GK BH 1976/116
GK BH 1976/116
1976.03.01.
Kényszerfelszámolás alávont felperes követelésével szemben nem számítható be az alperesnek más szerződésből származó ellenérték-követelése [Ptk. 297. § (2) bek., 1955. évi 21. sz. tvr. (Vht.) 211/B. § (.3) bek., 211/C. § (1) bek., 211/F. § (2) bek.].
A felperes szállító és az alperes megrendelő 1973. november 12-én szállítási szerződést kötött 13 000 db nyílászáró szerkezet 1974. évben való szállítására. Az 1974. február 28. napján – most már a felperes megrendelésére – újabb szállítási szerződés jött létre a felek között, amelyben az alperes különböző áruféleségek, köztük 850 m3 fenyőfűrész-áru szállítását vállalta. A szerződések megkötésekor, illetve az azt megelőző tárgyalások során nem került szóba a két szerződés közötti esetleges összefüggés, vagyis az, hogy a felperes az alperes által szállított fenyőfűrész-áruból köteles a nyílászáró szerkezeteket készíteni. A korábban, pl. az 1971. november 3. napján a felek által megkötött szállítási szerződésben szerepelt az a kikötés is, hogy a felperes által szállítandó nyílászáró szerkezetekhez a fenyőfűrész-árut az alperes szállítja. Nem tartalmaztak azonban ilyen kikötést sem az 1973. évi, sem pedig a perbeli, 1974. évi szállítási szerződések. A 13 000 db nyílászáró szerkezet gyártásához – az alperes által szállított 850 m3 fenyőfűrész-áru mennyiségével szemben – 550 m3 ilyen termék szükséges. A felperes ugyanis más megrendelők részére is szállított 1974. évben nyílászáró szerkezeteket.
Az 1974. augusztus 9. napja óta kényszerfelszámolás alatt álló felperes felhívása alapján az alperes a felperessel szemben a fenyőfűrész-áru szállításából eredő követelését 1974. október 14. napján 463 736 Ft összegben jelentette be.
A felperes pedig az alperes ellen 360 366 Ft megfizetése iránt indított keresetet, mert az a részére leszállított nyílászáró szerkezetek ellenértékét nem fizette meg.
Az alperes a kereset elutasítását kérte és leszámítási kifogással élt, mert a felperessel szemben fenyőfűrész-áruk szállításával kapcsolatban a bejelentett, de ki nem egyenlített 463 726 Ft összegű ellenkövetelése áll fenn. Mivel ez a követelése ugyanabból a jogviszonyból ered, mint a felperesi követelés, a beszámítási kifogás alapján kérte a kereset elutasítását. Az összegszerűség nem volt vitás a felek között.
Az első fokú bíróság kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek 360 366 Ft-ot, valamint ennek 1974. november 1-től a kifizetésig járó 15% kamatát. Az ítélet indokolása szerint az 1955. évi 21. számú tvr. (Vht.) 211/B. §-ának (3) bekezdése szerint az adóst megillető beszámításnak csak ugyanabból a jogviszonyból eredő pénzkövetelés tekintetében van helye. A kényszerfelszámolás elrendelése után az adóst megillető követelés kötelezettje csak a jogszabályban megállapított szűkebb körben élhet beszámítási jogával. Ebben a vonatkozásban ugyanabból a jogviszonyból eredő követelésnek csak ugyanabból a szerződésből vagy pedig azonos gazdasági cselekményből származó követelések tekinthetők. A felek különböző időpontokban, két különböző szállítási szerződést kötöttek. A nyílászáró szerkezetekre vonatkozó szerződés már 1973. novemberben, az alperes által szállított fenyőfűrész-árura pedig 1974. november 28-án jött létre, a két szerződés között pedig semmiféle összefüggés nem volt megállapítható. Mivel a beszámításnak helye nincs, az alperest a kereset szerint kellett marasztalni.
Az ítélet ellen az alperes fellebbezéssel élt, kérte az első fokú ítélet megváltoztatását, a felperes keresetének elutasítását. Előadása szerint a felek szerződései a nyílászáró szerkezetekkel kapcsolatlan éveken keresztül mindig tartalmazták azt, hogy a szükséges famennyiséget az alperes bocsátja a felperes rendelkezésére. Az 1974. évi szerződésben e kikötés már nem szerepelt. Az első fokú bíróság előtt megtartott tárgyaláson kihallgatott felperesi dolgozó tanúvallomása szerint a felperes a faanyagot – amelyből a nyílászáró szerkezeteket készítették – csak az alperestől szerezte be. A feleknek szükségképpen két szerződést kellett kötniük, valóságban azonban azonos jogviszonynak tekintendő e két szerződés, mert azok azonos gazdasági cselekményből származnak. A felperes az első fokú ítélet alapján hozzájut követeléséhez, míg az alperes 463 736 Ft összegű követelése csak a felosztás szerint rangsorba állítás után és feltehetőleg csak részben lesz kielégíthető.
A fellebbezés nem alapos.
A felperes 1974. augusztus 9. napja óta kényszerfelszámolás alatt áll. A Vht. 211/C. §-ának (1) bekezdése szerint a kényszerfelszámolás elrendelése folytán az adós ellen folyó minden pert és végrehajtási eljárást fel kell függeszteni. Az adós ellen követelést érvényesíteni csak a kényszerfelszámolási eljárás keretében szabad. A kényszerfelszámolás alatt álló felperessel szemben az alperes a követelését tehát csak az említett eljárás keretében érvényesíthette, aminthogy a felperes felhívására adott bejelentésében ezt meg is tette, és a felperes a követelés jogalapját nem is vitatta.
A Ptk. 297. §-ának (2) bekezdése szerint a jogosult – az ott említett kivétellel – nem számíthatja be a bírósági úton nem érvényesíthető követelését. Az alperes pedig olyan követelést kívánt a felperessel szemben érvényesíteni, amely a Vht. most említett 211/C. §-ának (1) bekezdése szerint bírósági úton nem érvényesíthető tehát be sem számítható. A beszámítás általános tilalma alól kivételt tesz a Vht. 211/B. §-a (3) bekezdésének az a rendelkezése, amely megengedi a beszámítást abban az esetben, ha a jogosult (alperes) pénzkövetelése mint leszámítandó ellenkövetelés a kényszerfelszámolás alá vont adóst (a felperest) megillető követeléssel azonos jogviszonyból ered. Ezért a jogviszony azonosságát kellett vizsgálni.
Az első fokú bíróság helyesen állapította meg, hogy a felek között létrejött szerződések folytán, azok összefüggésének hiányában az alperes követelése nem származik a felperes követelésével azonos jogviszonyból.
A fellebbezésben előadottak sem alkalmasak az első fokú bíróság ítéletének megváltoztatására.
A jelen perbeli esetben a két követelés két különálló, különböző időkben kötött két szállítási szerződésből ered, és e szerződések között nincs olyan kapcsolat, amely a szerződéses jogviszonyt azonossá tenné. Az alperes nem vállalt és a felperes ki sem kötött közbenső szolgáltatási kötelezettséget az alapanyagnak (a fenyőfűrész-árunak) a megrendelő alperes által történő szolgáltatására. A felperes az alperestől beszerzett faanyagot nemcsak az alperes, hanem más megrendelő részére szállítandó nyílászárók vagy más késztermékek előállítására is felhasználhatta és fel is használta, aminthogy a felperes nemcsak alperestől, hanem más forrásból is beszerezhetett faanyagot. Az alperes az szerződési érdeke nem az általa adott fűrészáruból készült nyílászárókra, hanem az anyag származásától függetlenül a nyílászárók mint késztermékek szolgáltatására irányult. Ahhoz, hogy a jogviszony azonossága megállapítható legyen, szükséges, hogy az alperes közbenső szolgáltatási kötelezettséget vállaljon, vagy e nélkül is a két szerződésben a felek olyan tartalommal rendezzék gazdasági kapcsolatukat, tevékenységüket, hegy a felperes csak az alperes által kötelezően szolgáltatandó anyagból készítheti el a nyílászárókat.
Ilyen tényállás azonban az adott esetben nem állapítható meg, és a két szembenálló követelésre nézve a jogviszony azonossága annak alapján sem állapítható meg, hogy a múltban kötött egyes szerződésekben a kétféle szállítás gazdasági összefüggésére utalás volt. Az a tény, hogy a felek ezzel a gyakorlatukkal felhagytak, éppen azt mutatja, hogy a kétféle szerződéssel a jövőre nézve különálló jogviszonyokat kívántak létesíteni.
Egyébként abból, hogy a Vht. 211/B. §-ának (3) bekezdése az általános beszámítási tilalommal szemben kizárólag az ugyanazon jogviszonyból eredő ellenkövetelés beszámítását engedi meg, az is következik, hogy az utóbbi kivételes szabályt nem lehet kiterjesztően alkalmazni. A más jogviszonyokból is eredő ellenkövetelések beszámíthatósága esetén a kényszerfelszámolás alá vont adós egyes hitelezői a többi rovására előnyös kielégítéshez juthatnának. Ez egyúttal a Vht. 211/F. §-ának (2) bekezdése által célzott, az egy rangsorban álló hitelezőkkel szembeni egyenlő elbánás elvét is sértené.
Mindezek alapján a Legfelsőbb Bíróság az első fokú bíróság ítéletét a Pp. 253. §-ának (2) bekezdése szerint helyben hagyta. (Legf. Bír. Gf. I. 30 822/1975. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás