BK BH 1976/241
BK BH 1976/241
1976.06.01.
Ha a vádlott – a támadással szemben – azért használja a kést, mert azt puszta kézzel nem tudja elhárítani – felmentésére vezető jogos védelmi helyzetben cselekszik [Btk. 26.§ (1), (2) bek., 253.§].
Az első fokú bíróság a vádlottat emberölés bűntettének kísérlete miatt 8 hónapi szabadságvesztésre ítélte. A szabadságvesztés végrehajtását 4 évi próbaidőre felfüggesztette.
Az ítéleti tényállás lényege szerint a vádlott betért a tanyájától 100 méterre levő – italt is árusító – vegyesboltba. Itt találkozott R. J. mezőőrrel – sógorával – akinél szolgálati puska volt. A vegyesboltban italozott a sértett négy társával. Időközben megjelent a vegyesboltban id. B. I., a vádlott haragosa, aki az italozó társaságnak elmondotta, hogy őt korábban valaki meg akarta verni. Kijelentése alkalmával a sértettnek és társaságának olyan célzásokat tett, hogy ez a vádlott volt. A társaság egyik tagja ekkor megkérdezte a vádlottat, hogy „nem te voltál véletlenül az?t”. Nyomban ezután, a vádlott válaszát be sem várva, a társaságból a vádlottat hárman megtámadták, ököllel orrba ütötték és a földre teperték.
R. J. rászólt a támadókra, hogy a bántalmazást hagyják abba. Ekkor őt is megtámadták, bántalmazták, fegyverét elvették.
Közben a vádlott a földön fekve tovább birkózott a sértettel és annak társával. A vádlott, akit orrvérzése és a szemére mért ütések a látásban akadályozták, igyekezett felállni, közben kérte bántalmazóit, hogy engedjék el, mire a támadók kijelentették, „innen nem megy sehová”. A kölcsönös mozgás állapotában még mindig földön fekvő vádlott elővette zsebkését, azt kinyitotta – miközben a sértett megragadta a nyakát -, a sértett kezét ellökte és zsebkésével a sértett hátába szúrt. A vádlottnak ezt követően sikerült felállnia és igyekezett elmenekülni, a társaság tagjai azonban követték és újra a földre nyomták. A vádlottnak ezúttal is sikerült felállnia, és a fegyverét visszaszerző R J.-hoz csatlakozott, aki ezt követően a fegyverének csőre töltésével akadályozta meg a további bántalmazást.
A sértett három hét alatt gyógyuló sérüléseket szenvedett.
Az ítélet ellen az ügyész súlyosbításért jelentett be fellebbezést. A legfőbb ügyész képviselője a büntetés súlyosbításáért bejelentett fellebbezést a vádlott javára, jogos védelem címén történő felmentése érdekében tartotta fenn.
A vádlott és védője felmentésért fellebbezett
Az irányadó tényállásra figyelemmel az első fokú bíróság helyesen állapította meg, hogy a sértett és társasága támadta meg a vádlottat, így a vádlott jogos védelmi helyzetben volt. Tévedett azonban, amikor arra az álláspontra helyezkedett, hogy a vádlott az elhárítás szükséges mértékét felindultságtól és ijedtségtől korlátozottan túllépte, vagyis a Btk. 25. §-a (3) bekezdésének második fordulata szerint követte el a cselekményt.
Az adott esetben ugyanis az állapítható meg, hogy a vádlottat ok nélkül, egyszerre többen támadták meg. A létszámfölényben levő támadók földre teperték, ököllel ütlegelték és rugdosták, a nyakát szorították. Az ütésektől a vádlott arca vérzett és látásában is korlátozva volt. A neki segíteni akaró R. T.-t a sértetti társaság tagjai ugyancsak bántalmaztak és lefegyverezték. A vádlott a bántalmazása abbahagyására irányuló kérésére, drasztikus és további kíméletlen bántalmazásra utaló választ kapott.
Ilyen körülmények között a vádlott nemcsak azért használta jogszerűen a kést a támadás elhárításához, mert alappal látta életét is veszélyeztetve, hanem azért, mert a támadást puszta kézzel nem tudta elhárítani. A vádlott csak a sértett megszúrása után tudott elmenekülni. Az a körülmény továbbá, hogy a sértetti társaság tagjai a szúrás után a menekülő vádlottat ismételten megtámadták, azt támasztja alá, hogy a támadás végleges elhárításához még ez a vádlotti magatartás sem volt elégséges.
Mindezek alapján a legfőbb ügyész képviselőjének indítványával egyezően – a Legfelsőbb Bíróság arra az álláspontra helyezkedett, hogy a vádlott cselekményét a Btk. 25. §-ának (2) bekezdése szerint kell értékelni.
Ezért a Legfelsőbb Bíróság az első fokú ítéletet a Be. 260. §-a alapján megváltoztatta, és a vádlottat az ellene emelt vád alól büntethetőséget kizáró okból – a Be. 214. §-a. (3) bekezdésének c) pontja alapján – felmentette. (Legf. Bír. Bf. II. 1218/1975. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás
