BK BH 1975/62
BK BH 1975/621
1975.02.01.
Az alapügyben eljárt bíróság által nem ismert jogszabály utólagos közlése nem új bizonyíték: nem szolgálhat perújítási indítvány alapjául [1973. évi I. törvény (Be.) 276. §, 279. §].
A terheltet a járásbíróság bűnösnek mondta ki halálos közúti tömeges baleset gondatlan okozásának bűntettében és 2 évi szabadságvesztésre, továbbá a járművezetéstől 2 évi eltiltásra ítélte.
A megyei bíróság az elsőfokú ítéletet annyiban változtatta meg, hogy a járművezetéstől eltiltás mellékbüntetést mellőzte. A mellőzést azzal okolta meg, hogy a terhelt a bűncselekményt mint termelőszövetkezeti tag a tsz tulajdonában álló lovas fogatot hajtva követte el. Ennek a járműnek a hajtása nem volt jogszabály szerint engedélyhez kötött, így a járművezetéstől eltiltás mellékbüntetés alkalmazásának az 1961. évi V. törvény (Btk.) 52/A. §-ában megszabott egyik előfeltétele hiányzott.
A megyei főügyészség perújítási indítványt terjesztett elő. Ebben a Be. 276. §-a (1) bekezdésének a) 2. pontjára hivatkozással a perújítás elrendelését és az ügynek az első fokon eljárt bírósághoz érdemi tárgyalásra utalását indítványozta.
A perújítási indítvány indokul azt hozta fel, hogy a KRESZ 5. §-a (1) bekezdésének 1. pontja az “állati erővel vont járművek hajtói részére a hajtási engedély megszerzésének elrendelését” a megyei rendőrfőkapitány hatáskörébe utalta. A megyei rendőrfőkapitány e jogszabály alapján úgy rendelkezett, hogy 1973. július 1-től állati erővel vont mindennemű járművet csak hajtási engedéllyel rendelkező személy hajthat. Eszerint a vádbeli időben a megye területén nem csupán a rendszeres fuvarozásra használt, hanem minden állati erővel vont jármű hajtása jogszabály szerint engedélyhez volt kötve. Egyébként a terheltnek 1973. február 25-től volt is állati erővel vont jármű hajtásához szükséges engedélye. A perújítási indítvány mellékleteként a főügyészség másolatban csatolta mind a megyei rendőrfőkapitány vonatkozó rendelkezését, mind pedig a terhelt vezetői igazolványát.
Ezeknek az adatoknak az alapján a főügyészség azzal érvelt, hogy a másodfokú ítélet tévesen hivatkozott a mellékbüntetés mellőzésének indokaként arra, hogy a terhelt a bűncselekményt nem jogszabály szerint engedélyhez kötött jármű vezetésére vonatkozó közlekedési szabályok megszegésével követte el. Ugyanakkor rámutatott arra, hogy a bűncselekmény súlyára, illetve a szabályszegések durvaságára figyelemmel a járművezetéstől eltiltás mellékbüntetés kiszabása indokolt.
A megyei bíróság a perújítási indítványt elutasította. Indokolásának a lényege az, hogy a perújítás alapjául nem új bizonyíték megjelölése, hanem annak a kifejtése szolgált, hogy a másodfokú bíróság a hatályos jogszabályokat nem, illetve nem helyesen alkalmazta.
Az elutasító végzés ellen bejelentett fellebbezést a Legfelsőbb Bíróság nem találta alaposnak.
A Legfelsőbb Bíróság egyetértett az elutasító végzésnek azzal a jogi álláspontjával, amely szerint az alapügyben eljárt bíróság által nem ismert jogszabály utólagos közlése nem tekinthető új bizonyítéknak. A Be. 61. §-ához fűzött miniszteri indoklás a bizonyítási eszközből származó olyan adatot (a bizonyító tényt) tekinti bizonyítéknak, amelynek alapján a hatóság tényt állapíthat meg. Az alkalmazandó anyagi jogi szabály, illetve – mint az adott esetben – a büntető jogszabály hatályosulása végett kiadott egyéb jogszabály a büntetőeljárásban nem a tényállás-megállapítás körébe tartozik, hanem a tények jogi megítélése körébe.
Az adott ügyben a terhelt vezetői igazolványának a bemutatása sem volt új bizonyítékként figyelembe vehető. A Btk. 52/A. §-a ugyanis a járművezetéstől eltiltás alkalmazásának a feltételéül jogszabály szerint engedélyhez kötött jármű vezetésére vonatkozó közlekedési szabályok megszegését, nem pedig azt szabja meg, hogy az elkövető rendelkezzék vezetői igazolvánnyal.
A kifejtettekhez képest nem tévedett a megyei bíróság, amikor a perújítási indítványt a Be. 279. §-ának (2) bekezdése alapján elutasította annak megjegyzése mellett, hogy az abban panaszolt jogsérelem nem perújítás, hanem törvényességi óvás tárgya lehet.
(Legf. Bír. Bf. I. 946/1974. sz.)
1
Megjelent a Bírósági Határozatok 1975. évi 2. számában.
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás
