BK BH 1976/136
BK BH 1976/136
1976.04.01.
A többek által elkövetett garázdaság bűntettének megállapításánál figyelembe veendő szempontok [Btk. 219. § (2) bek. b) pont].
Az első fokú bíróság ítélete ellen az I. r. vádlott enyhítésért, a II. r. vádlott és védője pedig a bűnösség megállapítása miatt jelentett be fellebbezést.
Az első fokú bíróság részéről megállapított tényállás irányadó a fellebbezési eljárásban, minthogy abban sem hiányosság, sem téves ténybeli következtetés nincs, és az a bizonyítékok bírói mérlegelésén nyugszik.
E tényállás szerint a P-i járásbíróságon a vádbeli napon az I-III. r. vádlott idézésre jelent meg, míg a IV. r. vádlott panaszt akart előterjeszteni. Az épület első emeleti előterében az I. és II. r. vádlott összeveszett azon, hogy a II. r. vádlott fia miért él együtt az I. r. vádlottal, közöttük hangoskodás kezdődött, mely dulakodássá fajult, és az I. r. vádlott még kést is ragadott. Ugyanebben az időben az épület egyik lépcsőfordulójában egészen más ok miatt veszett össze a III. r. és a IV. r. vádlott.
Az ő vitájuknak és kiabálásuknak semmi kapcsolata nem volt az I. r. és a II. r, vádlott által elkövetett garázdasággal. Ezért – bár a bűnösségük megállapításához kétség nem fér – a cselekmény minősítése téves. A többek által elkövetett garázdaság bűntettének megállapításához legalább 3 elkövetőre van szükség, úgy azonban, hogy ugyanazon helyen és időben, egymás tevékenységéről tudva és egymás cselekvőségét mintegy kiegészítve valósítsanak meg garázdaságban megnyilvánuló közösségellenes magatartást. Ez utóbbi kritérium a négy vádlott esetében nem állapítható meg, annak ellenére sem, hogy a cselekmény ugyanabban az épületben és azonos időpontban történt. Ezért a megyei bíróság az első fokú bíróság ítéletét a Be. 260. §-a alapján akként változtatta meg, hogy az I. r. és a II. r. vádlott cselekményét a Btk. 219. §-ának (1) bekezdésébe ütköző garázdaság bűntettének minősítette. (Pécsi Megyei Bíróság 2. Bf. 491/1975. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás
