PK BH 1976/157
PK BH 1976/157
1976.04.01.
A lakásban jogcím nélkül lakó volt házastársakat is megilleti a birtokvédelem, amíg a lakáshasználat fennáll. A felek lakáshasználatának rendezése ilyen esetben is bírósági hatáskörbe tartozik, a bíróság döntése azonban csak a felek egymás közötti viszonyában irányadó (Ptké. 64. §.)
A peres felek 1953-ban kötöttek házasságot, amelyből egy gyermekük született, aki már nagykorú. A házasfelek az együttélést az alperes szüleinek a lakásában kezdték meg, majd 1963-ban az alperes testvéréhez költöztek, aki 1970-ben másik lakáshoz jutott és elköltözött, a peres felek pedig visszamaradtak a lakásban. Kértek ugyan a maguk részére a lakás kiutalását, kérelmüket azonban a lakásügyi hatóság elutasította.
A felek együttélése 1974. áprilisában szakadt meg akként, hogy a felperes a leányával együtt a közös lakást elhagyta. A felperes – aki az együttélés alatt a háztartást vezette – munkaviszonyt létesített egy vállalatnál és ennek munkásszállásán lakik, leányát pedig az ismerősök szívességi lakáshasználóként fogadták be.
A felperes 1974. júniusában a közös ingóságok egy részét a lakásból elszállította és azokat a testvérénél tárolja.
A felperes a keresetében a házasság felbontását, az alperes nevének viselésére és a közös lakás kizárólagos használatára való feljogosítását kérte. Keresetét kiterjesztette a házastársi közös vagyon megosztására is és a birtokában levő ingóságoknak a tulajdonába adását kérte. Előadta, hogy az alperes a házasságuk alatt durva magatartást tanúsított, őt több esetben tettlegesen bántalmazta, gyakran volt ittas és emiatt egy esetben az életközösséget is megszakította az alperessel. 1974. február havában szerzett tudomást arról, hogy az alperes más nővel tart fenn kapcsolatot. 1974. áprilisában az alperes ittas állapotban őt megöléssel fenyegette és ezért kényszerült arra, hogy a lakást a leányukkal együtt elhagyja. Ekkor egymást követően két alkalommal rendőri intézkedésre is sor került.
Az alperes a tárgyalásokon személyesen nem jelent meg, jogi képviselője útján azonban maga is a házasság felbontását kérte. A házastársi közös vagyonnak a felperes által kért megosztását nem ellenezte, míg a közös lakás használatára irányuló felperesi kereset elutasítását kérte.
Az első fokú bíróság a felek házasságát felbontotta és a közös vagyoni ingóságokat megosztotta. A felperesnek a kizárólagos lakáshasználat iránti keresetét elutasította és az alperest arra kötelezte, hogy a felperesnek „lakáshasználati egyenérték” címén 30 nap alatt fizessen meg 10 000 Ft-ot.
A bíróság tényként állapította meg, hogy az alperes 1973-tól alkalmilag italozott és emiatt egy esetben kórházba kellett őt szállítani. A felperes lakásból való távozásának körülményeit illetően a bíróság megállapította, hogy az alperes bejelentése alapján a rendőrség a lakásukon megjelent és intézkedett.
A közös lakással kapcsolatban az első fokú bíróság arra az álláspontra helyezkedett, hogy miután a felek annak jogcím nélküli használói voltak, és a felperes – akinek lakáshelyzete átmenetileg megoldódott – a lakást a visszatérés szándéka nélkül elhagyta, a lakás használatára az alperes jogosult, aki viszont a lakások elosztásáról és a lakásbérletről szóló 1/1971. (II. 8.) Korm. sz. rendelet (R) 99-100. §-ai értelmében a felperes részére kárpótlást kőteles fizetni.
Az első fokú ítélet ellen mindkét fél fellebbezett.
A megyei bíróság a járásbíróság ítéletét részben megváltoztatta, az alperesnek a kárpótlás fizetésére való kötelezését mellőzte, egyben a közös ingóságokkal kapcsolatban az első fokú ítélet rendelkezését módosította. A lakás kizárólagos használatára irányuló kereset elutasítását helyben hagyta, míg az indokolásnak azt a megállapítását, hogy a közös lakás használatára az alperes jogosult, mellőzte.
A másodfokú bíróság álláspontja szerint figyelemmel arra, hogy a felek a lakást jogcím nélkül tartják birtokukban, a közöttük felmerült vita esetén a tanácsi bérlakás bérlőjét nem a bíróság, hanem a lakásügyi hatóság jogosult kijelölni. Ugyancsak a lakásügyi hatóság feladata a jogcím nélkül lakó személyek elhelyezése. Ezért alaptalan a felperesnek az a kérelme, amely annak megállapítására irányult, hogy a perbeli lakás bérletére ő a jogosult. Mindebből az is következik, hogy kárpótlás megítélésének sem volt helye. Az egyik jogcím nélküli lakáshasználót nem lehet a másik jogcím nélküli lakáshasználó javára kárpótlás fizetésére kötelezni, miután a lakást mindkét fél köteles kiüríteni. Ezért a másodfokú bíróság mellőzte az első fokú ítélet indokolásából annak megállapítását, hogy a volt közös lakás használatára az alperes jogosult.
A jogerős ítéletnek a közös lakás használatával kapcsolatos része ellen a Pp. 270. §-ának (1) bekezdése alapján emelt törvényességi óvás alapos.
Helytálló a másodfokú bíróság ítéletében kifejtett az az álláspont, hogy a lakás bérlőjének a kijelölése nem a bíróságnak, hanem a lakásügyi hatóságnak a hatáskörébe tartozik. Tévedett azonban a megyei bíróság, amikor a peres felek – mint volt házastársak – között a lakás használata kérdésében felmerült vita eldöntését azért nem tartotta a hatáskörébe tartozónak, mert a felek jogcím nélküli lakáshasználók.
A Ptké. 64. §-a szerint a lakás bérlőjét mindaddig megilleti a birtokvédelem, amíg a lakás kiürítését elrendelő jogerős határozatot végre nem hajtják. Ebből a rendelkezésből és a hozzá fűzött indokolásból következik, hogy a jogcím nélküli lakáshasználó is igényt tarthat birtokvédelemre, amíg a lakáshasználata fennáll. A felperesnek a lakás kizárólagos használatára irányuló keresete magában foglalja a birtokvédelemre irányuló kérelmet is, és minthogy az alperesnek az a magatartása hogy a felperest életveszélyes fenyegetéssel a lakás elhagyására kötelezte, birtokháborítást valósít meg, a lakás használatával kapcsolatosan már bíróság előtt folyamatban levő ügyben a bíróságok a döntést nem háríthatták volna el maguktól.
A bírósági hatáskör azonban nemcsak a birtokvédelmi igény elbírálására., hanem a volt házastársak közös lakása használatának a rendelkezésére is kiterjed tekintet nélkül arra, hogy a peres felek milyen jogcímen laknak a közös lakásban. A perbeli esetben – amikor a felek jogcím nélkül használták közös lakásukat – a használat rendezése csak a felek egymás közötti viszonyában irányadó és nem hat ki a lakással rendelkező szervre, amely mindkét féllel szemben szorgalmazhatja a lakás kiürítését amíg azonban erre nem kerül sor, a használatot illetően a bírósági rendezés az irányadó. Amennyiben a lakás nem osztható meg, vagy a megosztás a körülmények folytán egyébként nem lehetséges, a bíróság az egyik felet a lakás kiürítésére kötelezheti, vagyis a lakás kizárólagos használatát csupán az egyik fél részére biztosítja. Az ellenkező álláspont a birtokban levő erősebb félnek kedvezne, aki annak ellenére, hogy az ő felróható magatartása idézte elő a házasság végleges megromlását és tette lehetetlenné a másik fél részére a használatot, birtokban maradna.
A perbeli adatok szerint az alperes italozó életmódot folytatott és goromba volt a felpereshez, majd idegen nővel kezdett és tartott fenn kapcsolatot, végül a felperest és közös leányukat életveszélyes fenyegetéssel a lakás elhagyására kényszerítette. Az alperes ilyen magatartására tekintettel a lakás közös használata nem lehetséges és mivel ezt a helyzetet felróhatóan az alperes idézte elő, ő köteles a lakást elhagyni, s mint a felperessel való viszonylatában rosszhiszeművé vált lakáshasználó az R. 123. §-a értelmében az elhelyezéséről maga köteles gondoskodni, kárpótlásra pedig nem tarthat igényt.
Ezért a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 274. §-ának (3) bekezdése alapján a másodfokú bíróság ítéletének a közös lakás használatára és a fellebbezési eljárási költség viselésére vonatkozó rendelkezéseit hatályon kívül helyezte, az első fokú bíróságnak a lakás használatára vonatkozó rendelkezését megváltoztatta s az alperest – a „lakáshasználati egyenérték” alól mentesítve – a lakásnak a felperes birtokába és rendelkezése alá történő bocsátására kötelezte. (Legf. Bír. P. törv. II. 20 565/1975. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás