BK BH 1975/60
BK BH 1975/601
1975.02.01.
Elvétés esetén a minősítés kérdésében a bíróság a vádelv sérelme nélkül, a vádirati minősítéstől nem korlátozva foglalhat állást, tekintet nélkül arra, hogy egy vagy két bűncselekménynek minősíti-e a terhelt egyetlen tevékenységét [1973. évi I. törvény (Be.) 9. § (2) bek.; 1961. évi V. törvény (Btk.) 65. §, 257. §.]
A kerületi bíróság O. János terheltet bűnösnek mondotta ki súlyos testi sértés bűntettében. Ezért őt 1 évi szabadságvesztésre és 2000 Ft pénzbüntetésre ítélte. A szabadságvesztés végrehajtását 3 évi próbaidőre felfüggesztette. A pénzbüntetést meg nem fizetés esetén 50 forintonként 1 napi szabadságvesztésre rendelte átváltoztatni és megállapította, hogy a szabadságvesztést esetleges végrehajtás elrendelése esetén börtönben kell végrehajtani.
Az ítélet alapjául szolgáló tényállás szerint O. János terhelt és felesége, valamint annak anyja, G. Lajosné, továbbá H. János és felesége között szóváltás keletkezett. A szóváltás közben O. József a feleségét és anyósát, valamint H. János feleségét becsmérlő szavakkal illette. H. János ezért őt pofon ütötte, mire O. József az apját, O. János terheltet hívta segítségül. A terhelt bement a lakásba, ott szóváltás kerekedett, ennek során felkapott egy hokedlit és azzal oldalról G. Lajosné sértett fejének jobb hátsó oldalát megütötte. A sértett az ütés következtében a fej jobb oldalán a fali és a halántéki tájék határán repesztett bőrsérülést szenvedett, mellyel összefüggésben egy 20 és egy 12 mm-es csontrepedés is keletkezett. A fenti sérülés gyógytartama kb. 6 hét volt.
A másodfokú bíróság a terhelt és védő által bejelentett fellebbezések folytán az elsőfokú bíróság ítéletét felülbírálta és az 1974. március 28-án kelt ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét annyiban változtatta meg, hogy a terhelt cselekményét gondatlanul elkövetett súlyos testi sértés vétségének minősítette, s ezért 3000 Ft pénzbüntetésre ítélte és úgy rendelkezett, hogy meg nem fizetés esetén azt 100 forintonként egynapi szabadságvesztésre kell átváltoztatni.
A másodfokú bíróság ítéletének indokolásában kifejtette, hogy az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás megalapozott, ezért az a Be. 239. §-ának (1) bekezdése alapján a fellebbezési eljárásban is irányadó. A fenti megállapítás ellenére indokolásában a következőket fejtette ki: “Az nem kétséges, hogy a sérülést okozó hokedlit a vádlott emelte fel ütésre, hogy azzal a vele vitatkozó és őt korábban bántalmazó H. Jánost megüsse. Ütés közben azonban – a vádlott szándékától eltérően – a hokedli a sértettet érte és annak 8 napon túl gyógyuló sérülést okozott. Éppen ezekre figyelemmel a bűnösséget támadó és felmentésre irányuló vádlotti fellebbezés alaptalan”. A másodfokú bíróság azt is kifejtette ítéletében, hogy az elbírálás tárgyául szolgáló ügyben az elvétés esete forog fenn, hiszen a terhelt a megtámadni szándékolt személyt vette célba, a támadás azonban elvétés (céltévesztés) folytán mást ért, és így az eredmény is máson következett be. A továbbiakban rámutatott a másodfokú bíróság, hogy mindezeknek csak a megállapítására szorítkozhatott, mivel ügyészi vád ilyen értelemben nem volt, valamint súlyosbításra irányuló fellebbezés sem.
A fenti ítéletek ellen emelt törvényességi óvás alapos.
Az elsőfokú bíróság ítéletében tényként azt állapította meg, hogy a veszekedés közben O. János terhelt felkapott egy hokedlit, és ezzel G. Lajosné sértettet fejen ütötte, ítéletének indokolásában viszont azt rögzítette, hogy H. János határozottan állította, hogy a terhelt őt akarta a kérdéses hokedlivel fejbe vágni, de ehelyett a sértettet ütötte meg. A továbbiakban kifejtette az elsőfokú bíróság indokolásában, hogy a tényállást a terhelti tagadással szemben H. Lajosné és H. János vallomása alapján állapította meg. Nem adta magyarázatát annak, hogy a nevezett tanú vallomására figyelemmel miért állapított meg azzal ellentétes tényállást. H. János tanú vallomását látszik alátámasztani O. József tanú nyomozati vallomása, mely szerint a terhelt H.-t akarta megütni, de véletlenül G.-nét érte az ütés. Az elsőfokú bíróság ezt a tanút nem hallgatta ki, így nem tisztázta a tényállást a tekintetben, hogy O. János terhelt szándéka kinek a bántalmazására irányult, valamint hogy a bekövetkezett eredmény vonatkozásában terheli-e őt felelősség, vagyis hogy a jelen esetben az elvétés esete forog-e fenn.
A Legfelsőbb Bíróság számos határozatában kifejtette, hogy az elvétés esetében a tényállást részletesen fel kell deríteni, mert csak akkor lehet állást foglalni abban, hogy az elkövető a szándékon túli cselekményéért büntetőjogi felelősséggel tartozik-e. Ilyen esetben ugyanis az ítélkezési gyakorlat szerint a célba vett személyt illetően a szándékos bűntett kísérletét, az elvétés folytán a sértett személlyel kapcsolatban pedig – az előbbivel halmazatban – esetleg gondatlan bűntett elkövetését kell megállapítani. Azt, hogy e vonatkozásban gondatlanság megállapítható-e, az eset összes körülményeinek szem előtt tartásával kell eldönteni.
Mindezen kérdések eldöntése szempontjából az elsőfokú bíróság a tényállást kellően nem derítette fel. Ezért ítélete megalapozatlan. A másodfokú bíróság ítélete e vonatkozásban törvénysértő, mivel a felülbírálat alkalmával a megalapozatlanságot nem észlelte.
A másodfokú bíróság ítélete a továbbiakban törvénysértő azért is, mert arra az álláspontra helyezkedett, hogy a terhelt esetében azért nem kerülhetett sor a két cselekmény halmazatban való megállapítására, mert az ügyészség a vádiratában a terheltnek csupán a G. Lajosné sértett sérelmére elkövetett cselekményét tette vád tárgyává, és minthogy a terhelt terhére ügyészi fellebbezést nem jelentettek be, a másodfokú bíróság nem mondhatta ki bűnösnek a terheltet mind a két bűncselekményben.
Az elvétés esetében azonban az elkövető tevékenysége a külvilágban mint egyetlen osztatlan cselekmény jelenik meg. Ilyen egyetlen cselekmény volt a jelen ügyben O. János terhelt ütése is. Minthogy a fenti cselekményt az ügyészség vádiratában vád tárgyává tette, a jogi következtetések levonásában a bíróságot az ügyész indítványa nem köti. Így a minősítés kérdésében a bíróság a vádelv sérelme nélkül a vádirati minősítéstől nem korlátozva foglalhatott volna állást, tekintet nélkül arra, hogy egy vagy két bűncselekménynek minősíti-e a terhelt egyetlen tevékenységét.
Ugyancsak törvénysértő a másodfokú bíróságnak az ügyészi fellebbezés hiányára való hivatkozása is. Töretlen az a bírói gyakorlat, hogy a terhelt terhére szóló fellebbezés hiányában is helye van a minősítés súlyosításának, mégpedig mind a változatlan, mind a fellebbezés során kiegészített vagy helyesbített tényállás mellett történő felülbírálás esetében is [BJD 2247. sz.].
A kifejtettekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság a Be. 290. §-ának (1) bekezdése alapján megállapította, hogy a kerületi bíróság, illetve a másodfokú bíróság ítélete megalapozatlan és ezen túlmenően a másodfokú bíróság ítélete törvénysértő is. A Legfelsőbb Bíróság ezért a fenti ítéleteket a Be. 290. §-ának (3) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte és az ügyet az első fokon eljárt bíróságnak visszaküldte.
Az új eljárás során pontosan fel kell deríteni a tényállást a terhelt szándéka tekintetében. Állást kell foglalni, hogy a terhelt H. Jánost vagy G. Lajosnét akarta-e bántalmazni. Ennek eredményeként tisztázni kell, hogy megállapítható-e az elvétés esete, ha igen, akkor állást kell foglalni, hogy a szándékon túli cselekmény tekintetében a terheltet gondatlanság terheli-e.
(Legf. Bír. B. törv. III. 687/1974. sz.)
1
Megjelent a Bírósági Határozatok 1975. évi 2. számában.
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás