PK BH 1976/212
PK BH 1976/212
1976.05.01.
A tartási szerződés kötelezettjének halála a szerződést nem szűnteti meg. A jogutódot azonban a tartási kötelezettség csak az örökhagyó tartozásáért fennálló felelősség szabálya által megszabott keretben terheli [Ptk. 586 §. § (4) bek.].
Z. J.-nének (a felperes jogelődjének) a tulajdona volt az é-i ingatlan 1/2 része. Z. J.-né ezt a házilletőségét az 1966. december 31-én kelt szerződéssel leányának K. M.-nének „ajándékozta”. Ez a szerződés azonban nem volt ingyenes jogügylet, K. M.-né az említett ingatlanilletőség tulajdonjogának átruházása fejében vállalta anyja tartását és gondozását. A szerződés megkötését követően a felperesi jogelőd K. M.-nénék, az alperes anyjának a háztartásában élt annak 1972. augusztus 18-án bekövetkezett haláláig. Az alperes anyjának a halála után a felperesi jogelőd másik leányához, V. I.-néhez költözött s ott élt 1974. április 15-én bekövetkezett haláláig.
Az alperes anyja korábban M. S. házastársa volt. Ebből a házasságából született M. Sz. – az alperes, s a nevezett öröktölte az anyja által „ajándékozási” (valójában tartási) szerződéssel megszerzett házrészt.
A felperesi jogelőd 1973. július 13-án az alperes anyjára átruházott házilletőségre vonatkozó tulajdonjogának bejegyzésére alkalmas okirat kiadása, illetőleg tulajdonjoga telekkönyvi bejegyzésének tűrése iránt indított keresetet az alperes ellen. Ezt az igényét kölcsönös téves feltevésre, az ajándék visszakövetelésére, az ajándékozási szerződés színlelt voltára, illetőleg a Legfelsőbb Bíróság 8. számú Irányelvében foglaltakra alapította. Utóbb kiegészítette kereseti kérelmét és az ingatlan meghatározott részének birtokba bocsátását is kérte.
Az alperes a perben azzal védekezett, hogy az iratokhoz csatolt szerződés valójában tartási szerződés volt és úgy nyilatkozott, hogy hajlandó a felperesi jogelődöt akár természetben, akár életjáradék fizetésével tartani. Ennek megfelelően a tartási szerződésnek életjáradéki szerződéssé átalakítását, másodlagosan pedig a kereset elutasítását kérte.
Az első fokú bíróság a keresetet elutasította. Azt állapította meg, hogy a felperesi jogelőd ajándékba adta az ingatlanilletőséget az alperes anyjának és a megajándékozott halála folytán a jogutódtól már nem követelheti vissza az ajándékot. Életjáradék megállapítására a bíróság azért nem látott lehetőséget, mert az „ajándékozási szerződést életjáradéki szerződéssé átalakítani nem lehet”. Ezért elutasította az ingatlan egy részének birtokbaadása iránt előterjesztett keresetet is.
Z. J.-né 1974. április 15-én bekövetkezett halála után mint végrendeleti örökös V. I.-né jogutódként perbelépett és a jogelődjének perbeli cselekményeit jóváhagyta.
Ezután a másodfokú bíróság az első fokú ítéletet helyben hagyta és a felperest 600 Ft másodfokú eljárási költség megfizetésére kötelezte. Döntését azzal indokolta, hogy az ajándékozó halála folytán az ajándékot a létfenntartás veszélyeztetettsége címén már nem lehet visszakövetelni. Nem találta alaposnak a felperesi jogutódnak a tartási szerződésre való hivatkozását sem. A tartási szerződés ugyanis – az ítélet indokolása szerint – visszterhes szerződés, amely a jogosult halálával megszűnt. Ennek folytán a felperes legfeljebb kötelesrészre tarthatna igényt, ha igazolni tudná, hogy a szolgáltatás és ellenszolgáltatás között olyan feltűnő aránytalanság áll fenn, amelynek alapján a szerződés maga is megtámadható volna. Ilyen aránytalanságot azonban a bíróság nem talált megállapíthatónak, tekintettel arra, hogy az alperes – illetőleg anyja – a felperesi jogelődöt 1966-1972 között ténylegesen tartotta.
A jogerős ítélet ellen emelt törvényességi óvás megalapozott.
Z. J.-né felperes már keresetlevelében arra hivatkozott, hogy a leányával 1966. december 31-én megkötött szerződés nem ajándékozási, hanem tartási szerződés volt. Utóbb az alperes sem tette vitássá, hogy anyja és a felperesi jogelőd tartási szerződést kötöttek. A színlelt ajándékozási szerződést tehát, a Ptk. 209. §-ának (2) bekezdésében foglalt rendelkezésekre tekintettel, a leplezett tartási szerződés alapján kell megítélni. Ezért tévesen állapították meg a bíróságok azt, hogy az ajándékozási szerződésre irányadó anyagi jogi szabályok szerint kell a jogvitát rendezni.
A perbeli adatokból arra vonható következtetés, hogy a tartalmát tekintve tartási szerződést a felek az illetékes államigazgatási hatóságnak a 7/1967. (II. 26.) Korm. sz. rendelet 1. §-ának (1) bekezdésében előírt jóváhagyásra nem mutatták be. Ezért gondoskodni kellett volna arról, hogy a jóváhagyás kérdésében az államigazgatási hatóság állást foglaljon. A szerződő felek időközben bekövetkezett halála az utólagos jóváhagyást nem akadályozza.
Ha az államigazgatási hatóság a szerződést jóváhagyja, az érvényessé válik. Ebben az esetben abból kell kiindulni, hogy a tartási szerződés kötelezettje az alperes anyja volt, akinek halálával a szerződés nem szűnt meg, és a tartási kötelezettség az örökhagyó tartozásaiért való felelősség szabályai szerint annyiban szállt át az alperesre, amennyiben a kötelezett haláláig nyújtott tartás az ellenszolgáltatást nem fedezte [Ptk. 586. § (4) bek.].
Tisztázni kellett volna a perben tehát azt, hogy az alperes anyja által Z. J.-né részére nyújtott tartás értéke elérte-e a perbeli szerződéssel átruházott ingatlanilletőség értékét. Az alperes tartási kötelezettsége megállapítható abban az esetben, ha a jogelődje által szolgáltatott tartás értéke alatta maradt az átruházott ingatlan értékének. Az ügyben eljárt bíróságok azonban a tényállást ebben a vonatkozásban nem tisztázták, döntésük ezért megalapozatlan.
Ha viszont az illetékes államigazgatási szerv az ajándékozási szerződéssel leplezett tartási szerződést nem hagyná, jóvá, a 7/1967. (II. 26.) Korm. sz. rendelet 8. §-ának utolsó mondatában foglaltak szerint kell eljárni. A tartási szerződés ugyanis Z. J.-né halálával megszűnt. Ezért a felek, illetőleg jogutódaik helyzetének rendezésére azt a szabályt kell alkalmazni, amely a tartási szerződés bíróság által történő megszüntetésére vonatkozik [Ptk. 589. § (3) bek.]. Eszerint a bíróság a felek közötti szerződést a felek megfelelő kielégítésével szünteti meg. A bírósági gyakorlat szerint ez nem szükségképpen azonos az eredeti állapot visszaállításával, hanem annak során messzemenően figyelemmel kell lenni a felek (jogutódaik) méltányos érdekeire is. A perbeli esetben az eddig rendelkezésre álló adatok figyelembevételével a méltányossági körülmények kielégítése oly módon valósítható meg, ha az alperes – akinek jogelődjével Z. J.-né hosszú éveken át együtt élt – megtartja a szerződéssel átruházott ingatlanilletőségét vagy annak túlnyomó részét.
Ezzel szemben a felperes jogutódja a megfelelő kielégítés keretében jogszerűen tarthat igényt arra, ami jogelődjét is megillette volna. Ez az igény akár a szerződéssel átruházott ingatlanilletőség egy kisebb hányadának tulajdonba adásával, akár az általa kiszolgáltatott tartás mértékéhez igazodó pénzbeli juttatással kielégíthető. (Legf. Bír. P. törv. V. 20. 506/1975. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás