PK BH 1975/560
PK BH 1975/5601
1975.12.01.
I. A mezőgazdasági termelőszövetkezet építőipari részlege által illetékességi területén kívül építőipari munka végzésére kötött szerződés jogszabályba ütközik [1959. évi IV. törvény (Ptk.) 200. §; 9/1967. (III. 12.) Kormány rendelet 2. §; 7/1967. (X. 19.) ÉVM rendelet 2. §; 35/1969. (X. 20.) Kormány rendelet].
II. Az érvénytelen szerződés kötésével kapcsolatos magatartás alapján a szerződéses jogviszonyban állók között kártérítési felelősségi jogviszony keletkezett, ha ennek feltételei fennállanak [1959. évi IV. törvény (Ptk.) 237. §, 339. §; PK 32. sz.].
A felperesek mint építőközösségi tagok 1969. szeptember 15-én “kivitelezési szerződés”-t kötöttek az alperes jogelődjével. Az alperes jogelődje a szerződésben elvállalta, hogy 1970. május 31-ig a felperesek részére felépít egy tizennégy lakásos társasházat. A felek a vállalkozói díjat 1969. december 6-án 2 228 251 Ft-ban állapították meg.
A szerződéshez fűzött záradék a következőket tartalmazza: “Amennyiben a szerződésben vállalt teljesítési határidő előtt jogszabály vagy hatósági intézkedés megtiltaná a termelőszövetkezet építőbrigádjának a szerződés tárgyában végzett tevékenységét, a termelőszövetkezet fenntartja magának a szerződés felbontásának kötbérmentes jogát. Ebben az esetben a termelőszövetkezet a szerződés felbontásáról 15 nappal korábban tartozik értesíteni a megrendelőt. A megrendelő köteles a termelőszövetkezet által végzett munkát műszakilag átvenni, és a végelszámolást megejteni.” A záradékot a felperesek nem írták alá, az alperes jogelődje viszont a záradékkal ellátott szerződést írta alá.
Az alperes jogelődje más társasház építését is elvállalta, nem rendelkezett azonban sem a szerződés megkötésekor, sem pedig később azokkal a személyi és egyéb feltételekkel, amelyek a szerződéses kötelezettségének teljesítését lehetővé tették volna. Ilyen körülmények között a szerződésben vállalt befejezési határidő (1970. május 31.) irreális volt.
A járási tanács az 1969. december 1-jén kelt határozatával arra kötelezte az alperes jogelődjét, hogy az építőipari részlegének jogszabályellenes működését 1970. január l-jéig szüntesse meg, illetve a megkezdett munkákat haladéktalanul fejezze be.
Erre való tekintettel az alperes jogelődje 1969. december 15-én a szerződést ajánlott levélben felmondta. A felperesek azonban az 1969. december 21-én kelt levelükben közölték az alperes jogelődjével, hogy a felmondást nem fogadják el. Ezt követően az alperes jogelődje a felmondást az 1970. január 13-án kelt iratában fenntartotta. Utalt egyben arra, hogy a termelőszövetkezet szerződéskötésre jogosult vezetői a szerződést csak az előbb említett tartalmú záradékkal ellátva írták alá.
Az 1970. április 30-án kelt jegyzőkönyv szerint a szerződő felek felülvizsgálták a kivitelezési szerződést és megállapították, hogy az “jogérvényes”, így a termelőszövetkezet az építtetők követelésének eleget téve, a munkát tovább folytatja. Egyben a felek a teljesítési határidőt 1970. december 31-re módosították.
Ezt követően az alperes jogelődje különféle építési munkákat végzett, majd az 1970. szeptember 28-án kelt levelével a szerződést ismét felmondta azzal az indokolással, hogy a felperesek rendszertelenül tesznek eleget a számlakifizetési kötelezettségüknek, és ezzel megszegik az együttműködési kötelezettségüket is. A felperesek az 1970. október 5-én kelt válaszlevelükben a felmondást ezúttal sem fogadták el azzal, hogy a felmondásra nem szolgáltattak okot.
Az alperes jogelődje 1971. január 26-án írásban közölte a felperesekkel, hogy az építést 1970. december 31-ig azért nem tudta befejezni, mert az építkezéshez szükséges anyagokat az árvíz és egyéb okok miatt nem tudta beszerezni. A levél még azt a megállapítást is tartalmazza, hogy “közös megbeszélés értelmében az új befejezési határidő 1971. dec. 31.”
Az alperes jogelődje az 1971. március 23-án kelt levelében az építési szerződést – ennek az előbb említett záradékára hivatkozással – 1971. március 25-re ismét felmondta. Ezt azzal indokolta, hogy a megyei tanács – az írásbeli határozatának megküldéséig – a folyamatban levő építkezései befejezésére szólította fel a termelőszövetkezetet, mert az építőrészleg működési engedélyét vissza fogják vonni.
A felperesek az 1971. április 5-én kelt válaszlevelükben közölték az alperes jogelődjével, hogy a szerződés egyoldalú felmondását jogellenesnek tartják, s ezért azt nem veszik tudomásul.
Ezt követően történt, hogy az alperes jogelődje 1971. május 1-vel egyesült az alperesi termelőszövetkezettel.
A megyei tanács vb. járási hivatalának elnöke az 1971. május 14-én kelt határozatával az alperes jogelődjének építő és szakipari tevékenység gyakorlására adott engedélyt azonnali hatállyal visszavonta. A határozat indoklása szerint a termelőszövetkezet építőbrigádja megszegi azt a rendelkezést, amely szerint csak a telephelye szerinti járás területén végezhet építőipari kivitelezési tevékenységet.
Az alperes jogelődje az építési munkákat már 1971 márciusában abbahagyta. Mintegy 21,5%-át végezte el annak a munkának, amelyet a műszaki adottságai folytán el tudott volna végezni.
A felperesek az 1971. június 9-én kelt levelükben a szerződés felmondását most már tudomásul vették, mert időközben új kivitelezőnek adtak megbízást. Egyben fenntartották jogaikat a szerződés egyoldalú felmondásából eredő káraik tekintetében.
Ilyen előzmények után indítottak a felperesek keresetet az alperes ellen 638 076 Ft kártérítés, ennek kamata, valamint a költségek megfizetésére való kötelezés iránt. Keresetük szerint az új kivitelező a hátralékos munkák elvégzését 2 525 534 Ft-ért vállalta. Ehhez hozzászámítva az alperes által elvégzett munkák 340 793 Ft értékét, az építkezés 2 866 327 Ft-ba kerül, szemben az eredeti szerződésben kikötött 2 228 251 Ft vállalkozói díjjal.
A szakértő azt állapította meg, hogy a fenti összegből 296 709 Ft azért nem tekinthető kárnak, mert az az új költségvetésben szereplő többletmunkák díja, 135 737 Ft pedig azért nem kár, mert ez abból adódik, hogy az új költségvetés túllépte a maximált árakat. Így tehát 205 630 Ft az az összeg, amellyel a vállalkozói díj az alperes késedelme folytán növekedett, mert az új szerződés megkötésekor már magasabb árak voltak érvényben.
Az elsőfokú bíróság az alperest arra kötelezte, hogy fizessen meg a felperesnek 205 630 Ft-ot és kamatait, valamint 13 545 Ft részperköltséget.
A Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú ítéletet megváltoztatta, és a felperesek keresetét elutasította.
A perben hozott ítéletek ellen emelt törvényességi óvás alapos.
a) A Legfelsőbb Bíróság helyesen állapította meg, hogy a felperesek és az alperes jogelődje között létrejött építési szerződés érvénytelen.
Az építőipari kivitelezési jogosultságot a szerződés megkötése idejében a 9/1967. (III. 12.) Korm. rendelet szabályozta. E jogszabály 2. §-ának (4) bekezdése szerint a mezőgazdasági termelőszövetkezetek építőipari részlegei – meghatározott feltételek fennállása esetén – illetékességi területükön a lakosság részére is végezhettek építőipari munkákat. A 7/1967. (X. 19.) ÉVM rendelet 2. §-ának (7) bekezdése pedig úgy rendelkezett, hogy a mezőgazdasági termelőszövetkezetek építőipari részlegének illetékessége annak a járásnak a területére terjed ki, ahol a termelőszövetkezet működik.
Az alperes jogelődjének területi illetékessége Budapestre nem terjedt ki, mégis elvállalta budapesti társasház építését. A szerződés tehát jogszabályba ütközött s ezért semmis volt. A Ptk. 200. §-ának (2) bekezdése ugyanis kimondja, hogy semmis az a szerződés, amely jogszabályba ütközik, vagy amelyet a jogszabály megkerülésével kötöttek, kivéve, ha ahhoz a jogszabály más jogkövetkezményt fűz. Az adott esetre vonatkozóan azonban ilyen más jogkövetkezményt megállapító rendelkezés nincs.
A szerződés semmisségén nem változtat az, hogy a szerződés megkötése után hatályba lépett 35/1969. (X. 30.) Korm. rendelet – amely egyébként a termelőszövetkezetek kivitelezési jogosultságát lényegében a korábbival azonos módon szabályozta – az építőipari kivitelezési jogosultságra vonatkozó jogszabályokba ütköző vagy azok megkerülésével megkötött szerződéseket kifejezetten is semmissé nyilvánította. Az ilyen szerződések érvénytelensége ugyanis e rendelkezéstől függetlenül, a Ptk. 200. §-ának (2) bekezdéséből következett. Ilyen helyzetben pedig a szerződés érvényessége szempontjából nincs jelentősége annak sem, hogy a 35/1969. (X. 30.) Korm. rendelet 4. §-a szerint rendelkezései a hatálybalépéséig megkötött szerződésekre nem terjednek ki.
b) A felperesek és az alperes jogelődje között létrejött építési szerződés tehát – nem kétségesen – semmis. A szerződés érvénytelensége esetében pedig a bíróságnak hivatalból kell rendeznie a felek jogviszonyát. A rendezés módját pedig a Ptk. 237. §-a határozza meg, mégpedig arra az esetre vonatkozóan is, amikor a szerződéskötés előtt fennállott helyzetet már nem lehet visszaállítani.
Az adott esetben a felek az alperes jogelődje által elvégzett építési részmunkákkal kapcsolatban – a per adataiból megállapíthatóan – egymással elszámoltak, e vonatkozásban tehát a jogviszonyukat maguk rendezték. A felperesek a perben ezen túlmenően érvényesítettek kártérítési igényt az alperes jogelődjének a szerződéssel kapcsolatos felróható magatartására alapítottan.
Ha a felek között létrejött szerződés folytán harmadik személy károsodott volna, kárának megtérítését a Ptk. 237. §-ának (4) bekezdésében foglalt rendelkezések szerint követelhetné a felek egyikétől vagy másikától, illetőleg mindkettőjüktől. Amint erre a Ptk. említett rendelkezéséhez fűzött indokolás rámutat, ha mindkét fél magatartása közrejátszott az érvénytelenség beálltában, akkor a harmadik személlyel szemben mindkettőjüknek felelnie kell, mégpedig egyetemlegesen, ha ennek megvannak a Ptk. 344. §-ában megállapított feltételei.
A Ptk. 237. §-ának (4) bekezdése az érvénytelen szerződéssel harmadik személynek okozott kár megtérítéséről rendelkezik ugyan, e rendelkezésből és az ahhoz fűzött – előbb ismertetett – indokolásból azonban az is következik, hogy érvénytelen szerződés kötésével kapcsolatban tanúsított magatartás alapján a szerződéses jogviszonyban állók között is keletkezhet – harmadik személy károsodása nélkül – kártérítési felelősségi jogviszony, amelyet a szerződő felek magatartásának megfelelő értékelésével kell rendezni.
A Legfelsőbb Bíróság Polgári Kollégiuma 32. számú állásfoglalásának indokolása a szerződés érvénytelenségével kapcsolatban rámutat arra, hogy az érvénytelen szerződéshez többlettényállás is kapcsolódhat, és a többlettényállásból adódó jogviták rendezésére a Ptk. megfelelő szabályait kell alkalmazni; így pl. károkozás esetében a kártérítésre vonatkozó rendelkezések az irányadók.
A kivitelezési szerződés érvénytelensége tehát nem zárja ki az alperes mint jogutód felelősségét a kártérítés általános szabályai szerint, ha fennállanak ennek a Ptk. 339. §-ában meghatározott feltételei. A perbeli esetben is keletkezett olyan többlettényállás, amely az alperes kártérítési felelősségét megalapozza.
Az alperes jogelődje nyilvánvalóan már a szerződés megkötésekor tudta, hogy a szerződés jogszabályba ütközik. Ezért is fűzött a szerződéshez – a felperesek aláírását követően – olyan tartalmú záradékot, amelyből kitűnően már eleve számolt azzal, hogy hatósági rendelkezés esetleg megtiltja a termelőszövetkezet építőbrigádjának a tevékenységét. Ennek ellenére vállalkozott a munkák elvégzésére, mégpedig olyan mennyiségű és minőségű munkára, amelyhez – mint a szakértő kimutatta – személyi és műszaki adottságokkal nem rendelkezett. A szerződésben vállalt feladatának tehát már eleve nem tudott volna eleget tenni. Eltekintve azonban az alperes jogelődjének lehetőségeit meghaladó kötelezettségvállalástól, az alperes még azoknak a munkáknak is csak mintegy az ötödrészét végezte el, amelyet műszaki adottságai folytán el tudott volna végezni. Mindebből pedig az következik, hogy az alperes jogelődje sem a szerződéskötéskor, sem pedig a későbbiek során nem úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható lett volna.
Az alperes jogelődjének ez a magatartása kárt okozott a felpereseknek, amely – amint ezt az elsőfokú bíróság helyesen megállapította – abban áll, hogy az időközbeni áremelkedések folytán a felperesek által fizetendő vállalkozói díj 205 630 Ft-tal emelkedett. Az alperes jogelődjének a felelőssége tehát – a szerződéssel kapcsolatos felróható és károkozó magatartása alapján – megállapítható.
Az alperes jogelődje és az alperes termelőszövetkezet – a megállapított tényállás szerint – 1971. május 1. napjával egyesült. Márpedig a Ptk. 60. §-ának (1) bekezdése, valamint az 1967. évi III. tv. 128. §-a értelmében egyesülés esetén a jogok és kötelezettségek a jogutód termelőszövetkezetre szállnak. Az alperes tehát a jogelődje kötelezettségeiért helytállni köteles.
c) A tényállás alapján azonban nemcsak az alperes jogelődjének a felelőssége állapítható meg, hanem a felpereseké is. Arról ugyanis, hogy a kivitelezési szerződés megkötése tiltó jogszabály ellenére történt, nemcsak az alperesnek, hanem a felpereseknek is tudniuk kellett. Ugyancsak a felperesek terhére esik, hogy a szerződés teljesítéséhez még akkor is mereven ragaszkodtak, amikor a járási tanács vb. mezőgazdasági és élelmezésügyi osztálya az 1969. december 1. napján kelt határozatával arra kötelezte az alperes jogelődjét, hogy építőipari részlegének jogellenes működését 1970. január l-jéig szüntesse meg, illetve a megkezdett munkákat haladéktalanul fejezze be. A felperesek oldalán jelentkező ezek a felróható magatartások a Ptk. 4. §-ának (3) bekezdésében foglaltak szerint nem zárják ki azt, hogy az alperes felróható magatartására a felperesek jogokat alapítsanak, s arra hivatkozzanak.
A felperesek a fentiek szerint sem a szerződés megkötésekor, sem ezt követően az alperesi jogelőd elállási nyilatkozatának megtétele után a kár csökkentése és elhárítása érdekében nem úgy jártak el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható lett volna. Az alperes tehát a Ptk. 340. §-ának (1) bekezdése értelmében nem köteles megtéríteni a kárnak azt a részét, amely abból származott, hogy a károsultak e kötelezettségüknek nem tettek eleget.
A felek egymás közötti felelősségi jogviszonyának rendezésénél a magatartások felróhatóságának súlya jön figyelembe. Mind a felperesek, mind pedig az alperes érvénytelen szerződést kötöttek, s ez mindkettőjüknek felróható. Az alperes jogelődjének a szerződéskötéssel kapcsolatos felróható magatartásával szemben a felperesek terhére esik a kárenyhítés elmulasztásával kapcsolatos felróható magatartásuk is.
Mindezekre tekintettel az Elnökségi Tanács azt állapította meg, hogy a felek 50-50%-ban kötelesek a kárt viselni, tehát a felperesek a 205 630 Ft kárukból csak 102 815 Ft megtérítésére tarthatnak jogszerűen igényt.
(Eln. Tan. P. törv. 20 615/1975. sz.)
1
Megjelent a Bírósági Határozatok 1975. évi 12. számában.
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás