• Tartalom

BK BH 1976/140

BK BH 1976/140

1976.04.01.
Ha a tolvaj a lopott dolgot értéken aluli árért eladta, majd a vevővel szemben elkövetett csalási cselekmény útján jutott ismét a dolog birtokába: ezt a csalási cselekményt a dolog tényleges értéke és nem az utóbbi sértett által fizetett vételár összege szerint kell minősíteni (Btk. 293. §).
Az első fokú bíróság a vádlottat többszörösen visszaeső által elkövetett lopás bűntette és csalás vétsége miatt halmazati büntetésül – fegyházban végrehajtandó – 1 évi és 6 hónapi szabadságvesztésre, mellékbüntetésül a közügyektől 2 évi eltiltásra ítélte.
Az ítélet ellen az ügyész súlyosbításért jelentett be fellebbezést.
A megyei főügyészség a fellebbezést fenntartotta azzal a módosítással, hogy a másodfokú bíróság a vádlott csalási cselekményét többszörösen visszaeső által elkövetett csalás bűntettének minősítse.
A járásbíróság a tényállást a bizonyítás anyagának megfelelően, eljárási szabálysértés nélkül, hibátlanul állapította meg, ekként az a másodfokú eljárásban is irányadó volt.
Az alapul elfogadott tényállásból az első fokú bíróság helyesen következtetett a vádlott bűnösségére.
A bűncselekmény minősítése a lopás vonatkozásában törvényes.
Mind a két bűncselekmény, mind a lopás, mind a csalás tárgya egy 800 forint értékű Sirály táskarádió.
A vádlott ezt tulajdonította el R. I.-tól. Nem kétséges, hogy a lopással 800 forint kárt okozott a sértettnek. Ezt a rádiót még az eltulajdonítás napján – tehát abban értékcsökkenés nem állhatott be – mint a sajátját eladta Sz. J.-nak. Vételárként 400 forintot kért és kapott.
Másnap a vádlott – akkor támadt elhatározással – a rádiót kicsalta a vevőtől azzal az ürüggyel, hogy a GELKÁ-ba viszi megnézetni, holott félve az eredeti tulajdonos leleplezésétől, neki akarta visszajuttatni. Közben leittasodott és a rádiót elvesztette.
A csalásnak minősülő bűncselekmény tárgya is a rádió. Azt a vádlott eladta a jóhiszemű vevőnek, Sz. J.-nak. Csalási szándéka Sz. J.-t illetően csak másnap támadt, és az a 800 forint értékű rádióval kapcsolatos. Az már csak polgári jogi kártérítési kérdés, hogy Sz. J.-nak a 400 forintot nem fizette meg.
Erre tekintettel a másodfokú bíróság az első fokú ítéletet a Be. 260. §-a alapján annyiban változtatta meg, hogy a vádlott csalási cselekményét a Btk. 293. §-ában meghatározott és a 296. §-a (3) bekezdésének b) pontja szerint minősülő és büntetendő, többszörösen visszaeső által elkövetett csalás bűntettének minősítette.
A részben változott minősítés folytán új büntetés kiszabása vált szükségessé. E tekintetben a másodfokú bíróság is helyesnek fogadta el az első fokú ítéletben felsorolt és mérlegelt bűnösségi körülményeket.
Így a vádlott terhére első fokon kiszabott fő- és mellékbüntetést vette új büntetésül kiszabottnak. (Kecskeméti Megyei Bíróság 1. Bf. 512/1975. sz.)
  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére