BK BH 1975/554
BK BH 1975/5541
1975.12.01.
A terhelt terhére csak az ügyész indítványozhat perújítást. A terhelt terhére nemcsak a sértett, de hozzátartozója sem terjeszthet elő perújítási kérelmet, éspedig az utóbbi a sértett halála után sem [1973. évi I. törvény (Be.) 277. § (1) és (2) bek.].
A járásbíróság 1975. február 1. napján jogerőre emelkedett ítéletével M. J.-t gondatlanul elkövetett emberölés bűntette miatt 1 évi szabadságvesztésre ítélte.
Az ítéleti tényállás lényege szerint M. J. 1974. október 10-én közepes fokú alkoholos befolyásoltság állapotában gyalogosan, körültekintés nélkül figyelmetlenül az úttestre lépett az N. I. által vezetett motorkerékpár elé, féktávolságon belül. N. I. már nem tudott megállni, az összeütközés megtörtént, és N. I. oly szerencsétlenül bukott járművével, hogy fejsérülései miatt a kórházban meghalt.
Az ügy jogerős befejezése után N. I. és N. I.-né, az elhalt motorkerékpárvezető apja és anyja kérelmet nyújtott be a megyei főügyészséghez, amelyben az ügy további vizsgálatát kérték.
Álláspontjuk szerint a halál oka nem volt megnyugtató módon felderítve, mert az elesés körülményei, a zuhanás helye, a kérelmező birtokában levő bukósisakon található üvegszemcse maradványok stb. arra engednek következtetni, hogy a balesettől függetlenül néhai N. I. halálát más, a baleseten kívüli egyéb erőszakos beavatkozás okozta.
A kérelemre a járási ügyészség perújítási nyomozást rendelt el, amelynek adatai alapján azonban az ügyészség a perújítás elrendelésére indítványt nem tett, illetve a kérelem elutasítását kérte. A megyei bíróság a perújítási kérelmet elutasította.
A Legfelsőbb Bíróság a kérelmezők által bejelentett fellebbezést alaptalannak találta.
A megyei bíróság helyesen mutatott rá, a megfelelő törvényeket is alkalmazva, hogy a sértett hozzátartozóinak nincs perújítási jogosultságuk. Az elsőfokú bíróság által egyébként részletesebben kifejtett helyes indokokra tekintettel a Legfelsőbb Bíróság úgy találta, hogy a fellebbezés alaptalan, ezért a megyei bíróság végzését helybenhagyta.
(Legf. Bír. Bf. III. 712/1975. sz.)
1
Megjelent a Bírósági Határozatok 1975. évi 12. számában.
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás
