GK BH 1976/122
GK BH 1976/122
1976.03.01.
A tehergépkocsi fuvarozót a kikötött egységdíj megilleti, ha a fuvaroztató nem megfelelő fuvarszervezése okozta azt, hogy az egységdíjnak megfelelő fuvarozás nem volt teljesíthető [786 102/1967. KPM sz. alatt jóváhagyott Tehergépjármű Díjszabás II. rész 4., 14. és 22.§].
A felperes mint a fuvaroztató megbízottja keresetet indított annak megállapítása iránt, hogy a fuvaroztató és az alperes fuvarozó által kötött szerződésnek az egységdíjra vonatkozó kikötése a Tehergépjármű Díjszabás rendelkezéseibe ütközik és ezért semmis. A semmisség következtében pedig az alperes köteles az iratokhoz csatolt 47 fuvarlevélbe foglalt bejegyzések alapján a Tehergépjármű Díjszabás szerint felszámítható maximált fuvardíjhoz képest mutatkozó 15 381 Ft különbözetet visszafizetni. Az első fokú bíróság az alperest a kereset értelmében marasztalta.
Az alperesnek a kereset elutasítására irányuló fellebbezése alapos.
A Legfelsőbb Bíróság az első fokú ítéletben megállapított tényállást a becsatolt fuvarlevelek, valamint a fuvaroztató és az alperes között létrejött megállapodás alapján a következőkkel egészítette ki:
a megállapodás értelmében a fuvarba jelentkezés előtt és után teljesített idő is beszámít a kikötött foglalkoztatási időbe;
a kikötött napi minimális foglalkoztatási időre járó fuvardíjat az alperes foglalkoztatás hiányában is felszámíthatja, illetőleg az alperes köteles a saját hibájából kieső időre azt a fuvaroztatónak kötbérkert megfizetni;
a pótdíjmentes állási időn felül 47 napon összesen 4449 perc állásidő merült fel, és a felperes megbízója a gépjárművet 10 napon összesen 980 perccel rövidebb időn át foglalkoztatta, mint a napi kikötött foglalkoztatási idő;
azoknál a fordulóknál, amelyeknél az üresen vagy rakottan megtett díjszámítási távolság az 5 km-t meghaladta, az alperes gépkocsijának üzemi teljesítménye az üres és rakott km-eket is figyelembe véve 0,755 km/percnek felel meg [3815 perc alatt 2883 km];
a telephelytől a jelentkezés helyéig a ténylegesen felszámított távolság 1 km, az idő pedig 5 perc ;
a napi kikötött foglalkoztatási időn belül a fuvarozás megszervezése a megbízó feladata volt.
Arra nincs adat, hogy az alperes a megállapodás megkötése előtt tudott volna arról, hogy a fuvaroztató a rendelkezésére bocsátott gépkocsival milyen fuvarteljesítményt kívánt végeztetni. Annak a megállapításánál, hogy a fuvaroztató és az alperes között létrejött szerződésben kikötött egységdíj a Tehergépjármű Díjszabás rendelkezéseibe ütközik-e, – ennek a díjszabásnak 4. és 14. §-a szerint – elsősorban az egységdíj kikötésénél alapul vett adatokat, nevezetesen a 6 tonna teherbírású gépkocsit, napi 10 óra minimális foglalkoztatási időt, napi 120 km díjszámítást távolságot és napi 60 q megmozgatott árumennyiséget kell figyelembe venni.
A napi megmozgatott árumennyiség egy fordulóban elfuvarozható. Egy forduló rakodási ideje 60X1,5 perc=90 perc. Ez után a díjszabás 22. §-a szerint felszámítható alapdíj 38 Ft.
A tényleges fel- és elvonulási idő napi 2X5 perc, így a gépkocsi mozgására a napi 10 óra minimális foglalkoztatási idő esetén 500 perc maradt. 60 q továbbítási díja 1 km-re 1. áruosztályba sorolt árunál 19,44 Ft. 4. osztályba sorolt árunál pedig 9,72 Ft, amivel szemben a többlet üreskilométerek díja km-enként 4,50 Ft. Ebből következik, hogy a fuvaroztató részére kedvezőbb az a számítás, amelynél a rakott és az üres kilométereket egyenlő arányban veszik figyelembe. Ez esetben 500 perc alatt 240 km-t kellene a gépkocsinak megtennie, ami összesen 28,8 km/óra sebességnek felel meg. Ez jóval alatta marad a 2/1962. (IX. 29.) BKM-KPM sz. együttes rendelet (KRESZ) 57. §-a (3) bekezdésének d) pontjában lakott területen kívül engedélyezett 70 km/óra és a (4) bekezdésének c) pontjában lakott területre engedélyezett 40 km/óra sebességnek, úgyszintén a ténylegesen teljesített 0,755 km/perc, azaz 45,3 km/óra sebességnek is.
120 rakott km-re 60 q után a továbbítási díj az 1. áruosztálynál 120X60X0,324=2332,80 Ft, 4. áruosztálynál pedig 120X60X0,162=1166,40 Ft, amihez még a 38 Ft alapdíj járul. A kikötött egységdíj tehát még a 4. osztályú árunál sem haladja meg a díjszabás szerint felszámítható díjat.
A ténylegesen teljesített 45,3 km/óra sebesség mellett 240 km megtételéhez 318 percre lett volna szükség, vagyis a rakodásra 272 perc maradna, ami 181 q áru fel- és lerakására engedélyezett pótdíjmentes állásidőnek felel meg. Ez azt jelenti, hogy naponta 3 forduló lenne teljesíthető és a díjszámítás szerint felszámítható díj 76 Ft-tal még magasabb lenne, mint egy forduló esetén.
A pótdíjmentes állásidőn felül – a fuvarlevelek szerint – ténylegesen felmerült 4449 perc állásidő alatt 45,3 km/óra üzemi sebesség mellett 47 napon át napi 68 km, a 10 órán belül tényleges foglalkoztatás nélkül eltelt 16 és 20 percet is figyelembe véve pedig napi 87 km teljesítményt érhetett volna el a gépkocsi, ami még egyértelműbbé teszi azt, hogy a kikötött egységdíj nem volt túlzott, hanem megfelelő fuvarszervezés mellett teljesíthető lett volna. Még inkább alátámasztja ezt az a tény, hogy a 4449 perc állásidő, valamint a 16 óra 20 perc foglalkoztatás nélkül eltelt idő, azaz 5429 perc alatt 4098 km-t futhatott volna a gépkocsi, amelynek felére, vagyis 2049 km-re 4. áruosztályra felszámítható továbbítási díj 19 916 forintot, tehát a kereseti követelést meghaladó összeget tett volna ki.
A fentiek alapján megállapítható, hogy a fuvaroztató nem megfelelő fuvarszervezése okozta azt, hogy a kikötött egységdíjnak megfelelő tényleges teljesítményt a rendelkezésére álló gépkocsi nem tudta teljesíteni. Az első fokú ítéletben kifejtett álláspont érdektelenné tenné a fuvaroztatókat abban, hogy a szerződésileg lekötött gépkocsit megfelelő mértékben foglalkoztassák, ami nem engedhető meg a fuvarkapacitás hiányára figyelemmel.
A már kifejtettek alapján a Legfelsőbb Bíróság az első fokú ítéletet a Pp. 253. §-ának (2) bekezdése értelmében megváltoztatta és a felperes keresetét elutasította. (Legf. Bír. Gf. VII. 32 801/1974. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás
