PK BH 1976/24
PK BH 1976/24
1976.01.01.
Ha a sérelmet szenvedő fél a szerződést a törvényes határidőben megtámadja és a másik fél az erre irányuló nyilatkozat kézhezvétele után tárgyalási készségét nyilvánítja, a közlést akkor kell eredménytelennek tekinteni, amikor nyilvánvalóvá válik, hogy a jogvita per nélkül nem rendezhető [Ptk. 236. § (1) bek., (2) bek., c) pont, 201. § (2) bek.].
A felperes megvásárolta az alperes személygépkocsiját 45 000 Ft vételárért, majd ugyanezen a napon eladta azt T. G.-nak 49 000 Ft-ért. T. G. megállapította, hogy a gépkocsi nem 1959. évben, hanem 1950. évben készült, nem 45, hanem csak 24 lóerős és ezért a Ptk. 201. §-ának (2) bekezdésére alapított keresetet indított a felperes ellen az általa kifizetett vételár visszafizetése iránt. Ebben a perben az alperes beavatkozóként részt vett. A szakértői vélemény szerint a gépkocsi forgalmi értéke 25 000 Ft volt akkor, amikor azt T. G. megvásárolta. A bíróság ezért arra kötelezte a felperest, hogy a gépkocsi kiadása ellenében a vételárat T. G.-nak fizesse vissza, s viselje a perben felmerült költségeket.
A bíróság ítéletének meghozatala és kikézbesítése után a felperes közölte az alperessel, hogy az őt marasztaló ítélet ellen nem kíván fellebbezni. Egyben jelezte, hogy a T. G. által visszaadandó kocsit a kifizetett vételárnak és járulékainak egyidejű visszafizetése mellett az alperes rendelkezésére bocsátja. A felperes ebben a levélben arra hivatkozott, hogy e jogát a szerződésben foglaltakra és arra alapítja, hogy a T. G.-vel kötött szerződés érvénytelenségét megállapító “ítélet indokolása egyértelműen alkalmazható az alperessel kötött adásvételi szerződésre is”.
Az alperes e bejelentésre jogi népviselője útján azzal válaszolt, hogy a fentebb említett s a felperest marasztaló ítélet ellen fellebbezéssel élt, e levélben bejelentett igény tekintetében csak a másodfokú ítélet után tud nyilatkozni, addig türelmet kér.
A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét – T. G. időközbeni keresetfelemelése folytán – azzal hagyta helyben, hogy a felperes által T. G.-nek visszatérítendő összeget 1500 Ft-tal felemelte, a teljesítési határidőt pedig 45 napban állapította meg.
A felperes az ítélet alapján a perbeli gépkocsit 1973. március 12-én vette vissza T. G.-től, majd 1973. április 2-án az elsőfokú bíróság előtt keresetet indított az alperes ellen a szerződés érvénytelenségének a megállapítása iránt. Az 1973. július 3-án megtartott tárgyaláson a felperes bejelentette, hogy “keresetét az egyszerűség kedvéért az előző perben is megállapított feltűnő aránytalanságra alapítja”.
Az elsőfokú bíróság a keresetet elutasította és a felperest a perköltség viselésére kötelezte. A Ptk. 201. §-ának (2) bekezdésére alapított kereseti kérelem tekintetében a bíróság azt állapította meg, hogy az igény érvényesítésével a felperes elkésett.
Az 1971. március 10-én kötött adásvételi szerződés megtámadását ugyanis nem közölte az alperessel s más jogcímre alapított keresetét is csak 1973. április 2-án terjesztette elő.
A másodfokú bíróság a felperes fellebbezése folytán meghozott ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta és a felperest a fellebbezési eljárási költség megfizetésére is kötelezte. A Ptk. 201. §-ának (2) bekezdésére alapított megtámadással kapcsolatban azt állapította meg, hogy a felperes a keresetindítással elkésett, mert a Ptk. 236. §-a (2) bekezdésének c) pontja értelmében az egyéves megtámadási határidő a sérelmet szenvedő fél teljesítésekor, tehát a jelen perbeli esetben a gépkocsi vételárának a felperes részéről az alperes számára történt kifizetésekor kezdődött.
A jogerős ítélet ellen emelt törvényességi óvás megalapozott.
A Ptk. 236. §-ának (1) bekezdése szerint a szerződés megtámadását egy éven belül kell a másik féllel közölni, majd a közlés eredménytelensége esetén haladéktalanul a bíróság előtt érvényesíteni. A megtámadási határidő a Ptk. 236. §-a (2) bekezdésének c) pontja értelmében a felek szolgáltatásainak feltűnő értékaránytalansága esetében a sérelmet szenvedő fél teljesítésekor kezdődik.
A feltűnő értékaránytalanságra hivatkozó felperes vonatkozásában a megtámadási határidő legkorábban 1971. május 10-én az adásvételi szerződés megkötésekor kezdődött. Ettől számított egy éven belül a felperes 1972. április 20-án a már ismertetett tartalmú levelet intézte az alpereshez. Ebben a felperes egyebek között arra is hivatkozik, hogy a T. G.-vel megkötött szerződést érvénytelenné nyilvánító ítélet indokolása egyértelműen alkalmazható az alperessel kötött adásvételi szerződésre is. A vételár visszakövetelésére irányuló igényét a felperes erre a körülményre is alapította. Minthogy pedig a levélben említett bírósági határozat a Ptk. 201. §-a alapján állapította meg a felperes és T. G. között létrejött szerződés érvénytelenségét, a felperesnek ez a közlése egyúttal azt is jelentette, hogy a peres felek között megkötött szerződést annak feltűnő értékaránytalanságára figyelemmel megtámadja. E közlést az alperes 1972. április 25-én tudomásul is vette, az érdemi választ azonban csak az általa benyújtott fellebbezés elbírálását követő időre ígérte.
Az alperes ilyen érdemi választ azonban a felperesnek – a per eddigi adatai szerint – a T. G.-vel kapcsolatos perben meghozott másodfokú ítélet kézbesítését (1973. február 8.) követően sem adott. Ezért a felperes az alperes ellen 1973. április 2-án benyújtotta keresetét.
A peres felek az adásvételi szerződést 1971. május 10-én kötötték meg, a felperes az 1972. április 20-i keltezésű levelében a perbeli szerződést megtámadó nyilatkozatát egy éven belül közölte az alperessel, így tehát a továbbiakban azt kellett vizsgálni, hogy jogérvényesítési kötelezettségével indokolatlanul nem késedelmeskedett-e a felperes.
Arra helytállóan hivatkozott mindkét bíróság, hogy a Ptk. 236. §-ának (1) bekezdésében írt rendelkezések értelmében a szerződés megtámadását közlő nyilatkozat eredménytelensége esetén haladéktalanul kell a bíróság előtt érvényesítenie az igényét annak a félnek, aki a szolgáltatás, illetőleg ellenszolgáltatás feltűnő aránytalanságára hivatkozik.
Amikor azonban az ellenérdekű fél a szerződés megtámadására vonatkozó jognyilatkozat megtétele után tárgyalások folytatására utaló készségét fejezi ki, illetve haladékot kér, a Ptk. 236. §-ának (1) bekezdésében írt jogérvényesítési kötelezettséget attól az időponttól kell számítani, amikor az eset körülményeiből nyilvánvalóvá vált, hogy a jogvita peren kívüli rendezésére többé nincs kilátás.
Az alperes az 1972. április 25-én kelt – a felpereshez intézett – levelében azt közölte, hogy a “bejelentett igény tekintetében csak a másodfokú ítélet után tud nyilatkozni és addig a felperes türelmét kéri”.
E válaszlevél tartalma alapján indokoltan feltételezte a felperes azt, hogy az alperes tárgyalási készsége fennáll és a nevezett főként a T. G., valamint a felperes között folyamatban levő per jogerős befejezésének eredményétől függően kívánja a felperessel szemben fennálló kötelezettségét rendezni.
Így a felperes jogérvényesítési késedelme mindaddig nem állapítható meg, amíg az előbb említett perben a másodfokú bíróság határozatát nem kézbesítették – ez pedig csupán 1973. február 8-án történt meg.
Ettől az időtől számítottan viszont a felperes viszonylag rövid időn belül (1973. április 2-án) benyújtotta a keresetét. Ezért a felperes terhére indokolatlan jogérvényesítési késedelem nem állapítható meg. Ehhez képest tévedtek és törvényt sértettek az ügyben eljárt bíróságok, amikor a felperesnek a Ptk. 201. §-ának (2) bekezdésére alapított keresetét azért utasították el, mert igényének érvényesítésével elkésett. (Legf. Bír. P. törv. V. 20 891/1975. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás