PK BH 1976/25
PK BH 1976/25
1976.01.01.
Szándékos bűncselekménnyel okozott kár megtérítése esetén nincs helye kármegosztásnak azon az alapon, hogy a károsult mulasztása a bűncselekmény elkövetését megkönnyítette (Ptk. 340. §).
A gépkocsivezetői beosztásban dolgozó alperes 1970. december végén ellopta a szövetkezet szállítási üzemágának fejbélyegzőjét és annak felhasználásával a felperes különböző kútjainál 304 960 Ft értékben üzemanyagjegyeket vásárolt, majd azokat felhasználva, az üzemanyagot értékesítette.
Az alperes ellen ezért büntetőeljárás indult. A bíróság jogerős ítéletével bűnösnek mondotta ki a társadalmi tulajdonban különösen nagy kárt okozó folytatólagosan elkövetett csalás bűntettében és ezért őt hat hónapi börtönben végrehajtandó szabadságvesztésre és négy évre a közügyektől eltiltásra ítélte.
A felperes keresetében kárát összesen 316 858 Ft-ban határozta meg s az alperest a Ptk. 339. §-ában foglaltak alapján ennek az összegnek, valamint járulékainak a megfizetésére kérte kötelezni.
Az alperes beismerte a kereseti tényállításokat és a követelés jogszerűségét is elismerte. A marasztalásnál azonban annak figyelembevételét kérte, hogy munkáltatója huzamosabb időn át nem intézkedett az eltűnt bélyegző megsemmisítése, illetőleg érvénytelenítése iránt s ezzel a mulasztásával maga is hozzájárult ahhoz, hogy az ellopott bélyegzővel hosszabb időn keresztül, sorozatosan követhetett el bűncselekményeket.
Az elsőfokú bíróság – a fellebbezés hiányában jogerőre emelkedett – ítéletével az alperest 253 487 Ft, ennek 1971. január 1-jétől járó 5% kamata, valamint 800 Ft részperköltség fizetésére kötelezte. Ezt meghaladóan a keresetet elutasította. A tárgyi illetékfeljegyzési jog folytán le nem rótt kereseti illetékből a felperest 3800 Ft, az alperest pedig 15 200 Ft megtérítésére kötelezte.
A bíróság az alperest a Ptk. 339. §-ának (1) bekezdésében foglaltak alapján marasztalta, a Ptk. 340. §-ának (1) bekezdésében írt rendelkezések alapulvételével azonban kármegosztást alkalmazott, amelynek arányát az alperesre terhesebben 20–80%-ban állapította meg. Ezt a döntését azzal indokolta, hogy az alperes kárt okozó magatartásának előidézésében az elvárható magatartást elmulasztó károsult, vagyis a felperes is közrehatott, mert az alkalmazottai az üzemanyag-eladásoknál nem tartották meg a felperes ügyviteli utasításait. Ha ugyanis minden egyes esetben ellenőrzik az alperes személyi igazolványában a nevezett munkaviszonyára vonatkozó bejegyzéseket, az üzemanyag kiadását megtagadhatták volna, mert az alperes személyi igazolványában munkáltatója nem volt feltüntetve. Végül utalt az illetékviseléssel kapcsolatos rendelkezések során az 1/1973. (I. 24.) IM sz. rendelet 15. és 16. §-aiban foglaltakra.
A jogerős ítéletnek a keresetet részben elutasító és az illeték viselésére vonatkozó rendelkezései ellen emelt törvényességi óvás megalapozott.
Az tény, hogy a felperes alkalmazottai az ügyviteli utasítások szigorú megtartásával legalábbis megnehezíthették volna az alperes terhére megállapított bűncselekmények elkövetését. Viszont a felperes kárát az alperes szándékos bűncselekmény elkövetésével okozta, s ily módon a társadalmi tulajdon sérelmére különösen nagy kár következett be. Ilyen esetben a károsult terhére eső az a mulasztás, amely a szándékos bűncselekmény elkövetését lehetővé tette, vagy megkönnyítette, a Ptk. 340. §-ában foglalt rendelkezések helyes értelmezése mellett a károsult és a károkozó vonatkozásában kármegosztás alapjául nem szolgálhat.
A megyei bíróság tehát a vonatkozó anyagi jogszabályok téves értelmezésével alkalmazott kármegosztást és mentesítette az alperest a szándékosan elkövetett bűncselekménnyel okozott kár egy részének megtérítése alól.
Ezért a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 274. §-ának (3) bekezdése alapján – a megyei bíróság ítéletét részben megváltoztatva – a keresetnek teljes egészében helyt adott s az alperest a rendelkező rész szerint marasztalta.
Az 1/1973. (I. 24.) IM sz. rendelet (R.) 4. §-a (4) bekezdésének c) pontja értelmében a feleket kereseti (jövedelmi) és vagyoni viszonyaikra tekintet nélkül illetékfeljegyzési jog (tárgyi illetékfeljegyzési jog) illeti meg – többek között a – a bűncselekményből származó kár megtérítése iránti igény érvényesítése esetén.
Az R. 15. §-ának (6) bekezdése szerint viszont tárgyi illetékfeljegyzési jog esetén csak a marasztalt felet és csak a marasztalási összeg arányában kell az illeték megfizetésére kötelezni. Ebből következik, hogy a felperes a kereset részbeni elutasítása esetén sem lett volna kötelezhető a kereseti illeték egy részének a megtérítésére. Miután azonban a Legfelsőbb Bíróság a keresetnek teljes egészében helyt adott, ezért a megyei bíróság ítéletének a felperest illeték térítésre kötelező rendelkezését hatályon kívül helyezte, egyebekben pedig ugyanezt az ítéletet részben megváltoztatva, az alperest a marasztalási összegnek megfelelő illeték megfizetésére is kötelezte. (Legf. Bír. P. törv. V. 20 910/1975. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás