GK BH 1976/121
GK BH 1976/121
1976.03.01.
Kármegosztásnak van helye, ha a megrendelő a rendeltetésszerű használatra nyilvánvalóan alkalmatlan berendezést üzembe helyezi [44/1967. (XI. 5.) Korm. sz. r. 21.§ (1) bek., 10/1968. (X. 10.) ÉVM-KGM-NIM sz. r.-tel közzétett tervezési szerződési alapfeltételek 10. § (1) bek., Ptk. 318. §, 340. § (1) bek.].
Az állami gazdaság II. r. felperes az alperessel tervezési szerződést kötött 28 000 férőhelyes pulykanevelő kivitelezési tervdokumentációjának elkészítésére. A terveket az alperes – miután a beruházás kivitelezése a felperesek közös feladata volt – a kivitelezési, a lebonyolítási és a műszaki ellenőrzési feladatokat ellátó I. r. felperesnek leszállította.
A létesítmény átadás-átvétele 1971. november 26-án volt. Az 1972. június 7-én a szavatossági hibákról felvett jegyzőkönyvben az I. r. felperes több minőségi hibát kifogásolt. Az alperes azonban nem ismerte el a tervek hibáját, ezért a felperesek keresetükben azt kérték, hogy az ott megjelölt tervezési hibák miatt az alperes szolgáltasson díjtalanul megfelelő terveket, és a hibás tervezés miatt keletkezett kár megtérítése iránti igényüket fenntartották.
Az alperes a kereset elutasítását kérte. Szerinte a tervek megfelelőek voltak, a hiba oka az, hogy az I. és II. r. felperes a tervtől eltérően kivitelezett, illetve üzemeltetett.
Az első fokú bíróság a hiba okának megállapítása végett szakértői bizonyítást rendelt el.
A szakvélemény a felperesek által megjelölt tervezési hibák közül csak a trágyakihúzó berendezéssel kapcsolatos kifogást minősítette alaposnak. A szakvélemény szerint az alperes a terveiben a trágyaeltávolítás gépesítésére beépített kaparó lapát berendezést alkalmazott, mégpedig azt az ún. LK típusú láncos berendezést választotta, amelyet a gyártómű szarvasmarha istállóhoz készített. A típusválasztás helytelen volt, mivel mások az üzemi körülmények a szarvasmarha-tenyésztésnél és mások a pulykanevelésnél. A berendezés eredetileg szarvasmarha-trágya naponta többször ismétlődő szakaszos üzemű (15-20 perces) eltávolítására készült, viszont a pulykanevelőben a berendezés hat hétig mozdulatlanul áll a mélyalom alatt és agresszív korrózió hatásának van kitéve.
A pulykanevelőben hat hetente kell a folyamatos trágyaeltávolítást végezni. Az adott helyen alkalmazott lánchosszúság meghaladja a gyártómű által a berendezés gépkönyvében rögzített maximális hosszúságot. Az LK típusú berendezés konstrukciós hiányossága miatt nem tekinthető bevált típusnak, még rendeltetésszerű alkalmazásánál sem tudja a kívánt eredményt elérni. Emiatt a magyar ipar nem gyártott és jelenleg sem gyárt kifejezetten pulykaneveléshez szükséges trágyaeltávolítót, ezért a tervezők általában tolólapáttal felszerelt traktort szoktak erre a célra alkalmazni. A kivitelező a berendezést terv szerint kivitelezte, illetve a gyártóműtől a tervben kiírt berendezést szerezte be. Amennyiben a tervező konzultált volna a gyártóművel, tisztázódhatott volna, hogy a pulykatrágya eltávolítására a berendezés nem alkalmas. Mindenképpen ki kellett volna kérni a gyártómű véleményét a lánchossz megnöveléséhez is.
A szakvélemény alapján a felperesek módosították a keresetüket és kizárólag a trágyakihúzó berendezéssel kapcsolatos igényüket tartották fenn akként, hogy az alperes készítsen új trágyakihúzó tervet és kártérítésként a helytelenül tervezett berendezés ellenértékét, a beszerelés, valamint a javítások költségét, összesen 241 765 forintot, valamint ennek kamatait fizesse meg.
Az alperes a továbbiakban is elutasítást kért, bár nem vitatta a szakvélemény megállapításait. Szerinte ugyanis azért, hogy a berendezés valójában semmire sem alkalmas, nem ő, hanem a gyártómű a felelős, ezért a felpereseknek a gyártóművel szemben kellett volna igényüket érvényesíteni. Elévülési kifogással is védekezett, mivel a hibát az I. r. felperes az észleléstől számított 8 napon túl jelentette be.
Az első fokú bíróság az alperest kötelezte a tervek újbóli szolgáltatására, továbbá arra, hogy a kárként jelentkező – a felhasználásra alkalmatlan – trágyakihúzó berendezés vételárát, annak felszerelésével kapcsolatos szerelési költségeket és az üzemelés során felmerült javítási munkák költségét kamataival együtt fizesse meg. A fizetendő összeget 235 451 forintban határozta meg, az ezt meghaladó 6314 Ft követelést elutasította azon a címen, hogy 1972. június 20-tól a felperesek indokolatlanul végeztek javítási munkát, mert ekkor már tisztázódott, hogy a berendezés alkalmatlan a felhasználásra.
Az első fokú ítélet megállapította, hogy a fel nem használható berendezéssel az alperes jogosult rendelkezni. Egyébként a tervek alapján kivitelezett munka az alperes helytelen műszaki tervezése folytán vált hibássá, a terv hibájának felismerése a kivitelezőtől nem volt elvárható, ezért az alperes szavatossági és kártérítési felelősséggel tartozik.
Az alperes fellebbezése részben alapos.
A másodfokú eljárás során előterjesztett és kiegészített szakértői véleményből megállapítható, hogy a II. r. felperes mint a pulykanevelésben kellő tapasztalattal rendelkező állami gazdaság mulasztást követett el azáltal, hogy az alperes által alkalmazni tervezett és a felperes által beszerzett trágyakihúzó berendezések leszállítása után nem észlelte a tervhibát. A szakértő szerint a szerelés megkezdésekor nyilvánvaló volt, hogy a tervben előírtaknak megfelelő tartalmú megrendelés alapján a felperes olyan berendezéseket kapott, amelyek szarvasmarha istálló trágyakihúzásához készültek. A berendezésekhez csatolt gépkönyvből ezen kívül az is megállapítható volt, hogy ezek a berendezések maximum 150 m-es lánchosszal működtethetők, viszont a II. r. felperesnél az alperes tervei alapján megvalósított pulykanevelő műszaki adottságai mellett ez a lánchossz rövid volt. A II. r. felperestől elvárható lett volna, hogy a fenti tények ismeretében a szerkezetek beszerelése előtt tisztázza, hogy a beszerzett trágyakihúzó ilyen eltérések ellenére alkalmas-e a rendeltetési célra. Mivel a II. r. felperes ennek a kötelezettségének nem tett eleget, ezáltal részben okozójává vált annak, hogy a kár a szakvéleményben megállapított összegben következett be. Ha ugyanis a berendezések felszerelése előtt vagy közben tisztázódott volna, hogy a II. r. felperes üzemi körülményei között ezek a trágyakihúzók nem alkalmazhatók, a még használatba nem vett szerkezeteket valószínűleg a beszerzési ár körüli összegben értékesíteni lehetett volna. Annak következtében viszont, hogy az adott körülmények között alkalmatlan berendezések beszerelése a fentiek ellenére megtörtént, a szakvéleményben részletezett körülmények folytán a szerkezetek olyan mértékben korrodáltak, hogy ma már csak lényegesen kisebb összegben, súlyárban van mód az értékesítésre.
A II. r. felperes tehát nem tette meg a tőle elvárható intézkedéseket a kár enyhítése érdekében, s ezáltal a kár súlyosbodásában az elvárható magatartást elmulasztó károsult is közrehatott. Magatartásának következményeit pedig a károsult maga viseli. A Ptk. 318. §-a szerint ugyanis a szerződésszegésért való felelősségre, valamint a kártérítés mértékére a szerződésen kívül okozott károkért való felelősség szabályait kell alkalmazni. A 340. § (1) bekezdése szerint pedig a károsult a kár elhárítása, illetve csökkentése érdekében úgy köteles eljárni, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható. Nem kell megtéríteni a kárnak azt a részét, amely abból származott, hogy a károsult e kötelezettségének nem tett eleget. A II. r. felperesnek az előbbiekben részletesen kifejtett magatartása – az alperes szerződésszegése és az egyéb adatok összevetése s mérlegelése figyelembevételével – mintegy 25%-os mértékben okozója a bekövetkezett kárnak, ezért ilyen mértékben kármegosztás indokolt. Ehhez képest az első fokú bíróság által helyesen megállapított kár mértékének figyelembevételével a felperesek keresetét ilyen arányban el kellett utasítani.
A fellebbezés tárgyát képező marasztalási összeg 25%-a 58 862 Ft, és figyelembe véve az első fokú ítéletnek a felperes keresetét elutasító, nem fellebbezett rendelkezését, 65 176 Ft kereseti követelést kell elutasítani, az alperes pedig 176 589 Ft kártérítés viselésére köteles. Az alperes fellebbezése ugyanis a további részében alapos.
A 10/1968. (X. 10.) ÉVM-KGM-NIM sz. együttes rendelettel közzétett tervezési szerződési alapfeltételek 10. §-ának (1) bekezdése szerint a tervező feladata az, hogy olyan tervdokumentációt szolgáltasson, amely műszakilag korszerű, gazdaságos és kivitelezhető. Az alperes maga sem vitatta, hogy ennek a kötelezettségének nem tett eleget, mert az alkalmazni tervezett trágyakihúzó berendezés a felperes üzemi körülményei között nem megfelelő a rendeltetésszerű használatra. Az alperes magatartását súlyosbítja az, hogy bár tudta: pulykaistállóhoz való trágyakihúzót a magyar ipar nem készít, anélkül tervezte az általa is ismert, a szarvasmarha istállóhoz gyártott berendezés alkalmazását, hogy ezzel kapcsolatban valamennyi érdekelt féllel, így a gyártóművel előzetesen konzultált volna. Az alperes mint szaktervező a fenti mulasztásaival a tervezési szerződést megszegte és döntően közrehatott a kár keletkezésében, hiszen a felperesek a műszaki terv alapján az abban előírt berendezéseket megrendelték, azok ellenértékét kifizették, és ezek a berendezések akkor is feleslegessé váltak volna, ha egyébként a felperesek az alkalmatlanságot kellő időben (a berendezések leszállítását követően) felismerik. Ez esetben azonban a már kifejtettek szerint a kár kisebb összegű lett volna. A felek jogviszonyára is irányadó 44/1967. (XI. 5.) Korm. sz. rendelet 21. §-ának (1) bekezdése értelmében az, aki a vállalkozási szerződést megszegi, kártérítést is köteles fizetni. A Legfelsőbb Bíróság fenti mérlegelése szerint a bekövetkezett kár túlnyomó részben az alperes tevékenységére vezethető vissza, ennek mértékét 75%-ban állapította meg és az első fokú ítélet erre vonatkozó rendelkezését a Pp. 263. §-ának (2) bekezdése alapján megváltoztatta., a ténylegesen felmerült kárból az alperest 176 589 Ft és kamatai viselésére kötelezte. (Legf. Bír. Gf. V. 30 086/1975. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás