PK BH 1975/66
PK BH 1975/661
1975.02.01.
Nem feltétele a kisajátított ingatlan telekké minősítésének az, hogy a földrészlet kiépített utcában helyezkedjék el, s egymagában nem akadálya a telekké minősítésnek, ha a földrészlet csak dűlőútról közelíthető meg vagy mezőgazdasági művelés alatt áll [1959. évi IV. törvény (Ptk.) 172. §; 1/1965. (VII. 24.) PM–IM rendelet 16. §, 17. §].
A megyei tanács vb. járási hivatala az alperes kérelmére telekalakítás céljára a perbeli ingatlanból 965 ⬜-ölet kisajátított. Az ingatlan a felperesek közös tulajdonában állott.
Az államigazgatási eljárásban az alperes 800 ⬜-ölért ⬜-ölenként 35 Ft-ot, a további 165 ⬜-ölért pedig ⬜-ölenként 5 Ft-ot ajánlott fel. A felperesek a felajánlott kártalanítást nem fogadták el és többletkártalanítás iránt indítottak keresetet.
A járásbíróságon tartott tárgyaláson az alperes előadta, hogy a visszamaradt rész kisajátítása is folyamatban van, mire a járásbíróság az 1952. évi III. törvény (Pp.) 152. §-ának (1) bekezdése alapján a per tárgyalását az erre vonatkozó államigazgatási eljárás befejezéséig felfüggesztette.
Az államigazgatási eljárás során az államigazgatási hatóság a korábbi határozatát “kicserélte” és a kisajátított ingatlan térmértékét 1600 ⬜-ölben, a telekért járó kártalanítás összegét 32 000 Ft-ban, a növényzetért járó kártalanításét pedig 3930 Ft-ban jelölte meg.
A felfüggesztés megszüntetése után a járásbíróság az alperest 32 000 Ft és ennek 1972. július 30. napjától járó évi 5%-os kamata megfizetésére kötelezte. Álláspontja szerint a kisajátított ingatlan a község belterületén fekszik ugyan, de nem volt telekként értékelhető, mert nem kiépített utca mellett helyezkedik el és mezőgazdasági ingatlanként művelték. Az értékeléssel kapcsolatban utalt arra, hogy a szakértő egy másik perben hasonló ingatlanra vonatkozóan adott szakvéleményében a kataszteri tiszta jövedelem 5000-szeres szorzatának alkalmazására tett javaslatot. A járásbíróság ezt fogadta el a perbeli ingatlan esetében is, és mivel a kisajátított ingatlan kataszteri tiszta jövedelme 12 aranykorona, a felperesnek járó kártalanítás összegét 80 000 Ft-ban határozta meg. Ebből levonta a felajánlott összeget és a különbözetet ítélte meg a felperesek javára.
A járásbíróságnak ez ellen a fellebbezés hiányában jogerőre emelkedett ítélete ellen emelt törvényességi óvás alapos.
A perbeli adatok a kisajátítással érintett ingatlan térmértékét illetően ellentmondóak. Az államigazgatási határozat szerint a felperestől 1600 ⬜-öl területet sajátítottak ki, ugyanakkor a felperesek által becsatolt hiteles telekkönyvi szemle szerint az eredetileg 1. kat. hold 800 ⬜-öl területű ingatlanuk (két helyrajzi szám alatt) “területkiigazítás” folytán 927 ⬜-ölre módosult. Ezenkívül a kisajátítási határozat tartalma és a hiteles telekkönyvi szemle adatai sem egyeznek. Az így keletkezett ellentmondást a járásbíróság nem oldotta fel.
A bíróság megállapítása szerint a község belterületén fekvő ingatlan azért nem tekinthető teleknek, mert csak dűlőúton közelíthető meg, nem kiépíthető utca mellett fekszik és mezőgazdasági művelés alatt állott.
Ez az álláspont téves.
A telek fogalmát a 13/1970. (IV. 21.) PM–IM. rendelettel módosított 1/1965 (VII. 24.) PM–IM. rendelet (Kr.) 16. §-a akként határozza meg, hogy azon a 2/1962. (IV. 30.) ÉM–PM. rendelet 1. §-ában meghatározott földrészletet kell érteni.
Ez utóbbi jogszabály szerint pedig telek – a közterületek, a rendeltetésüknél fogva ilyen célra szolgáló területek, a vízügyi és a közlekedési létesítmények által elfoglalt területek, továbbá az erdők és a mezőgazdasági rendeltetésű földek kivételével – a városok és a községek belterületén, valamint a külterületi települések beépítésre szánt területén levő minden földrészlet.
E meghatározásból kitűnik: nem tartozik a telek fogalmához az, hogy az ingatlan kiépített utca mentén helyezkedjék el, és nem akadálya a telekké minősítésnek az sem, ha az ingatlan csak dűlőútról közelíthető meg, vagy ha mezőgazdasági művelés alatt áll, feltéve, hogy nem mezőgazdasági rendeltetésű területről van szó, mert az ilyen ingatlant az említett jogszabály kiveszi a telkek köréből.
Ha a telek a város (község) belterületének magánerőből történő beépítésre is kijelölt részén fekszik, az értékelésre a Kr. 17. §-a irányadó, ha pedig ettől eltérő rendeltetésű részen fekszik, a Kr. 18. §-ában foglalt szabályokat kell alkalmazni.
A kisajátított ingatlan minősítését illetően tehát lényeges, hogy mi az ingatlan rendeltetése: ha mezőgazdasági rendeltetésű, belterületen fekvő ingatlan, nem tekinthető teleknek, ha pedig teleknek minősül, akkor döntő jelentősége van annak, hogy a város (község) belterületnek magánerőből történő beépítésre is kijelölt lakó- vagy üdülőterületi részén, vagy ettől eltérő rendeltetésű részén fekszik-e.
Az eljáró járásbíróságnak tehát ahhoz, hogy a perbeli ingatlant a kisajátítási jogszabályok helyes alkalmazásával helyesen minősítse, és így a felperesek részére a jogszabály szerint járó kártalanítást állapítsa meg, az államigazgatási hatóság megkeresésével tisztáznia kellett volna a kisajátítással érintett ingatlannak a rendeltetését a községrendezési terv vagy más hatósági rendelkezés alapján. Ennek a lényeges körülménynek a felderítése hiányában a járásbíróság ítéleti döntése megalapozatlan.
De megalapozatlan a járásbíróság ítélete azért is, mert szakértő meghallgatását mellőzte és csupán az előtte folyamatban levő más perben meghallgatott szakértő véleményére utalt, amely azonban másik ingatlan értékelésére vonatkozik. Ha a két ingatlan között hasonlóság van is, ez nem zárja ki az adottságok közötti eltérések lehetőségét, ami pedig az értékelést is befolyásolja. Megnyugtató döntés tehát csak akkor hozható, ha a szakértő a perbeli ingatlanra vonatkozóan is szakvéleményt ad, és a bíróság ezt veszi figyelembe.
(Legf. Bír. P. törv. II. 20 143/1974. sz.)
1
Megjelent a Bírósági Határozatok 1975. évi 2. számában.
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás