PK BH 1976/27
PK BH 1976/27
1976.01.01.
1. A mezőgazdasági termelőszövetkezetben érvényesülő szocialista jövedelemosztás elveibe ütközik az a munkamegállapodás, amely a tag munkadíját nem a teljesítmény alapján állapítja meg [1971. évi III. tv. 67. §, 6/1967. (X. 24.) MÉM sz. r. 175. §, 177/A. §, 12/1971. (X. 13.) MÉM sz. r.].
A II. és III. r. felperesek, valamint az alperesi mezőgazdasági termelőszövetkezet között 1971. október 31-én “munkaszerződésnek” nevezett megállapodás jött létre. A megállapodásban a felperesek mint termelőszövetkezeti tagok vállalták a termelőszövetkezet 60 kat. hold területén a kertészeti munkák elvégzését. A felpereseket a végzett munkájukért a kertészet éves bruttó bevételének 50%-a illette meg, amelyből havonta személyenként 5000 Ft-ot beszerzési, utazási és élelmezési költségként kell az év végén elszámolni. A bruttó bevétel 50%-át azonban terhelték a termelési költségek. Megállapodtak a felek abban is, hogy: “a járandóság magában foglalja a szabadságot, és az egyéb szociális juttatásokat, valamint az üzletszerzési, utazási, élelmezési stb. költségeket is”.
A megállapodásban rögzítették a felek, hogy a felpereseket mint termelőszövetkezeti tagokat egy-egy kat. hold háztáji föld illeti meg, ezt azonban az alperes nem természetben adja ki, hanem minden év végén elszámoláskor az egy kertészeti kat. holdra eső bruttó értéknek a művelési költségekkel csökkentett összegét fizeti meg az alperes.
A felperesek 1972-ben a megállapodásban foglaltaknak megfelelően végezték tevékenységüket, az év végi elszámoláskor a felek között vita nem merült fel.
Az 1973. évben több tényező együtthatásaként a kertészet bruttó bevétele számottevően megnövekedett, az előző évi 1 207 373 Ft-tal szemben 2 397 526 Ft volt. A megállapodás szerint ennek 50%-a illette meg a felpereseket, a termelési költségek levonása után. A felperesek javára 628 000 Ft járandóság mutatkozott.
A bruttó árbevétel alakulásában szerepet játszott a felvásárlási árak emelkedése is. Az árváltozások az 1973. évben 560 688 Ft többletbevételt eredményeztek.
Az alperes vezetősége az 1973. december 7-én megtartott ülésén a munkamegállapodást felülvizsgálta és olyan határozatot hozott, hogy a felperesek személyenként és havonként a tiszta nyereségből 7000 Ft-ot meg nem haladó részesedést kaphatnak. Ezen felül lehetővé tette a vezetőség, hogy kizárólag az I. r. felperes részére havi 5000 Ft költségtérítést számoljanak el.
A felperesek az alperes döntőbizottságához fordultak, de a döntőbizottság a vezetőség határozatát hatályában fenntartotta, a felperesek kérelmét elutasította.
A felperesek keresettel fordultak a bírósághoz. Leszállított keresetükben 119 656 Ft megfizetésére kérték kötelezni az alperest. A felperesek a leszállított kereseti kérelmükben elismerték, hogy az árváltozás folytán elért 560 688 Ft összegű árbevételt az elszámolásnál figyelmen kívül kell hagyni. Ehhez képest – a felperesek számítása szerint – 2 400 000 Ft-ra kerekített bruttó árbevételből levonandó az árváltozás folytán elért 560 688 Ft, a különbözetként 1 839 312 Ft 50%-a illeti meg a felpereseket, amelyből le kell vonni a rájuk eső 572 000 Ft termelési költséget. Így a felperesek javára 347 656 Ft mutatkozik, amelyre az alperes 228 000 Ft-ot kifizetett, az utóbbi két összeg különbözete teszi ki a 119 656 Ft-ban megjelölt leszállított kereseti kérelmet.
Az alperes a kereset elutasítását kérte. Arra az esetre, ha a bíróság a felperesek követelésének egészben vagy részben helyt adna, az alperes beszámítási kifogást terjesztett elő. Az alperes álláspontja szerint a felpereseket együttesen 203 680 Ft illeti meg, ezzel szemben a termelőszövetkezet elszámolt a felperesek javára 258 656 Ft-ot, s a különbözeti 54 976 Ft beszámítását kérte.
Az alperes viszontkeresetet is támasztott. Ennek a lényege az, hogy az egyik kertészeti dolgozó a felperesek háztartásában is végzett munkát. Elfogadta, hogy a nevezett által végzett munka 325 órát tett ki és ennek ellenértékét, 3571 Ft-ot vett viszontkeresetbe.
A felperesek a beszámítási kifogás, illetőleg a viszontkereset elutasítását kérték.
Az elsőfokú bíróság a felperesek keresetét elutasította. Megállapította, hogy a felperesek 60 kat. hold föld megművelését személyesen nem tudták elvégezni, de ténylegesen nem is végeztek fizikai munkát. A megműveléssel kapcsolatos munkákat termelőszövetkezeti tagok és alkalmazottak végezték. A részesművelésnek a törvényi feltételei és a felperesek részéről annak lehetősége az adott esetben nem állott fenn. Ebből következően a megállapodásnak ezzel kapcsolatos, különösen a végzett munka díjazására vonatkozó része érvénytelen.
A továbbiakban megállapította az elsőfokú bíróság, hogy az I. r. felperes az 1971. évi III. tv. (a továbbiakban Tv.) 28. §-ának (4) bekezdése értelmében üzemi vezetőnek, a II. r. felperes pedig adminisztratív teendőket ellátó termelőszövetkezeti tagnak minősül. A 15/1971. (VII. 30.) MÉM sz. rendelettel módosított és kiegészített 6/1967. (X. 24.) MÉM sz. rendelet (a továbbiakban: Vhr.) 175. §-ának (1) bekezdése szerint a vezetői munkakört betöltő tagok javadalmazásának megállapításánál figyelemmel kell lenni a közös gazdaság méreteire, üzemi szerkezetére, tevékenységi körére, a gazdálkodás eredményeire, az érdekelt tag, illetőleg alkalmazott szakképzettségére, valamint az irányítása alá tartozó szervezeti egységben dolgozó munka szerinti részesedésének átlagára.
Az elsőfokú bíróság a 12/1971. (X. 13.) MÉM sz. rendeletben foglalt rendelkezésekből kiindulva, a meghallgatott szakértők véleményét pedig elfogadva azt állapította meg, hogy a felpereseket együttesen az 1973. évben 164 880 Ft javadalmazás illette volna meg. A felperesek munkabér címén 168 000 Ft-ot vettek fel, a különbözet 3120 Ft. Ezt az összeget azonban az alperes nem igényelheti vissza, a Vhr. 177/A. §-ának (1) bekezdésében foglalt rendelkezésre tekintettel.
Az útiátalány és egyéb költségek címén elszámolt 60 000 Ft-tal kapcsolatban pedig azt állapította meg az elsőfokú bíróság, hogy a Vhr. 176. §-a szerint a közös munka végzése körében elszámolható költségekre (kiküldetési költségek, készkiadások stb.) a tag, családtag és alkalmazott esetében egyaránt az állami vállalatok alkalmazottaira érvényes rendelkezések az irányadók. A szakértők ezen a címen 22 800 Ft elszámolását tartották indokoltnak. Tényként állapította meg azonban az elsőfokú bíróság, hogy az alperes az említett 60 000 Ft-ból havi 2000 Ft-ot számolt el költségek címén, míg havi 3000 Ft-ot bér címén fizetett ki és számolt el. Az útiátalány összege tehát 24 000 Ft egy évre. A további 36 000 Ft bérjellegű juttatást az alperes a Vhr. 177/A. §-a értelmében nem követelheti vissza. Egyidejűleg megjegyezte, hogy ez az összeg fedezi mindazokat a juttatásokat, kedvezményeket, amelyeket az alapszabály a termelőszövetkezet tagja részére biztosít.
Megállapította az elsőfokú bíróság, hogy az alperes háztáji föld megváltása címén 30 656 Ft-ot számolt el a felperesek javára, holott a felpereseket – a szakértő véleménye szerint – 16 000 Ft illette volna meg. Az alperes ebből az összegből tartotta vissza a felperesek háztartásában az egyik kertészeti dolgozó által végzett munka címén 13 822 Ft-ot, tehát ténylegesen csupán 16 834 Ft-ot írt a felperesek javára, s ez az összeg lényegében megegyezik azzal az összeggel, amely – a szakértő szerint – a felpereseket háztáji föld megváltása címén megillette.
Az elsőfokú bíróság mindezekre tekintettel azt állapította meg, hogy a felpereseknek jogszerű követelése nincsen, az alperes pedig a Vhr. 177/A. §-a értelmében visszakövetelési igényt nem érvényesíthet.
Utalt még az elsőfokú bíróság arra is, hogy az alperes viszontkereseti igénye kártérítési igény, s mint ilyen a Legfelsőbb Bíróság PK 372. számú állásfoglalásával módosított 362. számú állásfoglalásában kifejtettekre tekintettel nem érvényesíthető a jelen perben.
Végül hivatkozott az elsőfokú bíróság arra, hogy a szóban levő tagsági vita elbírálása a megyei bíróság hatáskörébe tartozott, mert a felperesek keresete a 300 000 Ft-ot meghaladta. Álláspontját azzal indokolta, hogy a Pp. 347. §-ának (2) bekezdése az illetékességről, (3) bekezdése pedig a keresetlevél benyújtásának a módjáról rendelkezik. Az idézett jogszabály eljáró bíróságként a járásbíróságot említi, de a termelőszövetkezeti jogszabályok sem itt, sem más helyen hatáskörről nem rendelkeznek, ezért a Pp.-nek a hatáskörre vonatkozó általános rendelkezései, közelebbről a Pp. 23. §-a (1) bekezdésének a) pontja az irányadó.
Az elsőfokú bíróság a felpereseket a Pp. 81. §-ának (1) bekezdése alapján részperköltség megfizetésére kötelezte.
Az elsőfokú bíróság ítélete ellen a felperesek fellebbeztek. Az első fokú ítélet megváltoztatását, leszállított kereseti kérelmük értelmében az alperes marasztalását kérték. Az alperes ellenkérelme az első fokú ítélet helyben hagyására irányult.
A felperesek fellebbezése nem alapos.
Helyes az elsőfokú bíróságnak az a megállapítása, hogy a felek között létrejött megállapodásnak a munkadíjra vonatkozó része nem érvényes, mert az a termelőszövetkezetekben érvényesülő szocialista jövedelemelosztás elveibe ütközik, amikor a felperesek munkadíját nem a teljesítmény alapján értékelte és díjazta [Tv. 67. § (2) bek.].
Eldöntendő kérdés az volt, hogyha a termelőszövetkezet és tagja között létrejött munka-megállapodásnak a díjazásra vonatkozó része érvénytelen, miként történjék a termelőszövetkezeti tag végzett munkájának az elszámolása. Mennyi illesse meg a termelőszövetkezeti tagot a termelőszövetkezet jövedelméből.
A termelőszövetkezeti tag és a termelőszövetkezet között felmerülő jogviták elbírálásánál a termelőszövetkezeti jogszabályok és a belső normák az irányadók.
A munkamegállapodás érvénytelensége esetében is érvényesülnie kell a szocialista elosztás alapelvének, az érvénytelen szerződés helyére a termelőszövetkezeti jogszabályokban, az alapszabályban, esetleg az egyéb belső normákban foglalt rendelkezések lépnek, és a tagot megillető javadalmazás mértékét a végzett munka jellege, mennyisége értékelése alapján kell megállapítani.
Nem lehet kiindulni abból, hogy magángazdaságban a feleskertész milyen jövedelemre tehetne szert, hanem abból kell kiindulni, hogy a szocialista mezőgazdasági nagyüzemben a munka szerinti elosztás elvének megfelelően milyen jövedelemre tehetett volna szert.
Ilyen értelemben helyesen vette figyelembe az elsőfokú bíróság a 12/1971. (X. 13.) MÉM sz. rendeletben foglaltakat. Bár ez a rendelet a termelőszövetkezeti alkalmazottakra vonatkozik, ezért nem alkalmazható az idézett rendelet a felperesek igényének elbírálásánál, de az abban foglalt rendelkezések irányadó szempontul szolgálhatnak arra, hogy mezőgazdasági nagyüzemben a felperesek által végzett munkához hasonló munkakörben foglalkoztatott alkalmazottak munkabére mennyi. Ez a munkabér kevesebb lenne, mint amennyit az alperes a felperesek javára elszámolt, illetőleg kifizetett.
A felperesek meg sem kísérelték annak bizonyítását, hogy az alperesi termelőszövetkezetben a termelőszövetkezeti tagokra vonatkozó TOT irányelvek figyelembevételével több juttatásra tarthatnának igényt, mint amilyen juttatásban az alperes a felpereseket ténylegesen részesítette. Erre tekintettel nem sértett jogszabályt az elsőfokú bíróság, amikor a felperesek keresetét elutasította.
Alaptalanul sérelmezték a felperesek az első fokú ítéletnek a perköltségben marasztaló rendelkezését is. A felperesek túlzott és alaptalan pert indítottak az alperes ellen, erre tekintettel az elsőfokú bíróság által megállapított 2000 Ft-os perköltség nem túlzott.
Megjegyzi a Legfelsőbb Bíróság, hogy téves az elsőfokú bíróságnak a hatáskörrel kapcsolatos okfejtése, mert a tagsági viták elbírálása az elsőfokú bíróság által egyébként felhívott Pp. 347. §-ának (2) és (3) bekezdésében foglalt rendelkezésre tekintettel a járásbíróság hatáskörébe tartozik. A Pp. XXII. Fejezetében szabályozott szövetkezeti tagsági viták ugyanis nem tartoznak a Pp. 23. §-a (1) bekezdésének a) pontjában említett vagyonjogi perek fogalmába.
A Pp. 233. §-a (3) bekezdésének a) pontjában foglalt arra a rendelkezésre tekintettel, amely szerint a megyei bíróság ítélete ellen azon az alapon, hogy a per a járásbíróság hatáskörébe tartozik, fellebbezésnek nincs helye, – a Legfelsőbb Bíróság a pert érdemben bírálta el. (Legf. Bír. Pf. I. 20 355/1975. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás