MK BH 1975/92
MK BH 1975/921
1975.02.01.
I. Ha a vállalat a munkaszerződést felmondással szünteti meg, a bíróság csak írásban közölt felmondási ok valóságát vizsgálhatja [1967. évi II. törvény (Mt.) 26. §].
II. Az alkalmasság kérdésében nem általánosságban, hanem mindig konkrétan, az adott vállalat és az adott munkakör figyelembevételével kell állást foglalni. Vezető állású dolgozó munkaviszonyának felmondása esetén a munkaköri alkalmasság szempontjai.
A felperes az alperes alkalmazásában állott, 1972. április 1. napjától a kereskedelmi főosztály vezetője volt. Az alperes igazgatója 1973. október 5-én felperes munkaviszonyát 1974. január 31. napjára felmondta, egyben a további munka végzése alól felmentette.
A felmondás indoklása szerint a felperes szakmai felkészültsége és vezetőkészsége nem felelt meg a követelményeknek. Erre munkahelyi felettesei több ízben felhívták a figyelmét, részére a szükséges támogatást megadták, mindezek ellenére a főosztályán tarthatatlan helyzetet alakított ki. Tevékenységét a vállalat megvizsgálta, megállapította, hogy munkaértekezleteket csak esetenként tartanak, a feladatokat csak részben értékelik, a felperes munkamódszerét a teljes bizalmatlanság jellemzi, nem veszi igénybe munkatársai szakmai tudását. Az azonnali megoldásokat igénylő ügyeket halogatja, felelősöket keres. A vállalati vezetők és beosztott munkatársai kritikai észrevételeit nem fogadta el. Szükségtelen retorziókat alkalmaz beosztottaival szemben. Munkamódszere és egész tevékenysége nem felel meg a vezetőkkel szemben támasztott követelményeknek. A fizetése érintetlenül hagyásával felajánlott osztályvezetői munkakört nem fogadta el.
A felperes a felmondás ellen panaszt nyújtott be a vállalati munkaügyi döntőbizottsághoz.
A vállalati munkaügyi döntőbizottság határozatával a panaszt, mint alaptalant elutasította.
A felperes az elutasító határozat megváltoztatása érdekében keresetet nyújtott be a munkaügyi bírósághoz. Tagadta a felmondási okok valóságát és bizonyítani kívánta, hogy azok minden alapot nélkülöznek. Keresetében a felmondás hatálytalanítását és az alperesnek a költségekben való marasztalását kérte.
Az alperes a kereset elutasítását kérte, utalt a rendelkezésre álló iratok tartalmára, szükség esetén tanúk kihallgatását indítványozta arra nézve, hogy a felmondásban megjelölt okok a valóságnak megfelelnek.
A munkaügyi bíróság a bizonyítási eljárás során tanúkat hallgatott ki. A tanúk között szerepeltek a felperes felettesei (főmérnök mint az igazgató első helyettese, továbbá a gazdasági igazgató), valamint munkatársai, beosztott dolgozói is. A bíróság rendelkezésére állott a munkaügyi döntőbizottsági eljárás anyaga, ezek között a meghallgatási jegyzőkönyv, a vállalati tevékenységgel összefüggő feljegyzések, jelentések és egyéb iratok, amelyek a vállalati vezetés, ezen belül a felperes tevékenységével is foglalkoztak és azokat értékelték.
A munkaügyi bíróság ítéletével a felperes keresetének helyt adott, az 1973. október 5-én kelt felmondást érvénytelennek mondta ki és az alperest 5000 Ft perköltség fizetésére kötelezte.
A munkaügyi bíróság – ítéletének indoklása szerint – a felmondás okául megjelölteket nem találta alaposnak, a valóságnak megfelelőnek. A felperessel szemben felhozottak csak általános kijelentéseket tartalmaznak, konkrétumot nem. “Ami konkrétum mégis feltalálható, azt a felperes a csatolt okirati bizonyítékokkal lényegében megcáfolta.” A vele szembe helyezkedő tanúk érdekteleneknek nem tekinthetők, “vallomásukkal a felmondás okait alá nem támaszthatják.”
A munkaügyi bíróság jogerős ítélete ellen emelt törvényességi óvás alapos.
A felek között határozatlan időre szóló munkaviszony jött létre. Az Mt. 26. §-ának (1) bekezdése szerint a határozatlan időre létesített munkaviszonyt felmondással mind a vállalat, mind a dolgozó bármikor megszüntetheti. A (2) bekezdés pedig úgy rendelkezik, hogy a vállalatnak a felmondást írásban kell közölnie, s ebből a felmondás okának világosan ki kell tűnnie.
E jogszabályi rendelkezésekhez fűzött miniszteri indokolás egyértelműen tartalmazza, hogy a vállalat bármely indok alapján felmondhat, és a munkaügyi vitát intéző szervek szerepe a felhozott ok valóságának vizsgálata, nem bocsátkozhatnak azon túlmenő kérdések vizsgálatába.
A felperes az alperesi vállalat kereskedelmi főosztályvezetője. Munkáját, vezetői tevékenységét, szakmai alkalmasságát, munkatársaival való kapcsolatát felettesei és ezek elbírálására illetékes helyi szervek úgy ítélik meg, hogy az nem felel meg a követelményeknek, ennélfogva a felperes a kereskedelmi főosztályvezetői munkakör ellátására nem alkalmas. Ez a lényege az 1973. október 5-én kelt felmondásnak. A bíróság is ennélfogva csak azt vizsgálhatja, hogy az e körben írt indokok megfelelnek-e a valóságnak.
Ez utóbbi vonatkozásában a bíróságnak abból kell kiindulnia, hogy ki hivatott annak megítélésére, hogy a felperes szakmai és vezetőképessége, munkatársaival való kapcsolata megfelel-e a követelményeknek. Nyilvánvaló, hogy mindenekelőtt azok, akiknek ez szervezetszerűen is (pl. felperes felettesei) a feladatuk. Márpedig ilyen helyzetben nyilatkozott és tett tanúvallomást – a per egyéb adataival összhangban – a felperes két felettese is, nevezetesen az alperesi vállalat igazgatójának szervezetszerű első helyettese (a főmérnök) és a gazdasági igazgató. E személyek konkrétan megjelölték azokat az eseteket, felperesi tevékenységet, magatartást, amelyek igazolják a felmondásban megjelölt okok valóságát. Ezek: kielégítetlen tárgyalások külföldi cégekkel, megfelelő magatartás hiánya a partnerekkel, kapcsolatok alakítása során merevség a partnerekkel, üzletkötési koncepciók téves megítélése stb. Ugyanezek a tanúk konkrétan megjelölték a felperesnél megállapított azokat a magatartásbeli hiányosságokat is, amelyek őt munkatársaival (osztályvezetőkkel, beosztottakkal) szembeállították. Bizalmatlan, kicsinyes, sértő, kioktató vezetőnek tartották. Utaltak továbbá olyan konkrét fogyatékosságokra is, amelyek a helyi szervekkel való szükséges és jó kapcsolat, a jó munka, a megfelelő munkahelyi légkör kialakítását, a szocialista demokrácia érvényesülését gátló magatartása folytán az együttműködési kötelezettség terén nyilvánult meg. Ilyennek tekintették a társadalmi munka megbecsülésének hiányát, a szükséges vélemények kikérésének mellőzését is.
Ugyanezeket megerősítették a felperes közvetlen munkatársai, beosztottai is. Az előbbieket igazolják azok a hivatalos jelentések, értékelések, amelyek még a felmondás előtt készültek, s amelyek arra utalnak, hogy a felperessel szemben a feletteseinek a bizalma fokozatosan megrendült. Bizonyítja a felmondás helytállóságát az a tarthatatlan helyzet is, ami a felperes mint vezető és a beosztottai, valamint a felperes és a felettesei között – a bizonyítás anyagából kitűnően – ténylegesen kialakult.
Az alperes azért mondta fel a felperes munkaviszonyát, mert a kereskedelmi főosztályvezetői munkakör betöltésére nem tartotta alkalmasnak. Az alkalmasság kérdésében nem általánosságban, hanem mindig konkrétan az adott vállalat s az adott munkakör figyelembevételével kell állást foglalni. Következésképpen az alkalmasság fogalmát, tartalmi elemeit sem lehet mindenkire egyenlő érvénnyel meghatározni. Az egyenlő meghatározás lehetőségét kizárja a munkakörök eltérő jellege mellett a végzett munkáért való felelősség egyenlőtlensége is. Nyilvánvaló, hogy minél magasabb munkakört tölt be valaki, annál nagyobbak a társadalom követelményei, annál nagyobb a felelőssége.
Az alkalmasság körébe tartozik – többek között – a dolgozók közösségébe való beilleszkedés, a munkatársakhoz való viszony, de vezető munkakört betöltő részéről a szocialista demokrácia érvényesítésére, a helyes munkahelyi légkör megteremtésére való törekvés is.
A munkaköri alkalmasság fogalmába tehát a szellemi, fizikai képességeken és szakképzettségen túl meghatározott magatartásbeli követelmények is bele tartoznak. E követelmények fokozottabbak a vezetői munkakörben.
Az alperesi vállalat felelős vezetői a felperest az általa betöltött főosztályvezetői munkakörre nem találták alkalmasnak. Nem kívántak a felperestől “megszabadulni”, ahogy erre a felperes a törvényességi óvás tárgyalásakor is utalt. Ezt igazolja a felperes által sem vitatott az a tény, hogy fizetésének érintetlenül hagyása mellett osztályvezetői munkakört ajánlottak fel a részére. Csak azután éltek a felmondás jogával, miután a felperes az osztályvezetői beosztást nem fogadta el. A munkaügyi bíróság mindezeket figyelmen kívül hagyta és tévesen úgy folytatta le a bizonyítási eljárást, mintha az alperes fegyelmi határozattal bocsátotta volna el a felperest, s azt vizsgálta, hogy a meghozott határozat arányban áll-e a felperes kifogásolt magatartásaival. Az adott esetben azonban nem fegyelmi elbocsátásról, hanem felmondásról van szó, amikor a vizsgálat tárgyát csupán a már felhívott jogszabályi rendelkezésekben foglaltak képezhetik. Tévedett – s ezáltal jogszabályt sértett – a munkaügyi bíróság, amikor ezeket figyelmen kívül hagyta.
Minthogy a perben felvett bizonyítékok megnyugtatóan bizonyítják a felmondásban foglaltak helytállóságát, jogszabályt sértett a munkaügyi bíróság, amikor a felperes keresetének helyt adott s a munkaügyi döntőbizottság határozatát megváltoztatva, az alperes felmondását hatályon kívül helyezte.
(Legf. Bír. M. törv. I. 10 149/1974. sz.)
1
Megjelent a Bírósági Határozatok 1975. évi 2. számában.
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás