BK BH 1975/61
BK BH 1975/611
1975.02.01.
A tárgyalás mellőzésével hozott s az ügyészi vádat ki nem merítő törvénysértő határozat [1973. évi I. törvény (Be.) 261. § (1) bek.].
A városi és járási ügyészség a terhelt ellen 2 rb. lopás vétségének kísérlete és 1 rb. lopás vétsége miatt emelt vádat.
A járásbíróság tárgyalás mellőzésével hozott és jogerőre emelkedett végzésével a terheltet 1 rb. lopás vétsége és lopás vétségének kísérlete miatt 2000 forint pénzbüntetésre ítélte.
A terhelt mint kőműves segédmunkás a M.-i Szociális Otthon tatarozási munkálatainál dolgozott és így ismerte az idős gondozottakat és azt is, mikor kapnak nyugdíjat. Ezt kihasználva a 71 éves N. János gondozottól – akit a szobájába csalt és melléje ült – megkísérelte pénztárcájának ellopását. Ez azonban nem sikerült, mert a sértett észrevette. Ezt követően a terhelt az ebédlőbe ment és ott az asztalnál ülő G. József 75 éves gondozottól elvette a pénztárcáját, kivett abból 250 forintot, majd a pénztárcát a sértett zsebébe visszatette.
Ugyanezen a napon a késő esti órákban, amikor a gondozottak már aludtak, belopódzott azoknak a szobájába és megkísérelte S. István gondozott ruhájából a pénztárcáját kivenni, mert tudta, hogy e napon 400 forint nyugdíjat kapott. A sötétben azonban a terhelt feldöntött egy széket, amire a gondozottak felébredtek, a terhelt pedig elmenekült.
A végzés ellen emelt törvényességi óvás alapos.
A járásbíróság eljárási szabályt sértett [Be. 261. § (1) bekezdés], amikor az ügyészi vádat nem merítette ki és az egyik vádpont felől érdemi határozatot nem hozott. Az ügyész ugyanis 2 rb. lopás vétségének kísérlete és 1 rb. lopás vétsége miatt emelt vádat, a járásbíróság pedig 1 rb. lopás vétségének kísérlete és 1 rb. lopás vétsége miatt szabott ki pénzbüntetést. S. István sérelmére megkísérelt lopás vétsége tárgyában nem rendelkezett. Nyilvánvaló, hogy ez az eljárási szabálysértés a meghozott végzést lényegesen befolyásolta és annak hatályon kívül helyezésére szolgál okul.
De érdemben sem helyes a járásbíróság döntése, mert a tényállásból kitűnően a terhelt cselekménye csekély jelentőségűnek nem tekinthető és tárgyalás mellőzésével a büntetés célja sem érhető el.
A csekély jelentőséget kizárja az elkövetés módja, a terhelt a magatehetetlen idős gondozottakat – akik védelmükről alig képesek gondoskodni – igyekezett meglopni, illetve lopta meg. Figyelembe kellett volna venni az éjszakai elkövetést és a terhelt cselekvőségében megnyilvánuló nagy kitartást.
A tárgyalás mellőzésével hozott pénzbüntetéssel a büntetés céljai nem valósíthatók meg, mert az idült alkoholista, korábban már két ízben szabadságvesztésre ítélt terhelttel szemben a korábbi elítélései és büntetései hatástalanok voltak, a terhelt újabb bűncselekményeket követett el és időközben verekedés szabálysértése miatt is pénzbírsággal sújtották.
A Legfelsőbb Bíróság a törvénysértő végzést hatályon kívül helyezte, és az ügyet új eljárásra a járásbírósághoz visszaküldte.
(Legf. Bír. B. törv. V. 714/1974. sz.)
1
Megjelent a Bírósági Határozatok 1975. évi 2. számában.
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás
