GK BH 1976/224
GK BH 1976/224
1976.05.01.
I. Önmagában az a körülmény, hogy az importtermék vételárát a bizományos a külföldi eladónak megfizette, nem keletkeztet a megbízó terhére feltétel nélküli megtérítési kötelezettséget [32/1967. (IX. 23.) Korm. sz. r. 13. §, 21. §, 28. § (1) és (2) bek., 1968. évi 35. sz. tvr.-rel közzétett Általános Szállítási Feltételek (ÁSZF) 15. §, Ptk. 237. §].
II. A megbízónak a bizományos szerződésszegése miatt keletkezett kár megtérítése iránt indított viszontkeresetét a keresettel együttesen kell elbírálni [Pp. 382. § (1) bek., 213. § (2) bek., GKT 1/1973. sz.].
A felperes bizományos és az alperes megbízó között 5 millió friss tyúktojás importjára 1974. március 15-én kötött bizományi szerződés, valamint a felperes és a külföldi eladó között 1974. március 22-én létrejött külkereskedelmi szerződés teljesítéseként a felperes átadott, illetőleg az alperes 1974. április 7-én és 11-én átvett 5 040 000 db tojást. A felperes az ellenértéket a külföldi eladónak kifizette, az alperes azonban a felperesnek térítendő ellenértékből 2 504 357 Ft-ot visszatartott, mert 3 400 000 db tojás az alperes által kikötött étkezési, azaz közvetlen fogyasztási célnak a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium 1974. április 9-én kelt 63 664/1974. sz. engedélye szerint nem felelt meg, abból csak létojás készíthető. Az alperes – egyéb célú felhasználási kísérletek után – 1974. június 17-én közölte a felperessel, hogy az egészségügyi szervek véleménye szerint e tojásmennyiség csak állattakarmányozási célra használható fel, miért is a teljesítést 2 448 000 db tojásra nézve alkalmatlannak tekinti, a szerződéstől eláll és e részmennyiséget a felperes rendelkezésére bocsátja. Az alperes előadása szerint a felperes az élelmiszerimporthoz a szerződéskötést megelőzőleg, de legkésőbb az áruk és szolgáltatások külkereskedelmi forgalma engedélyezésének rendjéről szóló 3/1967. (XI. 26.) KkM sz. rendelet 13. §-ának (2) bekezdése szerint a behozatali engedély kérelmezésével egyidejűleg lett volna köteles az állategészségügyi engedélyt beszerezni. Ennek az importálás előtti kötelező beszerzését az állatok, állati eredetű termékek és fertőző állatbetegségek terjesztésére alkalmas tárgyak egyes országokkal való forgalmának állategészségügyi feltételeiről szóló 12/1961. (VI. 1.) FM sz. rendelet 2. §-ának c) pontja írja elő. E rendelkezés szerint az ország területére állati eredetű élelmiszert nyers vagy tartósított állapotban csak a mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter engedélye (a továbbiakban: állategészségügyi engedély) alapján szabad behozni. Ebből kitűnt volna az a felhasználási korlátozás, hogy a kérdéses időszakban a szóban levő tojást állategészségügyi okokból étkezési, azaz közvetlen fogyasztási célra forgalomba hozni nem szabad, és az csak létojás készítésére használható fel. E korlátozás ismeretében az importra nem került volna sor, mert az alperesnek csak kereskedelmi feladatköre és minimális tojásipari feldolgozó kapacitása van. Amellett, hogy a felperes az állategészségügyi engedély beszerzésével késlekedett – azt csak a külkereskedelmi szerződés létrejötte után, 1974. március 29-én kérte -, értesítési kötelezettségének sem tett eleget, mert az 1974. április 10-én érkezett és a már jelzett felhasználási korlátozást tartalmazó engedélyről az alperest nem értesítette, holott ekkor az áru már beérkezett, és időben való értesítés esetén a más irányú felhasználás korábbi kezdeményezésével a kárt esetleg csökkenteni lehetett volna. Az alperes időközben a tojás más irányú felhasználása (kárenyhítés) érdekében is tevékenykedett, amelynek során 1 424 826 Ft kiadása merült fel.
A felperes előadása szerint a külkereskedelmi szerződést a minőség és a rendeltetés vonatkozásában is a megbízással összhangban kötötte, a külföldi szállító szerződésszerűen teljesített, az alperes a teljes szállítmányt kifogás nélkül átvette, az nem alkalmatlan szolgáltatás.
Mivel mint bizományos a külföldi eladónak kifizetett ellenértéket a megbízó alperestől a külkereskedelmi tevékenységei folytató vállalatok belföldi szerződéseiről szóló 32/1967. (IX. 23.) Korm. sz. rendelet (a továbbiakban: R.) 28. §-a alapján feltétlenül követelheti, a felperes keresetében 2 504 357 Ft és kamatai megfizetésére kérte az alperest kötelezni. Az alperes a más irányú értékesítés megkísérlésével kapcsolatban felmerült kiadásai fejében 1974. július 23-án és szeptember 20-án 1 424 826 Ft kártérítés és kamatai erejéig viszontkeresetet támasztott.
Az első fokú bíróság csupán a felperes keresete tárgyában lefolytatott bizonyítást befejezettnek nyilvánította és a felperes keresete tárgyában részítéletet hozott, amelyben az alperest a kereset értelmében 2 504 357 Ft és 1974. április 19-től járó évi 15% kamata, valamint 75 129 Ft első fokú eljárási illeték megfizetésére kötelezte.
A részítélet indokolása szerint a bizományi szerződésben nem volt olyan kikötés, hogy az alperes részére étkezési tojást kell beszerezni. A rendelkezésre álló egyéb adatok sem utalnak a felhasználási célra. Az R. 28. §-ának (1) bekezdése szerint a megbízó a bizományos által a megbízás alapján harmadik személyekkel szemben vállalt kötelezettségek teljesítéséhez szükséges összegeket a bizományosnak köteles átutalni. A felperes bizonyította, hogy a külföldi eladónak a tojás ellenértékét megfizette, ezért az alperes a bizományos által már teljesített kiadásoknak megfelelő összeget köteles megtéríteni. Az alperes nem tagadhatja meg az áru ellenértékének átutalását amiatt, hogy a tojás az általa tervezett célra alkalmatlan. Ha a szolgáltatás esetleg a felperes ügyviteli mulasztása miatt alkalmatlan, ezért a felperes felelős. Az alperes fizetési kötelezettsége azonban az R. 28. §-ának (1) bekezdése alapján a felperes esetleges kárfelelősségétől függetlenül fennáll.
Az alperes fellebbezésében előadta, hogy mind a bizományi, mind a külkereskedelmi szerződés semmis, mert ezek megkötésének törvényes előfeltétele, az állategészségügyi engedély hiányzott. Ezenkívül amikor a felperes 1974. március 29-én – elkésetten – tudomást szerzett arról, hogy az eladó országából származó tojásra – baromfibetegség miatt – hónapok óta nem adnak étkezési célú felhasználásra behozatali engedélyt, az utóbbit tojáspor készítése céljára kérte, amelynek gyártásával az alperes nem is foglalkozott, és a felperes a kiskereskedelmi értékesítés akadályát sem közölte az alperessel. Ezzel az R. 13. és 21. §-aiban előírt kötelezettségét megszegte. A részítéletnek azzal a megállapításával szemben, amely szerint a bizományi szerződésben nem kötötte ki, hogy étkezési tojást igényel, előadta, hogy a bizományi szerződés tárgya friss tyúktojás, amelyen a közfogyasztásra felhasználható tojást kell érteni. Hivatkozott az MSZ 6824-66. sz. kötelező tojásszabvány azonos minőségi meghatározására, valamint az 1968. évi 35. sz. törvényerejű rendelettel közzétett KGST-tagországok szervezetei közötti áruszállítások általános feltételeinek (a továbbiakban: ÁSZF) 15. §-ára, amely szerint, ha az áru rendeltetését a szerződésben nem jelölték meg, úgy a szokásos átlagos minőségű árut kell szállítani, amely az eladó országában megfelel az illető áru szokásos rendeltetésének. A viszontkereseti 1 424 826 Ft követelését a szerződés érvénytelensége folytán a Ptk. 237. §-ának (2) bekezdésére és kártérítési felelősségre alapozta.
A Legfelsőbb Bíróság az első fokú részítéletet helyben hagyta. Az indokolás lényege az, hogy az R. 28. §-a szerint a megbízó az esedékessé vált vételárat a bizományos felszólítása alapján köteles átutalni. Az alkalmatlansági kifogás alaptalan. Az alperes az átvételkor minőségi kifogást nem közölt és az árut akkor sem bocsátotta a felperes rendelkezésére, amikor értesült arról, hogy a tojás étkezési célra nem használható fel. Az alperes az utolsó szállítmány beérkezésének napján – 1974. április 11-én – a felpereshez intézett levelében csak a kárveszélyre hívta fel a figyelmet és a gyorsan romló (30 nap tartóssági idejű) tojásszállítmány értékesíthetetlen részét 1974. június hó folyamán akarta a felperes rendelkezésére bocsátani. Az alperesnek ez a nyilatkozata alkalmatlansági kifogásként nem vehető figyelembe. A továbbiakban a másodfokú részítélet kifejtette még, hogy a bizományi és a külkereskedelmi szerződés nem semmis, valamint hogy az állategészségügyi engedély beszerzése a felperes kötelezettsége volt, végül hogy a szerződések tárgya friss tyúktojás, amely az étkezésre alkalmas minőséggel egyértelmű.
Az első és másodfokú részítélet ellen emelt törvényességi óvás alapos.
A perbeli esetben a kereset csakis a viszontkeresettel együttesen bírálható el. A Pp. 382. §-a (1) bekezdésének főszabálya az, hogy a viszontkeresetet a lehetőség szerint a keresettel együtt kell tárgyalni, és ez alól kivételnek csak akkor van helye, ha a viszontkereset elbírálása az eljárást hátráltatná és a kereset enélkül is önállóan elbírálható. Az együttes eljárásjogi előfeltételek közül az utóbbi a jelen perben hiányzik. Az alperes viszontkeresete ugyanis – amely azonos jogviszonyból ered, és a viszontkereseti követelés beszámításra is alkalmas – a keresettel szembeni védekezés célját szolgálja, a kereseti joggal szembeni ellenjogot állít. Olyan helyzet keletkezett, mintha az alperes beszámítási kifogást terjesztett volna elő, amelynek a keresettel együttes tárgyalása kötelező, és amely beszámítási kifogást tulajdonképpen a viszontkereset magában foglalja [GKT 1/1973. sz. állásfoglalás]. A kereset tehát a jelen perben a viszontkereset nélkül nem volt elbírálható.
A kifejtettek szerint a kereseti és viszontkereseti jogok kölcsönös egymástól való függőségben is állnak. A felperesnek a külkereskedelmi szerződés megkötéséből és teljesítéséből eredő kiadásainak a megbízó által történő megtérítése iránti követelése szemben áll a megbízónak a bizományi szerződés nem megfelelő teljesítésére alapított import-ellenérték visszatartási, illetőleg a hibás teljesítésen alapuló kártérítési jogaival. E kölcsönös egymástól függő jogok együttes elbírálása nélkül nem lehet külön a kereset vagy külön a viszontkereset jogalapja és összege tárgyában határozni.
Helytálló a törvényességi óvásnak az a megállapítása is, hogy az a tény, amely szerint a felperes a külföldi eladónak az ellenértéket kifizette (a jelen esetben az ÁSZF 49. §-a alapján a külföldi eladó azonnali inkasszójára), egymagában nem alapozza meg e kiadásainak a megbízóval szembeni feltétlen megtérítési igényét.
Az R. 28. §-ának (1) és (2) bekezdése sem jelent a megbízóra nézve olyan feltétlen kötelezettséget, amely szerint bárhogyan teljesítik is a külkereskedelmi szerződést (esetleg aliudot szállítanak), a megbízónak fizetnie kell. Nem kell fizetnie a megbízónak, ha nincs teljesítés, illetve ha a bizományosnak a saját fizetési kötelezettsége nem áll be (pl., ha az ÁSZF alapján ő is megtagadhatja a fizetést a külföldi eladóval szemben). Ellenkező értelmezés esetén, vagyis ha a bizományosi és vele együtt a megbízót is feltétlen fizetési kötelezettség terhelné, az egyes esetekben a népgazdaság érdekébe ütköznék, mert esetleg használhatatlan áruért kellene külföldi fizetőeszközökkel fizetni. Többek között ilyen okok miatt a jogszabály különös felelősséggel terheli a bizományost (R. 13. és 21. §). Ezáltal olyan magatartásra kényszerül, amellyel nemcsak a megbízót, hanem a népgazdasági érdeket is védelmeznie kell. Ezek miatt nem értelmezhető az R. 28. §-ának (1) és (2) bekezdésében előírt kötelezettség a megbízóra nézve feltétlen fizetési kötelezettségként, és az sem engedhető meg, hogy a megbízó hatékonyabban, a fizetés visszatartásával ne védekezhessék, hanem a bizományi szerződés megszegése miatt csak az utólagos kártérítési keresetre legyen szorítva. A népgazdasági károk keletkezésének a megelőzése céljából az adott és hasonló esetekben a beszámításnak is teret kell engedni.
A fentiekből következőleg a bizományost csak a megbízásszerűen, a megbízó érdekeinek megfelelően és az adott perben többek között az R. 13. és 21. §-aiban előírt feltételeknek és kötelezettségeknek is megfelelően kötött és teljesített külkereskedelmi ügyletre fordított, tehát a jogszerűen felmerült kiadások megtérítése követelésének a joga illeti meg. Ezzel szemben viselni tartozik pl. a megbízástól a megbízó engedélye nélkül, de annak hátrányára eltérő feltételekkel kötött külkereskedelmi szerződés teljesítésének vagy annak jogkövetkezményeit, hogy kötelességellenesen a bizományi, de legalábbis a külkereskedelmi szerződés megkötése előtt elmulasztja a belföldi jogszabályokban előírt olyan, a behozatallal összefüggő, illetve annak előfeltételét alkotó engedély beszerzését és ennek a felhasználást korlátozó tartalmáról a megbízó időbeni értesítését, amely a bizományi szerződés teljesítését utólag mégis hibássá, esetleg alkalmatlanná teszi, és ezáltal jogot ad a megbízónak a bizományos által kifizetett vételár visszatartására vagy a bizományi szerződés megszegése miatt keletkezett kára megtérítésének követelésére. Ezeket az ellenjogokat a beszámítási kifogás, illetve viszontkereset alapossága esetében a bizományos kiadásmegtérítési követelésébe be kell számítani [GKT 1/1973. sz. állásfoglalás].
Mivel a kifejtettekből következőleg a kereseti követelés jogalapja és összege a viszontkereset tárgyában lefolytatandó bizonyítás eredményeként megállapítandó tényállástól függ, és a viszontkereset tárgyában sem lehet a kereseti tényállításokra folytatandó bizonyítás nélkül dönteni, a kölcsönös követelések tárgyalása során elsősorban arra nézve kell bizonyítást lefolytatni, hogy az alperest a vitatott részmennyiséghez igazodóan milyen mértékű import-ellenérték visszatartási jog, illetve kártérítési jog illeti, valamint a felperes mennyiben jogosult a megbízás teljesítésére fordított kiadásainak a megtérítésére. Bizonyítást kell lefolytatni arra nézve is, hogy az alperest milyen kár érte azáltal, hogy a vitatott részmennyiség közvetlen fogyasztás céljaira nem volt forgalomba hozható, kára mennyiben növekedett és csökkent a más irányú értékesítéssel vagy annak megkísérlésével, továbbá, hogy a kár mennyiben áll a felperes felróható magatartásával okozati összefüggésben, végül mennyiben teljesítette az alperes a kárenyhítési kötelezettségét.
A fent tárgyalt eljárási jogszabálysértés és megalapozatlanság miatt a Legfelsőbb Bíróság Elnökségi Tanácsa a másodfokú részítéletet az első fokú részítéletre is kiterjedően a Pp. 274. §-ának (3) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte és az első fokú bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította. (Legf. Bír. Eln. Tan. G. törv. 31 282/1975. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás