PK BH 1975/70
PK BH 1975/701
1975.02.01.
A károsult kereseti körülményeinek mind a múltra, mind a jövőre vonatkozó részletes feltárása szükséges a keresetveszteség (jövedelemkiesés) kiszámításához. Az évi 2%-os nyugdíjemelés járadékcsökkentő tényezőként nem vehető figyelembe [1959. évi IV. törvény (Ptk.) 357. §; 1960. évi 11. tvr. (Ptké.) 58. §, 59. §].
A felperes kártérítési igényt érvényesített az alperessel szemben. Előadta, hogy kórházi ápolása során az alperes alkalmazottja orvosi műhibát követett el, így a korábban már elsorvadt bal oldali heréje mellett a jobb oldali heréjét is el kellett távolítani, és ennek következtében munkaképtelenné vált.
A bíróság a felperes keresetveszteségének a megtérítésére irányuló keresetét jogerősen elutasította, mert nem látta bizonyítottnak az orvosi műhiba elkövetését.
A Legfelsőbb Bíróság törvényességi óvás alapján hozott határozatában megállapította, hogy az alperes alkalmazásában levő orvosok nem megfelelően jártak el és olyan mulasztást követtek el, amely a felperes munkaképtelenségével okozati összefüggésbe hozható.
Ehhez képest az alperes kártérítési felelősségét a Ptk. 348. §-ának felhívása mellett a Ptk. 339. §-a alapján megállapította.
A kereseti igény összegszerűsége kérdésében lefolytatott eljárás során az elsőfokú bíróság arra kötelezte az alperest, hogy fizessen a felperesnek 41 020 Ft-ot, valamint 1973. január 1. napjától kezdődően havi 1088 Ft járadékot.
A másodfokú bíróság az elsőfokú ítéletet részben megváltoztatta, az alperest az 1969. szeptember 1-től 1970. január 31-ig terjedő időre egy összegben 2691 Ft, az 1970. február 1-től 1970. december 31-ig terjedő időre havi 1014 Ft, az 1971. január 1-től 1971. december 31-ig terjedő időre havi 994, Ft, az 1972. január 1-től 1972. december 31-ig terjedő időre havi 974 Ft, 1973. január 1-től kezdődően pedig havi 904 Ft összegű járadék megfizetésére, továbbá arra kötelezte, hogy a már lejárt járadékösszegek után évi 5%-os kamatot is fizessen.
A jogerős ítélet ellen emelt törvényességi óvás megalapozott.
A Ptk. 357. §-ának (2) bekezdése szerint kártérítésként járadékot kell megállapítani akkor, ha a kártérítés a károsultnak tartását (tartáskiegészítését) hivatott szolgálni.
Az ilyen jellegű igény érvényesítése esetén a Ptké. 58-59. §-aiban foglalt rendelkezések gyakorlati alkalmazása indokolt, függetlenül attól, hogy az említett jogszabályok baleset folytán megnyíló járadékigényre utalnak. E szabályokat értelemszerűen alkalmazni kell a testi sérüléssel kapcsolatos káresetekkel összefüggő járadékigények elbírálásánál is.
A felperes keresetveszteségét a Ptké. 59. §-ában foglaltak szerint akként kell megállapítani, hogy e törvényhely (1) bekezdésében említett egy éven belül az egyes hónapokban táppénzes állományban töltött időt (napokat) figyelmen kívül kell hagyni, a munkában töltött időt azonban azokban a hónapokban is figyelembe kell venni, amelyeknek egy részében a dolgozó táppénzes állományban volt. A kifizetett munkabérek és az átlagkereset figyelembevétele szempontjából számításba jövő egyéb tényezőknek a ténylegesen munkában töltött napokra eső része adja a dolgozók napi átlagkeresetét, amelynek összesítése alapján kell a havi átlagkereset összegét megállapítani.
A megyei bíróságnak az a jogi álláspontja tehát, amelynek alapulvételével a felperes keresetét az 1969. áprilisától 1969 szeptemberéig terjedő időszakra figyelemmel állapította meg, és ebben a körben a felperes által kapott táppénzt is számításba vette, nem felel meg az irányadó jogszabályoknak.
Egyébként a Ptké. 59. §-ának már idézett rendelkezése szerint a károsult személy keresetveszteségét (jövedelemkiesését) általában a káresetet megelőző egy évben elért rendszeres kereset (jövedelem) havi átlaga alapján kell meghatározni. A rendelkezésre álló adatok alapján viszont az állapítható meg, hogy a felperes a káresetet megelőzően 1968. június 26-ig az üveggyár alkalmazásában állott, ezt követően pedig a szénbányáknál helyezkedett el. Közvetlenül a káresetet megelőzően munkahelyet változtatott, és a szénbányáknál magasabb volt a keresete, mint az üveggyárban.
Ez a körülmény tehát nem teszi indokolttá azt, hogy a megelőző egyéves átlagot vegye számításba a bíróság a felperes keresetveszteségének kiszámításánál. A munkahelyváltozás után ugyanis a káreset bekövetkeztének hiányában a felperesnek módja és lehetősége lett volna arra, hogy teljes munkaerejét a magasabb keresetet biztosító szénbányáknál fejtse ki. Itt pedig 1969 év augusztusában keresete – az évi szénjárandóság nélkül is – megközelítette a 2000 Ft-ot. A felperes kereseti igényének elbírálásánál tehát az említett körülményeket is mérlegelni kell.
Nem helytálló a másodfokú ítéletben kifejtett az a jogi álláspont sem, amely szerint a jövőben elérhető kereset a kártérítés kiszámításánál nem vehető figyelembe. Ha a káresemény után, de még a bírói határozathozatala előtt a károsult jövedelmében (keresetében) tartós jellegű változás következett be, ezt a változást a határozat meghozatalánál nem lehet figyelmen kívül hagyni [PJD I. kötet 166. sz. jogeset].
Ez következik egyébként a Ptké. 59. §-a (4) bekezdésének ama rendelkezéséből is, hogy a keresetveszteség (jövedelemkiesés) megállapításánál figyelembe kell venni azt a jövőbeli változást is, amelynek meghatározott időpontban való bekövetkezésével már előre teljes bizonyossággal lehet számolni.
Ha az idézett rendelkezés folytán a jövőbeni változást is figyelembe kell venni, még inkább vonatkozik ez arra az esetre, amikor a határozathozatalt megelőzően a keresetváltozás már ténylegesen be is következett.
Ehhez képest tehát a másodfokú ítélet meghozataláig, vagyis 1973. április 3-ig terjedő időszakot a valóságos keresetveszteség összegének vizsgálatánál és megállapításánál nem lehetett volna figyelmen kívül hagyni.
Nem értett egyet a Legfelsőbb Bíróság a másodfokú ítéletben kifejtett azzal a jogi állásponttal sem, hogy a lejárt járadékot illetően az évi 2% nyugellátás növekedést a felperes terhére figyelembe kell venni. Az évi 2%-os nyugdíjemelés a kormány életszínvonal-politikai intézkedései közé sorolható, s ezt járadékcsökkentő tényezőként nem lehet figyelembe venni.
A másodfokú ítéletben szereplő számítási mód a felperes részére biztosított járadék fokozatos csökkentését idézné elő, és végső sorban a felperes érdekében is történt szociálpolitikai célkitűzések hatályosulásának korlátozását eredményezné. Az évi 2%-os nyugdíjemelés összege így nemcsak a jövőben esedékes, de a már lejárt járadék tekintetében sem vehető számításba.
Megjegyzi a Legfelsőbb Bíróság a már lejárt járadékköveteléssel kapcsolatban, hogy az ítélet végrehajtásának egyszerűsítése és a végrehajtás megkönnyítése érdekében is az a célravezető megoldás, ha a bíróság a már lejárt járadékot egy összegben állapítja meg, és a kamatkövetelés kezdő időpontját a már lejárt összegek után középidőtől számítottan határozza meg. Egyébként a másodfokú bíróság naptár szerinti időpont meghatározása nélkül úgy rendelkezett, hogy “az alperes fizessen meg 15 nap alatt a felperesnek a már lejárt összegek után évi 5%-os kamatot is”. A kamatkövetelés kezdő időpontjának ilyen általánosságban mozgó meghatározása nem helyes, a végrehajtás során bizonytalanságot eredményezhet, és az elszámolással kapcsolatban nehézségeket okozhat.
(Legf. Bír. P. törv. V. 20 026/1974. sz.)
1
Megjelent a Bírósági Határozatok 1975. évi 2. számában.
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás