PK BH 1975/67
PK BH 1975/671
1975.02.01.
A kisajátítási kártalanítás szempontjából a földrészlet telekként való minősítésének nem feltétele az, hogy a földrészlet megfelelő homlokzattal csatlakozzék közterülethez és a homlokzati rész megfelelő szélességű legyen. – A város (község) belterületének magánerőből történt beépítésre kijelölt lakó- vagy üdülőterületi részén levő földrészlet teleknek minősül akkor is, ha a kisajátításkor mezőgazdasági művelés alatt állott [1959. évi IV. törvény (Ptk.) 172. §; 1/1965. (VII. 24.) PM–IM rendelet 16-18. §; 2/1962. (IV. 30.) ÉM–PM rendelet 1. §].
A járási tanács vb. igazgatási osztálya az alperes kérelmére kisajátította a perbeli ingatlanokat.
Az alperes a kisajátított ingatlanokért, mint mezőgazdasági ingatlanokért a kataszteri tiszta jövedelem 2000-szeres szorzatának megfelelő kártalanítást ajánlott fel, amelyet a felperesek nem fogadtak el és többletkártalanítás iránt a járásbíróságnál pert indítottak. A keresetükben az ingatlanokat általában telekként kérték értékelni.
A járásbíróság az ingatlanok értékének megállapítása céljából mezőgazdasági és ingatlanforgalmi szakértőt hallgatott meg. A mezőgazdasági szakértő az ingatlanok kataszteri tiszta jövedelmének 2500-szoros szorzatában, az ingatlanforgalmi szakértő pedig az ingatlanok adottságaitól függően ⬜-ölenként 55-60, illetve 65 Ft-ban javasolta a kártalanítás megállapítását.
A járásbíróság az ingatlanokat mezőgazdasági ingatlanokként értékelte és a mezőgazdasági szakértő szakvéleményének megfelelő kártalanítást ítélt meg. Az ítélet indoklása szerint az ingatlanok a nagyközség belterületén, a lakóházakkal beépített rész folytatásában helyezkednek el és a kisajátítás időpontjában mezőgazdasági művelés alatt állottak. Ezért a 13/1970. (IV. 21.) PM–IM rendelettel módosított 1/1965. (VII. 24.) PM–IM rendelet (Kr.) 16. §-a, illetve az ebben felhívott 2/1962. (IV. 20.) ÉM–PM rendelet 1. §-a értelmében nem minősülnek teleknek. A telekként történő minősítésnek egyébként olyan feltételei vannak, hogy az ingatlan megfelelő homlokzattal csatlakozzék közterülethez, és a homlokzati része megfelelő szélességű is legyen. Ezért a perbeli ingatlanok értékelésénél a Kr. 18. §-ának (1) bekezdését kell alkalmazni. A település jellegére és az ingatlanok adottságaira tekintettel a reális kártalanítási érték a kataszteri tiszta jövedelem 2500-szoros szorzatában állapítható meg.
Az ítélet ellen több felperes, valamint az alperes és a járási ügyész fellebbezett.
A fellebbezési eljárás során a megyei bíróság újabb mezőgazdasági szakértőt hallgatott meg, akinek a szakvéleménye szerint a perbeli ingatlanok értéke a kataszteri tiszta jövedelmüktől és osztályba sorolásuktól függően a kataszteri tiszta jövedelem 3000-4500-szoros szorzata között ingadozik.
Ezt követően a megyei bíróság a járásbíróság ítéletét az összegszerűség tekintetében megváltoztatta. Általánosságban elfogadta az általa meghallgatott mezőgazdasági szakértő szakvéleményét, az általa javasolt szorzószámokat azonban csökkentette azzal az indokolással, hogy a kisajátítással érintett területen nem volt ingatlanforgalom, ami jelentős értékcsökkentő tényező. A járásbíróság által megállapított tényállást azzal egészítette ki, hogy az ingatlanokat 1961-ben és 1962-ben egy másik község külterületéből csatolták át a nagyközséghez abból a célból, hogy a község részére a fejlesztési tervének megfelelő beépítésre szánt területet biztosítsák. E területátcsatolás folytán az ingatlanok a nagyközség belterületéhez tartoznak, de ettől függetlenül továbbra is mezőgazdasági rendeltetésűek maradtak és mezőgazdasági művelés folyt rajtuk.
A 2/1962. (IV. 30.) ÉM–PM rendelet 1. §-a a belterületen fekvő mezőgazdasági rendeltetésű földeket kiveszi a telkek köréből, amikor azt állapítja meg, hogy a belterületen levő földrészlet csak abban az esetben minősül teleknek, ha nem mezőgazdasági rendeltetésű. Tény, hogy a kisajátítás házhelyalakítás céljára történt. Ez azonban – állapítja meg a másodfokú ítélet – még nem jelenti azt, hogy a szóban levő ingatlanok teleknek minősülnek. A kisajátítás célja ugyanis nincs befolyással az ingatlan jellegének megállapítására. Helyesen járt el tehát a járásbíróság, amikor az ingatlanokat a Kr. 1. §-ának (1) bekezdésében foglalt szabály szerint értékelte.
A jogerős ítélet ellen az 1952. évi III. törvény (Pp.) 270. §-ának (1) bekezdése alapján emelt törvényességi óvás alapos.
Mindenekelőtt téves a járásbíróság által kifejtett az az álláspont, amely szerint a telekként történő minősítésnek az a feltétele, hogy az ingatlan megfelelő homlokzattal csatlakozzék a közterülethez, és a homlokzati része megfelelő szélességű is legyen.
A Kr. 16. §-a szerint ugyanis a kisajátítási kártalanítás szempontjából telek a 2/1962. (IV. 30.) ÉM–PM rendelet 1. §-ában meghatározott földrészlet. A földrészlet pedig a föld felszínének az a része, amelyet helyrajzi számmal láttak el [2/1960. (XII. 25.) IM rendelet 1. § (1) bek. a) pont; 1972. évi 31. tvr. 4. § a) pont, 5. § a) pont].
Más kérdés, hogy az építésügyi szabályok a telek beépíthetőségéhez különféle feltételeket kívánnak meg, így többek között azt is, hogy az ingatlan közterülettel érintkezzék, és a homlokvonala megfelelő szélességű legyen. Ez azonban még nem jelenti azt, hogy a feltételeknek meg nem felelő földrészlet nem telek, csupán azt, hogy az építésügyi hatóság nem ad rá építési engedélyt.
Téves és megalapozatlan a megyei bíróságnak az az álláspontja is, hogy a perbeli ingatlanok nem vitásan mezőgazdasági rendeltetésűek voltak még azt követően is, hogy a nagyközséghez csatolták át azokat azért, mert továbbra is mezőgazdasági művelést folytattak rajtuk.
A telek fogalmát – amint erről már szó volt – a Kr. 16. §-a úgy határozza meg, hogy azon a 2/1962. (IV. 30.) ÉM–PM rendelet 1. §-ában meghatározott földrészletet kell érteni. Ez utóbbi jogszabály szerint pedig telek – a közterületek, a rendeltetésüknél fogva ilyen célra szolgáló területek, a vízügyi és közlekedési létesítmények által elfoglalt területek, továbbá az erdők és mezőgazdasági rendeltetésű földek kivételével – a városok és községek belterületén, valamint a külterületi települések beépítésre szánt területén levő minden földrészlet.
A kivételek között a mezőgazdasági rendeltetésű földek is szerepelnek. Ebből a szempontból azonban nem az a lényeges, hogy a belterületen fekvő földrészlet mezőgazdasági művelés alatt áll-e, hanem az, hogy mezőgazdasági rendeltetésű-e.
Márpedig a városok és községek beépítésre szánt belterületén levő földek mezőgazdasági rendeltetésűnek még akkor sem tekinthetők, ha időlegesen mezőgazdasági termelést is folytatnak rajtuk, mert ezeknek a rendeltetése a beépítés, nem pedig a mezőgazdasági művelés.
A város (község) belterületének magánerőből történő beépítésére is kijelölt lakó- vagy üdülőterületi részén levő földrészlet tehát teleknek minősül és a Kr. 17. §-a szerint értékelendő akkor is, ha egyébként a kisajátítás időpontjában mezőgazdasági művelés alatt állott.
Ilyen kijelölés hiányában a belterületi ingatlant – ha az egyébként teleknek minősül – a Kr. 18. §-a szerint, ha pedig teleknek nem minősíthető, mint belterületen levő mezőgazdasági ingatlant kell a Kr. 1. §-a szerint értékelni.
A kisajátított ingatlan értékének megállapításánál az egyezségi tárgyalás kitűzéséről szóló értesítés kézhezvételének az időpontja az irányadó [9/1970. (IV. 21.) Korm. rendelettel módosított 13/1965. (VII. 24.) Korm. rendelet 46. §].
Az eljárt bíróságoknak ahhoz, hogy a perbeli ingatlanokat a kisajátítási jogszabályok rendelkezéseinek megfelelően helyesen minősítsék, és így a felperesek részére a jogszabály szerint járó kártalanítást állapítsák meg, az építésügyi hatóság megkeresésével azt kellett volna tisztázniuk, hogy a kisajátítással érintett terület a fenti időpontban a községrendezési terv vagy más hatósági rendelkezés szerint magánerőből történő beépítésre is ki volt-e jelölve. Ha igen, az ingatlanok a fentiek értelmében teleknek minősülnek, függetlenül attól, hogy van-e közterülettel érintkező homlokvonaluk, ez milyen szélességű és általában milyenek az egyéb adottságai. Ezek ugyanis nem a minősítést, hanem csupán az ingatlanok értékét és így az értük megállapítandó kártalanítás összegét befolyásolják.
(Legf. Bír. P. törv. II. 20 113/1974. sz.)
1
Megjelent a Bírósági Határozatok 1975. évi 2. számában.
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás