GK BH 1976/272
GK BH 1976/272
1976.06.01.
Ha a felek a szerződésszegés bekövetkezése után olyan megállapodást kötnek, amely szerint a jogosult egyes vállalkozói részszolgáltatások határidőben nem érvényesítése esetén a már bekövetkezett szerződésszegésen alapuló kötbérigényét nem érvényesíti, nem zárja ki az igény érvényesítését arra az esetre, ha a kötelezett a feltételként megjelölt egyik résszolgáltatás tekintetében késedelembe esik. Az igény érvényesítésének ilyen módon való kizárása akkor sem hatályosulhat, ha a kötelezett a feltételként tűzött résszolgáltatás késedelmében vétlen [Ptk. 405. § (1) bek., GTK 14/1973. sz.].
A felek között társasház kivitelezésére jött létre szerződés. Az egyes épületek – mint részszolgáltatások – tekintetében különböző teljesítési határidőket kötöttek ki. A kivitelező a K9. és P5. jelű épületek tekintetében késedelembe esett. Ezt követően azonban megállapodtak, hogy a megrendelő késedelmi kötbérigényét nem érvényesíti, ha a kivitelező más részszolgáltatások a P7., P8. és P0. jelű épületek tekintetében kötelezettségének határidőben eleget tesz. Az alperes azonban a P0. jelű épület kivitelezésével késedelembe esett. A felperes pedig valamennyi késedelem miatt keletkezett kötbérigényét érvényesítette.
Az első fokú ítélet a keresetnek helyt adott.
Az ítélet ellen az alperes fellebbezést nyújtott be, amelyben a kereset elutasítását kérte. Előadta, hogy a Ptk. 405. §-a (1) bekezdésének rendelkezésével nem ellentétes a felperessel kötött az a megállapodása, hogy a felperes a késedelmi kötbér érvényesítésétől eltekint, ha a P7. jelű épület átadása 1974. augusztus 31-ig, a P8. jelűé 1974. október 15-ig, a P0. jelű épület átadása pedig 1974. november 15-ig megtörténik. Állítása szerint a P0. jelű épület átadási késedelmében vétlen. Ennek bizonyítására az Országos Meteorológiai Szolgálat központi Meteorológiai Intézete által kiállított kimutatást csatolta, amely az 1974. szeptember és október havi csapadékmennyiséget közli, s amely szerint ebben az időszakban a csapadék mennyisége a sokéves átlagot meghaladta. A befejező munkákat ilyen elháríthatatlan akadályok miatt nem tudta megfelelő ütemben végezni.
A fellebbezés nem alapos.
A felperes attól a tárgyi feltételtől tette függővé kötbérigénye érvényesítésének mellőzését a szerződésszegés után kötött megállapodásban, hagy az abban meghatározott épületeket az alperes a kívánt időre átadja. A GKT 14/1973. sz. állásfoglalás szerint, ha a szerződés megszegéséből származó igény érvényesítése a jogszabály szerint nem kötelező, a jogosult a szerződésszegés bekövetkezése után az ezen alapuló igényéről lemondhat. A keresetben követelt kötbér érvényesítése nem kötelező a jogszabály szerint. A megállapodás azonban nem értelmezhető úgy, hogy a P0. jelű épület esetleges vétlen átadási késedelme is kizárja a kötbérigény érvényesítését. Egyébként a fellebbezésben meghatározott bizonyíték a P0. jelű épület átadási késedelme kimentésére nem is alkalmas, mert az időjárás nem volt annyira kedvezőtlen, hogy ha az alperes a munkálat megfelelő ütemben, az időjárás okozta körülményekhez is igazodva végzi, a határidő nem lett volna megtartható. Az őszi időjárás általában csapadékos és ezzel a kivitelezőnek a szerződéskötésnél és az építési munkák kivitelezésénél számokba kell. Mindezek alapján a Legfelsőbb Bíróság az első fokú ítéletet helyben hagyta. (Legf. Bír. Gf. VII. 31 685/1975. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás
