GK BH 1975/83
GK BH 1975/831
1975.02.01.
A bíróságnak a szerződési árvitában az ellenértéket számszerűleg – és nemcsak az árhatóság elvi tartalmú közlésére utalással – kell meghatároznia [1959. évi IV. törvény (Ptk.) 398. § (2) bek.].
A felek között már korábban szerződéskötési vita keletkezett, mert nem tudtak megállapodni egy olefinüzem blokkon belüli hűtővízvezeték rendszere elkészítésének vállalkozói díjában. A felperes kivitelező álláspontja az volt, hogy a technológiai szerelési árak az irányadók, a beruházóé viszont az, hogy az elszámolásnak építési-szerelési árrendszerben kell történnie.
Az elsőfokú bíróság az Országos Anyag- és Árhivataltól annak közlését kérte, hogy mi az elszámolás hatóságilag előírt módja. A válasz szerint a hasonló vezetékrendszerek létesítése a csatlakozási pontokig építési-szerelési munkának, azon túl technológiai szerelési munkának számít, és a vállalkozás díja is ennek megfelelően alakul.
A bíróság a szerződéskötési vitában – a fellebbezés hiányában jogerőre emelkedett ítéletében – az Országos Anyag- és Árhivatal közlésének megfelelően a vállalkozás díja meghatározásának módjáról rendelkezett, továbbá arról, hogy az alperes köteles 45 napon belül ennek megfelelő költségvetést szolgáltatni.
A felperes e határidő letelte után újabb keresetet nyújtott be, amelyben előadta, hogy az alperes a költségvetés szolgáltatására vonatkozó kötelezettségének nem tett eleget és ezért őt arra kérte kötelezni, hogy póthatáridőn belül a költségvetést adja át.
Az alperes elismerte, hogy újabb költségvetést valóban nem szolgáltatott, az erre irányuló kereset elutasítását azonban azon az alapon kérte, hogy az eredetileg – a korábbi szerződési pert megelőzően – átadott költségvetés az Országos Anyag- és Árhivatal által közölteknek megfelel, ezért újabbra nincs is szükség. Ezt az állítását arra alapozta, hogy a létesítmény tervezésével megbízott vállalkozója vele ugyanezt közölte azzal, hogy az új költségvetés szükségtelenségét az általa “rövid úton” megkeresett Országos Anyag- és Árhivatal is megerősítette.
Az elsőfokú bíróság az újabb keresetet elutasította. Az ítélet indokolásának lényege az, hogy az alperes ismertetett védekezése helytálló.
Az ítélet ellen a felperes fellebbezést nyújtott be. Ebben előadta, hogy az Országos Anyag- és Árhivatalnak az elszámolás módjára és a munka minősítésére vonatkozó közlése elvi jellegű és önmagában nem alkalmas a vállalkozás díjának meghatározására. Bizonyítást kellett volna lefolytatni arra nézve, hogy a vállalkozás tárgyaként meghatározott munkák a közlés értelmében ténylegesen melyik árrendszerbe tartoznak, amely szempontból döntő jelentősége van annak, hogy a munkák a blokkon kívül vagy belül végzendők, és hogy hol van a kritikus csatlakozópont. A felperes azt állította, hogy a bizonyítás eredményeképpen az lenne megállapítható, hogy technológiai szerelési munkákról van szó.
A Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú ítéletet helybenhagyta. Ez utóbbi ítélet indokolása szerint is az Országos Anyag- és Árhivatal közlése értelmében joggal helyezkedett az alperes arra az álláspontra, hogy új költségvetést nem kell szolgáltatnia. A fellebbezés abban a részében, amely annak meghatározására irányul, hogy a blokkon belül vagy a blokkon kívül kell a munkálatokat végezni, valamint, hogy hol van az ún. csatlakozópont, meg nem engedett keresetváltozásnak minősül.
Az ítéletek ellen emelt törvényességi óvás alapos.
Az első perben hozott az az ítélet, hogy az alperes az Országos Anyag- és Árhivatal ott részletezett közlésének megfelelő újabb költségvetést szolgáltasson, nem döntötte el tulajdonképpen a szerződési vitát. A bíróság ebben a perben nem is vizsgálta az érdemi döntéshez szükséges tényeket, nevezetesen azt, hogy a műszaki tervekkel meghatározott létesítményrészek az Országos Anyag- és Árhivatal közlésének tartalma szerint az ár szempontjából milyen jogszabály rendelkezései alá esnek. A további vitákat kizáró helyes döntés az lett volna, ha az említett tények tisztázása után a bíróság a vállalkozás díját konkrétan meghatározza.
Ilyen körülmények között a második perben benyújtott kereset sem értelmezhető másképpen, mint hogy a felperes ismételten a vállalkozás díjának meghatározása végett lépett fel.
A második perben sem tisztázta azonban megnyugtatóan sem az első, sem a másodfokú bíróság a vita helyes eldöntése érdekében a már említett, részben műszaki természetű ténykérdéseket, illetve azt, hogy a szolgáltatott költségvetés részleteiben is megfelel-e a fenti közlésnek.
A felperes újabb költségvetés szolgáltatására irányuló fellebbezésének elutasítása azon az alapon történt, hogy – a tervező nyilatkozatából megállapíthatóan – a megvalósítandó létesítményrészek maradéktalanul építési-szerelési munkának minősülnek.
A tervező vállalat most említett és az alpereshez intézett levele – egyebek mellett – a következőket tartalmazza.
“Tekintettel arra, hogy még ezek után is a peres felek eltérően értelmezték a Legfelsőbb Bíróság ítéletét és az Országos Anyag- és Árhivatal közlését, az iratok tanulmányozásán kívül rövid úton megkerestük az Országos Anyag- és Árhivatal illetékes főelőadóját a válaszban foglaltak egységes értelmezése érdekében. Mindezek alapján egyértelművé vált, hogy az ipari üzem területén épített csővezetékek onnan minősülnek technológiai rendeltetésűeknek, ahol azok a technológiai berendezésekhez csatlakoznak. A kérdéses költségvetéseket tehát az építési-szerelési munkákra vonatkozó rendelkezéseknek megfelelően kellett elkészíteni”.
Ez a tervezői nyilatkozat nem alkalmas az alperes állításának alátámasztására. Az Országos Anyag- és Árhivatal a műszaki terveket nem vizsgálta meg, álláspontja elvi jellegű és önmagában összegszerűen nem dönti el a konkrét árvitát.
Tévedett a másodfokú ítélet annak a megállapításával, hogy az alperes fellebbezése meg nem engedett új kereseti kérelmet tartalmaz. Annak tisztázása nélkül ugyanis, hogy blokkon belüli munkáról van-e szó, továbbá, hogy hol van a csatlakozópont, nem is lehet eldönteni, hogy milyen árrendszerbe tartozó költségvetésre van szükség, és hogy a felperes új költségvetés szolgáltatására irányuló keresete megalapozott-e vagy sem, végeredményben tehát azt, hogy mi a vállalkozás jogszabálynak megfelelő díja.
A törvényességi óvással megtámadott ítéletek tehát megalapozatlanok. Ezért az Elnökségi Tanács az 1952. évi III. törvény (Pp.) 274. §-ának (3) bekezdése alapján mindkét ítéletet hatályon kívül helyezte és a pernek az elsőfokú bíróság előtt történő újabb tárgyalását rendelte el. Ennek során a hiányzó bizonyítást pótolni kell, szükség esetén szakértőt kell meghallgatni és ezek eredményeképpen kell olyan újabb határozatot hozni, amely eldönti, hogy a munkálatok egészen vagy részben technológiai szerelésnek minősülnek-e, s amely meghatározza azt is, hogy a felek szerződése milyen összegű vállalkozási díjat tartalmaz [Ptk 398. § (2) bek.].
A kereseti kérelem ugyan kifejezetten nem irányul a díj összegszerű meghatározására, a kérelem tartalma azonban ezt magában foglalja. A vitát a díj meghatározása nélkül nem is lehet úgy lezárni, hogy további viták ne keletkezzenek. Ha a bíróság csak abban a kérdésben döntene, hogy – ha az egyáltalában indokolt – az alperes szolgáltasson új költségvetést, utóbb a felek között újabb vita és per keletkezhet a tekintetben, hogy ez a költségvetés megfelel-e az árszabályoknak és ezen túlmenően elfogadható egységárakat stb. tartalmaz-e.
Ha a bizonyítás eredményeképpen az lenne megállapítható, hogy akár részben, akár egészében építési-szerelési munkák megvalósítása a szerződés tárgya, akkor is nyitva áll annak a lehetősége, hogy a felperes a szolgáltatott költségvetés építési-szerelési ártényezőit vitassa.
(Legf. Bír. Eln. Tan. G. törv. 30 978/1974. sz.)
1
Megjelent a Bírósági Határozatok 1975. évi 2. számában.
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás