételeit nem tisztázza, és tényként nem állapítja meg, felderítetlen [BJD 3667, stb.].
Ezzel kapcsolatban megjegyzi a Legfelsőbb Bíróság, hogy téves az elsőfokú ítéletnek az a rendelkezése is, amely meghatározza, hogy a terhelt a javító-nevelő munkát milyen beosztásban köteles elvégezni. A 7/1962. (VI. 28.) IM rendelet helyes értelmezésén alapuló ítélkezési gyakorlat szerint a bíróság az ítéletben csak a végzendő munka természetét, a munkakört jelölheti meg (pl. segédmunkás, szerelő, gépkocsivezető stb.), de ezen belül munkabeosztást már nem határozhat meg. Ez a vállalat igazgatójának a hatáskörébe tartozik [BJD 3665].
b) A törvényességi óvás alaposan támadja az elsőfokú bíróság ítéletét amiatt, hogy nem indokolta meg, miért látja R. L. terhelt esetében a büntetés célját a szabadságvesztés végrehajtása nélkül is elérhetőnek.
Az indokolási kötelezettség ez irányú elmulasztásának az oka az, hogy a bíróság az ennek a rendelkezésnek alapjául szolgáló tényállást fel sem derítette.
R. L. terhelt büntetőjogi felelősségének a jellegét és mértékét ugyanis nem lehet helyesen megítélni anélkül, hogy Cs. T. terhelt beszámítási képessége – s következésképpen az együttesen elkövetett bűncselekmény kapcsán játszott szerepének jelentősége – alapos tisztázást nyerne.
Az eljárás során Cs. T. terhelt elmeállapotát megvizsgálták. A nyomozó hatóság eredetileg – helyesen – két orvos szakértőt rendelt ki ebből a célból, a szakértői véleményt azonban már egyedül dr. G. I. terjesztette elő, a saját nevében, a bíróság pedig a tárgyalásra is csupán a nevezett szakértőt idézte meg, és a szakértői véleményt a tárgyaláson ugyancsak ez a szakértő terjesztette elő a saját nevében. Az eljárt hatóságok ezzel megsértették a Be. 69. §-ának (2) bekezdésében foglalt azt az eljárásjogi szabályt, amely szerint a terhelt elmeállapotának vizsgálatánál két szakértőt kell igénybe venni.
Az elmeszakértői vélemény érdemben is homályos, önmagának ellentmondó, s így helyességéhez alapos kétség fér.
Az elmeorvos-szakértő az írásbeli véleményében egyfelől azt állapította meg, hogy Cs. T. terhelt nem képes akaratának megfelelő magatartást tanúsítani, “kialakult erkölcsi felfogása nincs, s emiatt az erkölcsi morál normáinak megfelelő magatartást tanúsítani nem tud”, másfelől azt állította, hogy a terhelt a debilitás-imbecillitás határán van, és gyengeelméjűsége miatt az elkövetett cselekmény jogellenes voltát és társadalmi veszélyességét “csak részben tudja felismerni”, majd – lényegében jogi véleményt nyilvánítva – rámutatott, hogy a terhelt csökkent beszámítási képessége miatt “büntetőjogilag csak részben vonható felelősségre”.
A szakértő az elsőfokú tárgyaláson – írásbeli véleményétől eltérően – úgy nyilatkozott, hogy a terhelt az imbecillitás közepes fokában, illetve a gyengeelméjűség közepes fokában szenved. Itt is azt állította, hogy cselekményének következményeit “teljesen felmérni” nem tudta.
Az elsőfokú bíróság – ahelyett, hogy a szakvélemény hibáit a Be. 76. §-ának (2) bekezdésében, 77. és 78. §-ában szabályozott lehetőségek felhasználásával kiküszöbölte volna – ítéletében az orvos szakértőnek azt a megállapítását emelte ki, amely szerint a terhelt gyengeelméjű, s ezt úgy értelmezte, hogy “azt azonban érzékelni tudja, hogy mely cselekménye jó vagy rossz. Tudata átfogja azt, hogy lopni nem szabad”. Utóbb pedig – minden indokolás nélkül – leszögezte: “A bíróság álláspontja szerint a II. r. vádlott gyengeelméjűsége csupán korlátozta őt cselekménye társadalomra veszélyességének felismerésében, tehát képes volt felismerni, hogy nem szabad órát lopni, ezért rendelkezett a bíróság így”.
A kifejtettek az elsőfokú ítéletnek Cs. T. terheltre vonatkozó részét a törvényességi óvásban panaszolt megalapozatlanságon túl is felderíthetetlenné tették. Ugyanakkor kiemelték a R. L. terhelt büntetését kiszabó és annak végrehajtását felfüggesztő rendelkezés megindokolása hiányának a jelentőségét.
Az elsőfokú bíróság Cs. T. terhelt gyengeelméjűségét R. L. terhelttel kapcsolatban csupán annyiban vette figyelembe, hogy emiatt ellentmondó vallomásaik közül az utóbbiét fogadta el. Nem kétséges azonban, hogy mindkét terhelt büntetőjogi felelősségének a meghatározásánál döntő jelentősége van a II. r. terhelt elmeállapota pontos tisztázásának. Ez utóbbi terhelt esetében ugyanis csak ennek alapján vonhatók le a beszámítási képesség csökkent – vagy kizárt – voltához fűződő büntetőjogi következmények, R. L. terhelt vonatkozásában pedig növelheti a büntetőjogi felelősség súlyát az, hogy önálló cselekvésre nem vagy alig képes személyt bűncselekmény elkövetésébe bevont.
A Legfelsőbb Bíróság a kifejtettekhez képest a Be. 290. §-ának (1) bekezdése alapján megállapította, hogy az elsőfokú ítélet és a másodfokú bíróság végzése egyrészt olyan mértékben megalapozatlan, hogy ennek folytán a maga egészében alkalmatlan a felülbírálásra, másrészt törvénysértő.
Ezért a Be. 290. §-ának (3) bekezdése értelmében az említett határozatokat hatályon kívül helyezte, és az ügyet a városi bírósághoz új eljárásra visszaküldte.
(Legf. Bír. B. törv. III. 782/1975. sz.)
1
Megjelent a Bírósági Határozatok 1975. évi 12. számában.
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás