• Tartalom

BK BH 1976/201

BK BH 1976/201

1976.05.01.
Érdekellentétben levő terheltek védelmét nem láthatja el ugyanaz a védő abban az esetben sem, ha a Be. rendelkezései szerint a büntetőeljárásban a védő részvétele nem kötelező (Be. 45. és 49. §).
Az első fokú katonai bíróság az I. r. Sz. S. őrvezető vádlottat alárendelt testi sértéssel megsértésének bűntette, a II. r. T. Z. őrvezető vádlottat pedig szolgálati közeg elleni erőszak bűntette miatt vonta felelősségre.
A tényállás szerint az I. r. Sz. S. őrvezető vádlott alegység-ügyeletes szolgálatot látott el, amikor közte és a II. r. T. Z. őrvezető vádlott között vita alakult ki. Eközben egymást sértegették, egymás anyját szidták. Ezek után közöttük tettlegesség keletkezett, melynek során a II. r. T. Z. őrvezető vádlott egy ülőkét dobott sérülést nem okozó módon az I. r. Sz. S. őrvezető vádlotthoz, aki ezek után társát ököllel orrba ütötte úgy, hogy az 8 napon belül gyógyuló sérülést szenvedett.
A vádlottak ügyében a katonai bíróság annak ellenére, hogy a Be. vonatkozó rendelkezései szerint a védelem nem volt kötelező, védőt rendelt ki és a tárgyaláson mindkét vádlott érdekében ugyanaz a védő járt el.
A Legfelsőbb Bíróság az első fokú ítéletet eljárási szabály megszegése címén hatályon kívül helyezte és az eljárás bírósági szaktól történő megismétlését rendelte el.
A Be. 47. §-ának rendelkezéseire tekintettel a vádlottak elleni ügyben a védő részvétele nem kötelező. Az első fokú bíróság azonban úgy ítélte meg az ügyet, hogy védőnek az eljárásban való részvétele a vádlottak érdekében szükséges. Ezért a Be. 49. §-ának (2) bekezdése alapján védőt rendelt ki.
Amikor az ügyben a védő részvétele a Be. vonatkozó rendelkezése alapján kötelező, továbbá amikor a védő részvételét a bíróság ítéli szükségesnek és e célból védőt rendel ki, a két eset abból a szempontból, hogy a tárgyalás a védő részvétele nélkül megtartható-e, azonos megítélés alá esik.
A jelen esetben a tényállásból kitűnően a terheltek egymás sérelmére követték el a bűncselekményt. Ilyen módon pedig érdekeik az ügyben ellentétesek.
Ezért nyilvánvaló, hogy ugyanaz a védő mindkét vádlott érdekét sérelem nélkül nem képviselheti. Minthogy pedig az ügyben egy védő járt el, az a helyzet állt elő, hogy a bíróság olyan személy részvétele nélkül tartotta meg a tárgyalást, akinek a részvétele kötelező.
A Be. 250. §-ának II/d pontja szerint, ha a tárgyalást olyan személy távollétében tartották meg, akinek részvétele a törvény értelmében kötelező, olyan eljárási szabálysértés valósult meg, amely miatt a fellebbezési eljárásban az ügy érdemben nem bírálható felül. Ezért a Legfelsőbb Bíróság a törvénysértést megállapította, az első fokú ítéletet hatályon kívül helyezte és a katonai bíróságot új eljárás lefolytatására utasította. (Legf. Bír. Katf. II. 34/1976. sz.)
  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére