GK BH 1976/227
GK BH 1976/227
1976.05.01.
A bírósági felhívás joghatályai nem állanak be, ha a bíróság a felhívást a perviteli meghatalmazott helyett másnak kézbesíti [Pp. 97. §, 163. § (2) bek., 376. § (5) bek.].
A felperes vállalkozó fellebbezésében az alperes megrendelő ellen import targoncák kijavítási díja címén 321 926 Ft és jár. iránt indított keresete elutasítását sérelmezte. Előadta, hogy az alperes ellentmondását egyáltalán nem, a bíróságnak 1974. december 3-án kelt egyeztetésre felhívó végzését pedig jogi képviselője elkésetten kapta meg. Ezért az alperesnek arra a védekezésére, hogy a javítás a szervizszerződés szerint nem térítésköteles, hanem garanciális volt, kellő időben nem nyilatkozhatott és ez vezetett az elutasításhoz. Előadása szerint az alperes a követelés fennállását nem vitatta, a fizetést csak a külföldi szállító fizetéséig függesztette fel.
A fellebbezés alapos.
Az első fokú bíróság a Pp. 163. §-ának (2) bekezdése alapján hozott elutasító ítéletet, mert a felperes felhívás ellenére nem vonta kétségbe az alperes előadásit, ezért a bíróság valónak fogadta el az alperes védekezésében (ellentmondásában) foglaltakat, vagyis azt hogy a javítás garanciális volt, A felperes azonban az adott esetben az ellentmondásra, illetve a bíróság egyeztetést rendelő felhívására azért nem nyilatkozott, mert a bíróság az ellentmondást az alperes, az egyeztetés tartására vonatkozó felhívást pedig a felperes telephelyére és nem a perviteli meghatalmazottja székhelyére címezte. Ekként a felperes jogi képviselete az ellentmondást nem, a felhívást pedig elkésetten kapta meg és erre nem nyilatkozhatott az ítélet hozataláig.
A Pp. 97. §-a szerint, ha a félnek a per vitelére meghatalmazottja van, a bírósági iratokat a fél helyett a meghatalmazottnak kell kézbesíttetni. A perviteli meghatalmazott részére való kézbesítés hiányában a bíróság nem hozhatott volna a felperes mulasztására (hallgatására) alapított elutasító ítéletet, annál kevésbé, mert a kereseti és védekezésbeli ellentétes tényelőadások miatt az alperesi előadás valósága tekintetében merülhetett fel kételye. Ezért az adott esetben nem állottak fenn a Pp. 163. §-ának (2) bekezdésében foglalt bizonyítási szabály alkalmazásának az előfeltételei. Tekintettel a jelentős perértékre is, csupán a rendelkezésre álló adatok alapján az ügy nem volt elbírálható, ezért azt a bíróságnak a Pp. 376. §-ának (5) bekezdése alapján tárgyalásra kellett volna tűznie vagy további adatokat hivatalhól beszereznie, mert ezek mellőzése miatt az elutasító döntés megalapozatlan.
A kifejtettekre tekintettel a kifogásolt ítéletet a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 252. §-ának (3) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte és az első fokú bíróságot a perrendszerű bizonyítás lefolytatása végett a per újabb tárgyalására és új határozat hozatalára utasította. (Legf. Bír. Gf. I. 30 085/1975. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás
