PK BH 1975/64
PK BH 1975/641
1975.02.01.
Az újítót az újítási díj a hasznos eredményhez mérten illeti meg, s a hasznos eredmény jelentkezhet úgy is, hogy a tervbe vett létesítményt az újítás alkalmazásával nagyobb hatásfokkal állítják elő [57/1967. (XII. 19.) Korm. rendelet 7. § (3) bek.].
Az alperes az 1961-ben jóváhagyott és az Országos Tervhivatal engedélyével elfogadott beruházási programjában a mészüzeme részére hat darab, egyenként napi 70 tonna teljesítményt nyújtó mészégető kemence létesítését vette tervbe.
A felperesek 1964. június 10-én újítási javaslatot nyújtottak be az alperesnél. A javaslat szerint a hat darab kemencével elérni kívánt célt, a napi 420 tonna teljesítményt öt kemence építésével is el lehet érni, ha a kemencék hasznos magasságát 5,6 méterrel megnövelik. Ez esetben kemencénként napi 95 tonna teljesítményt lehet elérni, az öt kemence termelése napi 475 tonna, tehát több annál, mint amennyi az eredetileg tervbe vett hat kemence teljesítménye.
Az alperes a felperesek újítási javaslatát elutasította ugyan, a későbbiek során azonban a beruházásban érdekelt valamennyi szerv – beleértve az alperest is – egyetértett a kemencéknek magasított kivitelben történő felépítésével, s azok az 1967. év végére el is készültek 3,5 méteres magasítással. Üzembe helyezésükre azonban ekkor technológiai hiányosságok miatt nem került sor, s ez csak az 1972. évben történt meg.
Az alperes az 1972. évben mészből csak 15 482 tonnát termelt, tehát jelentősen kevesebbet annál is, mint amennyit az eredetileg tervezett kapacitással elő lehetett volna állítani. Előadása szerint ennek a mész iránti kereslet csökkenése volt az oka.
A felperesek által a kerületi bíróság előtt korábban indított perben hozott jogerős ítéletében a bíróság megállapította, hogy a felperesek javaslata újítás, az alperes mészüzemének aknakemencéit az újítási javaslat szerint építették fel, s ennek folytán a felperesek és az alperes között újítási jogviszony jött létre. Az újítási díj tekintetében azonban a bíróság az ebben a perben hozott ítéletében marasztaló rendelkezést nem hozott.
A felperesek a jelen perben előterjesztett keresetükben előadták, hogy az újításuk megvalósult, mert megtörtént a kemencék üzembe helyezése. A keresetüket a per során felemelve 350 000 Ft újítási díj fizetésére kérték az alperest kötelezni. Hivatkoztak az újítás folytán elérhető többlettermelésre, az üzemeltetés költségeinél jelentkező megtakarításra, valamint a beruházási költségmegtakarításra s mindezek alapulvételével kérték az újítási díj megállapítását.
Az alperes a kereset elutasítását kérte. Álláspontja szerint beruházási megtakarítás nem keletkezett, mert az eredeti beruházási programnak megfelelően hat kemence épült fel, többtermelésben mutatkozó eredmény pedig nincs, mert a kereslet csökkenése folytán csupán olyan mennyiséget termelt, amennyit az eredeti program szerint épült kemencékkel is elő tudott volna állítani.
Hivatkozott arra is, hogy a kemencékben termelt mésznél lényegesen nagyobb a II. osztályú termékek aránya, mint ahogy ezzel eredetileg számoltak.
A Legfelsőbb Bíróság ez ügyben korábban már határozatot hozott és végzésével az elsőfokú bíróság ítéletét hatályon kívül helyezte, e bíróságot a per újabb tárgyalására és újabb határozat hozatalára utasította.
Az újabb eljárás során a perben már eljárt igazságügyi műszaki szakértő kiegészítő szakvéleményt adott. A szakértő már a korábbi elsőfokú eljárásban adott szakvéleményében utalt arra, hogy a beruházás megvalósítása során hat darab mészégető aknakemencét építettek. A kemencék teljes kapacitása napi 240 tonnával több, mint amennyit az újítási javaslat benyújtása előtt tervbe vett hat kemence megépítése esetén lehetett volna termelni. A kiegészítő szakvéleményében részletezett számításai szerint 36 716 887 Ft a beruházási megtakarítás, mert ennyivel többe került volna, ha az újítás szerint felépült kemencék kapacitását az eredetileg tervezett konstrukció szerint épülő kemencékkel kívánták volna biztosítani. Megközelítően azonos eredményt adott a szakértőnek a fajlagos költségmegtakarításon alapuló számítása is. Eszerint a megépített kemencék egy tonna/nap kapacitásra eső előállítási költsége 121 383 Ft, míg ugyanez a költség az eredetileg tervbe vett építési módnál 177 041 Ft lett volna. A különbözet tehát tonnánként 55 631 Ft, ami a felépült kemencék napi 660 tonna kapacitását alapul véve összesen 36 716 410 Ft-ot tesz ki. A kemencék üzemeltetési költségeiben jelentkező 1972. évi megtakarítás összegét a szakértő műszaki becsléssel 720 000 Ft-ban határozta meg. Ami pedig a II. osztályú termékek arányának a tervbe vettel szembeni növekedését illeti, erre vonatkozóan az volt a szakértő álláspontja, hogy az alperes nem a kapacitásuknak megfelelően üzemelteti a kemencéket, az adott lehetőségekhez képest lényegesen kevesebbet termel, és emiatt nem folyamatos a kemencék üzemeltetése. Ez pedig hátrányosan befolyásolja a termék minőségét. A minőségromlás oka tehát nem hozható összefüggésbe az újítással.
Az elsőfokú bíróság ítéletével az alperest 240 000 Ft újítási díj, ennek 1972. május 28-tól járó évi 5% kamata és 15 000 Ft részperköltség fizetésére kötelezte. Ezt meghaladóan a keresetet elutasította. Az újítás révén elért gazdasági eredményre vonatkozóan elfogadta a szakértő megállapításait és azt alapul véve a megítélt összegű díjat találta az újítás jelentőségével arányban állónak.
Az elsőfokú bíróság ítélete ellen a felperesek és az alperes is fellebbeztek.
Az elsőfokú bíróság a tényállást a perben felvett bizonyítás adatainak az 1952. évi III. törvény (Pp.) 206. §-ának (1) bekezdésében foglaltaknak megfelelően okszerű mérlegelésével helyesen állapította meg. Ezért azt a Legfelsőbb Bíróság is elfogadta döntése alapjául.
Helytállóan állapította meg az elsőfokú bíróság – a szakértő véleményét elfogadva – az újítás hasznosítása folytán elért gazdasági eredményt, és helytálló az erre alapozott érdemi döntése is, amelyben a hasznos eredménnyel a megítélt összegű újítási díjat találta arányban állónak. Az 57/1967. (XII. 19.) Korm. rendelet 7. §-ának (3) bekezdése csak általában írja elő 2%-os díjkulcs alkalmazását, aránytalanság esetén azonban lehetővé teszi az ettől mindkét irányban való eltérését. Az elsőfokú bíróság a megtakarítás 1%-át el nem érő összegben állapította meg a felpereseknek járó újítási díjat, s ez a döntése azért helyes, mert az adott esetben a hasznos eredmény túlnyomóan beruházási költségmegtakarításban jelentkezett, az összes megtakarításnak csupán 2%-a az egyéb jellegű – az üzemeltetés költségeiben mutatkozó – megtakarítás. A beruházási költségmegtakarítás értékelésénél pedig nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy míg egyéb természetű megtakarítás esetén az újítót csupán egy év gazdasági eredménye alapján illeti meg díjazás, s a további években a hasznosító díjazás igénye nélkül alkalmazza az újítást, beruházási megtakarítást eredményező újításnál azonban ez utóbbiról nem lehet szó, mert a megtakarítás csupán egy alkalommal jelentkezik, s ennélfogva a megtakarítás alapján történt díjazás valójában a hasznosítás teljes időtartamára kiterjed.
Tévesen állítja az alperes a fellebbezésében, hogy beruházási megtakarítás nem szolgálhat az újítás díjazásának alapjául. Ilyen megszorítást a jogszabály nem tartalmaz. Az 57/1967. (XII. 19.) Korm. rendelet 7. §-ának (3) bekezdése a hasznos eredményhez mérten rendeli díjazni az újítót, s a hasznos eredmény jelentkezhet úgy is, hogy a tervbe vett létesítményt újítás alkalmazása folytán nagyobb hatásfokkal állítják elő. Az újítónak az újítás megvalósítójával szembeni díjigényét pedig nem érinti, hogy a megvalósító milyen pénzügyi forrásból fedezte a megvalósítás költségeit, így az adott esetben az újítók díjigénye szempontjából nincs jelentősége annak, hogy a mészmű építésének költségeit az eredeti beruházási program szerinti összeg erejéig az állami költségvetés terhére fedezték.
A Legfelsőbb Bíróság is elfogadta a szakértőnek azt a megállapítását, hogy a kemencék nem folyamatos üzemeltetése volt az oka a II. osztályú termékek számaránya kedvezőtlen alakulásának. Ezt a megállapítást egyébként az alperes által megjelölt szakirodalmi adatok is megerősítik. Ezért ezt a körülményt nem lehet az eredményt rontó tényezőként értékelni, mert a minőségromlás nem az újítás következménye, hanem annak, hogy az alperes a megnövekedett kapacitást nem használta ki – közömbös, hogy mi okból.
Mind a beruházási költségekben, mind pedig az üzemeltetés költségeiben jelentkező megtakarítást illetően közömbös az is, hogy az alperesnél ráfizetéses a mésztermelés, mert ez utóbbi körülmény nem érinti azt, hogy a kemencék megépítésénél valóban volt megtakarítás, és az üzemeltetésük is kevesebb költséggel jár. A ráfizetés pedig nem hozható összefüggésbe az újítással, mert attól függetlenül ható okok következménye.
Mindezekre figyelemmel az elsőfokú bíróság által megállapított újítási díj összegére vonatkozó fellebbezési támadásokat a Legfelsőbb Bíróság alaptalannak találta.
(Legf. Bír. Mf. I. 10 137/1974. sz.)
1
Megjelent a Bírósági Határozatok 1975. évi 2. számában.
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás