BK BH 1975/8
BK BH 1975/81
1975.01.01.
Fogyasztásra csak szőlőből készült mustot és bort szabad forgalomba hozni, a megengedett anyagok hozzáadásával és az előírt kezelés szerint. Ennek megfelelően a törkölyből készített 30 hektoliter hamisított bornak nagyobb mennyiségű valódi borral való összekeverése és értékesítése a csalás bűntettét valósítja meg [1961. évi V. törvény (Btk.) 293. §].
A járásbíróság az 1973. november hó 6-án kelt ítéletével az I. r. és a II. r. terhelteket társadalmi tulajdont károsító csalás miatt 4 hónapi, illetve 6 hónapi – börtönben végrehajtandó – szabadságvesztésre és 3000 forint, illetve 8000 forint pénzmellékbüntetésre ítélte. Mindkét terhelt szabadságvesztésének végrehajtását 3 évi próbaidőre felfüggesztette. Ezenkívül a II. r. terheltet további 1 rb. társadalmi tulajdont károsító csalás bűntettének vádja alól – bebizonyítottság hiánya okából – felmentette.
Az ítéleti tényállás lényege a következő.
A II. r. terhelt 1971 őszén az I. r. terhelttel – aki a k.-i Homokgyöngye szakszövetkezet pincemestere volt – megegyezett abban, hogy “szaporított bort” vesz át tőle. Ezt követően a II. r. terhelt törkölyt és cukrot vásárolt, amelyhez vizet adva kb. 30 hl bort készített, ezt hozzákeverte a kb. 85 hektoliter valódi mustjához, így összesen 115 hl bort adott át a szakszövetkezetnek, amelyet az I. r. terhelt mint 13,5 fokos bort becsült meg és fok/literenként 82 fillért rendelt kifizetni. Az átvett bort az I. r. terhelt átfejtette egy 500 hl-es hordóba, és az egész bormennyiséget az Állami Pincegazdaságnak eladták. A pincegazdaság minőségi hiányt nem észlelt, a szakszövetkezetnek az átvett bor árát kifizette.
A II. r. terhelt 1971. december 8. napján 87 hl eladott bor vételárát, összesen 86 678 forintot felvett, míg a további leszállított 28 hl árának (27 870 forintnak) kifizetése a pénzügyőrség közbelépése miatt már nem történt meg.
A II. r. terhelt 1971. július 31-én olyan bizonylatot állított ki, hogy a m.-i ÁFÉSZ 220 hl vegyes pálinkát elszállított, holott ekkor még az elszállítás nem történt meg, hanem a II. r. terhelt csak 271 hl pálinkát helyezett kilátásba, beszámítva a július 31-i kiadást. Az ÁFÉSZ a 491 hl vegyes pálinkát kifizette. Az elsőfokú bíróság nem látta bizonyítottnak, hogy a július 31-i bizonylat kiállításával a II. r. terhelt az “adózott raktárban” jelentkező hiányt akarta volna eltüntetni, ezért – bizonyítottság hiányából – a csalás bűntettének vádja alól felmentette.
A megyei bíróság mint másodfokú bíróság az 1974. február 5. napján kelt ítéletével az ügyészi óvást minden tekintetben elutasította, az elsőfokú bíróság ítéletét azonban mégis megváltoztatta. A vádlottakat a borral kapcsolatos vád alól felmentette, mert álláspontja szerint kár nem következett be, és így csalás nem valósult meg. Ugyanakkor azonban úgy találta, hogy a vádlottak elkövették a 17/1968. (IV. 14.) Korm. rendelet 131. §-ába ütköző 1-1 rendbeli élelmiszer minősége megrontásának szabálysértését és ezért az I. r. terheltet 4000 forint, a II. r. terheltet pedig 5000 Ft pénzbírsággal sújtotta.
A másodfokú bíróság ítélete ellen emelt törvényességi óvás szerint a terheltek cselekménye csalásként értékelendő, de ha szabálysértésként, akkor sem a másodfokú bíróság által felhívottak szerint, hanem az 1968. évi I. törvényerejű rendeletet. 108. §-ában meghatározott gazdálkodási kötelesség megszegésének szabálysértéséről lehet szó.
A törvényességi óvás alapos.
Az elkövetés időpontjában – de már 1970. november 13-tól – új törvény volt hatályban, éspedig az 1970. évi 36. törvényerejű rendelet a szőlő- és gyümölcstermesztésről, valamint a borgazdálkodásról. E rendelet 13. §-ának (1) bekezdése hatályon kívül helyezte az előző bortörvényt, éspedig az 1959. évi 23. törvényerejű rendeletet. Így e törvényerejű rendeletre való hivatkozás téves a másodfokú bíróság ítéletében, úgyszintén az elsőfokú ítéletben is.
Az 1970. évi 36. törvényerejű rendelet 4. §-ának (1)-(3) bekezdései szerint fogyasztásra csak szőlőből készült bort és mustot lehet forgalomba hozni, a jogszabályban meghatározott anyagok hozzáadásával és előírt kezelés szerint. Az olyan forgalomba hozott mustot, illetve bort, amely előállításában, kezelésében ettől eltér, hamisított bornak kell tekinteni. A törvényerejű rendeletet 5. §-ának (2) bekezdése pedig kimondja, hogy törkölybort egyáltalában nem szabad forgalomba hozni.
A törvényerejű rendelet végrehajtása tárgyában kiadott 25/1970. (XI. 26.) MÉM rendelet 44. §-a szerint törkölybort kizárólag saját termelésű szőlő törkölyéből és csak házi fogyasztásra állíthat elő olyan szőlőtermelő, akinek a szőlőterülete 3000 négyzetméter alatt van és nincs italmérési, italárusítási engedélye, évente legfeljebb 2 hl-t. Az idézett rendelet 44. §-ának (5) bekezdése azt is kimondja, hogy a törkölybor készítéséhez vízen kívül más anyag nem használható fel.
Az elsőfokú ítélet szerint a II. r. terhelt vásárolta a törkölyt, vízen kívül cukrot is alkalmazott és az így elkészített 30 hl-nyi törkölybort forgalomba hozta akként, hogy a valódi borhoz keverte. Lényegében tehát 30 hektoliter hamisított bornak tekintendő mennyiséget adott el. Miután azonban azt cukorral keverte, majd egyesítette a valódi borával és azt az I. r. terhelt tovább egyesítette 500 hl-es hordóban, így a minőségi vizsgálat a hamisítást nem ismerte fel. Ekként tehát valóban a 30 hl hamisított bor “osztozott” a többi bor sorsában, ahogy azt a másodfokú bíróság megjelölte.
Az a körülmény, hogy a hamisított bor osztozott a többi bor sorsában és a hamisítást fel nem ismerve, a szakszövetkezetnél ténylegesen kár nem következett be, egyáltalában nem jelenti azt, hogy nem valósult meg bűncselekmény.
A Legfelsőbb Bíróság évek óta folytatott töretlen gyakorlata szerint [pl. Bf. I. 250/1967.; BH 2797] hamisított bornak valódiként való forgalomba hozatala a vásárló megtévesztése, annak tudatos kár okozása – tehát csalás.
Abban az értelemben valóban nem volt kár, hogy az Állami Pincegazdaság ezt a hamisított bort is átvette a többivel együtt s kifizette a szakszövetkezetnek a vételárat. A kár azonban már akkor bekövetkezett, amikor a II. r. terhelt a hamisított bort valódi borként adta el a szövetkezetnek. Az a körülmény, hogy az okozott kár utóbb mégis megtérült, mert nem ismerték fel a hamisítást, a csalás megvalósulása szempontjából közömbös. Ez az utólagos megtérülés – bár a terheltek akaratán és szándékán kívül állott – legfeljebb a büntetés mértékének megállapításánál jöhet számba.
Helyesen utalt az óvás arra, hogy ha még szabálysértés is lenne a cselekmény, akkor sem lehet alkalmazható a 17/1968. (IV. 14.) Korm. rendelet 131. §-ában meghatározott élelmiszer minősége megrontásának szabálysértése. E szabálysértés az 1958. évi 27. törvényerejű rendelethez (Élelmiszertörvény) kapcsolódik. E törvényerejű rendelet 5-8. §-ai a borforgalmazást is érintették, de az 1970. évi 36. törvényerejű rendelet 12. §-a a bor vonatkozásában ezeket mellőzte. Valóban az 1959. évi 23. törvényerejű rendelet 32. §-át a szabálysértésekről szóló 1968. évi I. törvény hatályon kívül helyezte – de csak azért, hogy az ott felsorolt szabálysértéseket egységesen a szabálysértési törvénybe vonja [Lásd: 84. §]. A Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint a szabálysértési törvény 108. §-a alá sem lett volna vonható a terheltek magatartása, mert az adott esetben nem egyszerűen a gazdálkodási kötelesség megszegéséről volt szó, hanem arról, hogy tudatosan hamisított bort állított elő a terhelt, amelyet forgalomba is hozott.
A kifejtettekhez képest a Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy a megyei bíróság mint másodfokú bíróság ítélete törvénysértő abban a részében, amelyben a hamisított bor készítésével és forgalomba hozatalával kapcsolatos csalás bűntette miatt emelt vád alól a terhelteket felmentette, és helyette élelmiszer minősége megrontásának szabálysértését állapította meg.
Ezért a Legfelsőbb Bíróság az említett részben hatályon kívül helyezte a másodfokú bíróság ítéletét és megállapította, hogy a terheltek mint társtettesek bűnösek társadalmi tulajdont károsító csalás bűntettében, az 1961. évi V. törvénynek (Btk.) az elkövetés idején hatályban volt 293. §-ába és 295. §-ának (1) bekezdésébe ütközően, s ezért tekinti kiszabottnak az elsőfokú bíróság által megállapított fő- és mellékbüntetéseket, helyesnek tartva a szabadságvesztés végrehajtásának felfüggesztését is, valamint az összes további rendelkezéseket. A cselekmény elkövetéséig s az elkövetés leleplezése óta – az igen hosszan elhúzódó büntetőeljárás tartama alatt is – a terheltek életvitele becsületes volt. Ilyen helyzetben remélhető, hogy a terheltek nevelésére, mások figyelmeztetésére megfelelőek a kiszabott büntetések.
(Legf. Bír. B. törv. II. 422/1974. sz.)
1
Megjelent a Bírósági Határozatok 1975. évi 1. számában.
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás