PK BH 1975/73
PK BH 1975/731
1975.02.01.
Annak elbírálásánál, hogy a szükséges tanulmányait folytató munkaképes nagykorú gyermek a szülőjével szemben tanúsított magatartása miatt érdemtelen-e a tartásra, azt is körültekintően vizsgálni kell, hogy e magatartást nem a szülőnek a gyermekkel szemben tanúsított helytelen magatartása váltotta-e ki [1952. évi IV. törvény (Csjt.) 60. §; XXIX. sz. PED].
A peres felek házastársak voltak. A házasságukból 1952. június 12-én fiúgyermekük született. A gyermeket a bíróság a felperesnél helyezte el, és az alperest gyermektartásdíj fizetésére kötelezte. A gyermek az 1968-69-es tanévben befejezte technikumi tanulmányait és munkaviszonyba lépett. Ezt követően a bíróság az alperes tartásdíj-fizetési kötelezettségét megszüntette.
A felperes az 1972. március 10-én benyújtott keresetében arra hivatkozással, hogy a gyermek 1971. szeptember 1-től kezdődően felsőfokú technikumban folytatja a tanulmányait, az alperest gyermektartásdíj megfizetésére kérte kötelezni.
Az alperes a kereset elutasítását kérte. Arra hivatkozott, hogy a gyermeke vele szemben olyan magatartást tanúsít, amelyre tekintettel a tartásra nem méltó. Ezt az állítását arra alapozta, hogy a gyermeke nem köszön neki, ha az utcán találkoznak, nem látogatja meg és az anyai nagyapját sem látogatta meg, amikor az beteg volt.
A felperes állítása szerint a gyermek azért idegenedett el az alperestől, mert az alperes korábban őt és a gyermeket a volt közös lakásból “kiüldözte”, az alperes különválásuk óta – tehát 9 éve – a gyermekkel nem törődött, holott ebben akadályozva nem volt, az anyai kötelességeit nem teljesítette.
A járásbíróság a felperes keresetét elutasította, a megyei bíróság pedig azt helybenhagyta.
A jogerős ítélet indokolása szerint a gyermek az alperessel és az anyai nagyapjával szemben súlyosan kifogásolható magatartást tanúsított, az alperes leveleire nem válaszolt, az alperest a szünidőben nem látogatta, az alperessel egyáltalán nem törődött. A gyermek és az anyja közötti ellentétek okai a felek között folyamatban volt vagyoni vitákban kereshetők. A gyermeknek mint fiatalabbnak kezdeményeznie kellett volna az anyához való közeledést. A gyermeknek a perben tanúsított magatartásából is arra következtetett a bíróság, hogy a fiú cinikus, holott feladata lenne a szülei között fennálló ellenségeskedés megszüntetése. Figyelembe vette a bíróság azt is, hogy a gyermek 1971-ben többet keresett a munkájával, mint az alperes, ezért továbbtanulása érdekében takarékoskodnia kellett volna, és a gyermektartásdíjról önként le kellett volna mondania. Mindezek alapján a másodfokú bíróság a peres felek nagykorú gyermekét a tartásra nem találta méltónak, mert álláspontja szerint a gyermek az alperessel szemben súlyosan kifogásolható magatartást tanúsított.
A jogerős ítélet ellen az 1952. évi III. törvény (Pp.) 270. §-ának (1) bekezdése alapján emelt törvényességi óvás alapos.
A Csjt. 60. §-ának (1) bekezdése szerint rokonaival szemben az jogosult tartásra, aki magát eltartani nem tudja és akinek tartásra szorítható házastársa nincs.
A (2) bekezdés pedig úgy rendelkezik, hogy tartásra a munkaképes leszármazó is jogosult, ha erre szükséges tanulmányai folytatása érdekében rászorul.
Az alperes sem vitatta, hogy gyermeke a főiskolán szükséges tanulmányait folytatja, csupán a gyermeknek általa kifogásolt magatartására hivatkozással kérte a kereset elutasítását.
A Legfelsőbb Bíróság XXIX. sz. Polgári Elvi Döntése* szerint nem köteles a szülő tartani a szükséges tanulmányait folytató munkaképes nagykorú gyermeket többek között akkor, ha a gyermek a tartásra kötelezettel vagy vele együttélő közeli hozzátartozójával szemben olyan súlyosan kifogásolható magatartást tanúsít, amelyre tekintettel a társadalmi felfogás szerint a tartásra nem méltó. A nagykorú gyermektől ugyanis fokozottabban elvárható, hogy a tartásdíjat fizető szülőjével szemben ne csak követelést támasszon, hanem a tartás alapjául szolgáló családi kapcsolatnak megfelelő magatartást tanúsítson, mert e tekintetben már van olyan belátása, amellyel magatartásának helyes vagy helytelen voltát és annak következményeit kellően értékelni tudja. A törvényen alapuló tartásra ezért nem méltó a főiskolai tanulmányait folytató munkaképes nagykorú leszármazó, ha neki felróhatóan a tartásra kötelezett szülőjével vagy vele együttélő közeli hozzátartozójával szemben súlyosan kifogásolható magatartást tanúsít.
Az anya – általában a szülő – tisztelete elemi erkölcsi követelmény, amelynek nem teljesítése társadalmi elítélést von maga után. E követelménynek megfelelő erkölcsi érzelem a szülő-gyermek viszony mindennapos gyakorlatából keletkezik. Ha a szülő magatartása ebben a viszonyban kifogástalan, azaz megfelel a szülőtől a társadalmi értelemben elvártaknak, és a gyermek ennek ellenére nem érzi és nem tanúsítja a tőle elvárható magatartást, sőt feltűnően vét a szülő tiszteletét előíró társadalmi követelmény ellen, érdemtelen a szülő támogatására. Ha azonban a szülő-gyermek viszonyban a szülő az, aki sivár, a gyermek érdekeit elhanyagoló, sőt azokkal szemben álló magatartást tanúsít, maga járul hozzá ahhoz, hogy a felnövekvő gyermekben a megromlott viszonynak megfelelő ridegség, ellenérzés, sőt ellenséges beállítottság épül ki, s ennek megfelelő tiszteletlen magatartásban fejeződik ki. Bár az ilyen magatartás a társadalmi megítélés szerint kifogásolható, az a szülő, aki részes annak kialakulásában, előnyök szervezése végett arra nem hivatkozhat. Egyébként annak a veszélye is fennáll, hogy a gyermek – éppen az érte és neveléséért elsősorban felelős szülőtől elszenvedett érzelmi sérelem következtében – másokra, esetleg egész társadalmi környezetére kiterjeszti az említett beállítottságát. Az hogy az éppen felserdült gyermek “cinikus”, “tiszteletlen” magatartást tanúsít az előtt a hatóság előtt, amely a közte és a szülője közötti érzelmi konfliktust akarja tisztázni, s akinek cinizmusa abban áll, hogy megtagadja e konfliktus természetének feltárását, bármennyire is helyteleníthető, éppen arra utal, hogy a szülő-gyermek viszonyban meghasonlás történt. E meghasonlás oka a perbeli esetben az anya magatartásbeli ridegsége volt, anyai kötelességeinek kilenc éven át történő elhanyagolása, szemben a szavakkal bizonygatott anyai érzéseivel.
Az alperes ugyanis a felek között folyamatban volt bontóperben 1964. május 7-én kijelentette, hogy ha az akkor 12 éves kiskorú az apjánál akar maradni, “abba ő is megnyugszik”. Ezt követően az apánál elhelyezett gyermek részére tartásdíjat nem fizetett és csak akkor kérte a gyermeknek nála való elhelyezését, amikor az apa a gyermektartásdíj iránt pert indított. Viszontkeresetét a bíróság jogerősen elutasította.
E korábbi perben az alperes kifogásolta ugyan, hogy a gyermek apja a gyermek láthatását akadályozta, de előadta, hogy ő a gyámhatósághoz ebben az ügyben nem fordult. Az alperes ezt követően sem kérte a gyermek láthatásának rendezését. Ez a magatartás arra mutat, hogy belenyugodott a gyermektől való elszakadás tényébe. Ez ellen a rendelkezésre álló törvényes eszközöket nem vette igénybe, a gyermekéhez magánúton sem közeledett.
Az alperesnek a gyermekkel kapcsolatos magatartását értékelve a gyermek magatartását tehát nem lehet olyannak minősíteni, hogy annak alapján a tartásra érdemtelenné vált. A perben eljáró bíróságoknak ezzel ellentétes megállapítása téves.
(Legf. Bír. P. törv. II. 20 094/1974. sz.)
1
Megjelent a Bírósági Határozatok 1975. évi 2. számában.
*
Lásd a Csjt. 60. §-ának (3) bekezdésében foglalt rendelkezést is.
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás