GK BH 1976/277
GK BH 1976/277
1976.06.01.
A dohány termelői felára csak azt a termelőt illeti meg, aki a mezőgazdasági termékértékesítési szerződésben négy évre vállalt termelési kötelezettségének mind a négy évben eleget tett [7/1969. (ÁT 50.) ÁH-MÉM sz. ut. 15. pont].
A felperes megrendelő „dohányértékesítési” szerződésnek nevezett mezőgazdasági termékértékesítési szerződést kötött az alperes jogelődjével, amelyben az utóbbi kötelezettséget vállalt az 1972-1975. években 20-20 kh területen dohány termesztésére és átadására. A szerződésben a megrendelő vállalta, hogy a mezőgazdasági termények, állatok és állati termékek felvásárlási árának szabályozásáról szóló 7/1969. (ÁT 50.) ÁH-MÉM sz. együttes utasítás (a továbbiakban: Utasítás) 15. pontja szerint a felvásárlási áron felül a termelőterület szinten tartása, illetve növelése érdekében felárat fizet. Az alperes jogelődje az 1972. és 1973. években 20 kh területen dohányt termelt és a felperes az 1972. évben átvett dohány után 60 972 Ft, az 1973. évi termés után pedig 67 884 Ft felárat a jogelődnek, illetőleg az alperesnek megfizetett.
A jogelőd 1974. január 1. napjával az alperessel egyesült, az alperes pedig az 1974. évi dohánytermesztést – termelőterületének más irányú lekötöttségére hivatkozással – megtagadta.
A felperes kérelmére az első fokú bíróság az alperes ellen 128 856 Ft és kamatának megfizetésére fizetési meghagyást bocsátott ki. A felperes ugyanis a jogelőd, illetőleg az alperes részére – az 1972. és 1973. évekre – kifizetett felár visszafizetését követelte. Ezt arra alapította, hogy a felár fizetését négy évi folyamatos és nem csökkenő szintű termesztés feltételétől függően vállalta, minthogy pedig az alperes két év után a további termesztést megtagadta, részére a már kifizetett összeg nem jár és azt köteles visszateríteni.
Az ellentmondással megindult perben az alperes a kereset elutasításit kérte. Védekezésében előadta, hogy az egyesülést követően átutalt és az 1973. évi felár címére bevételezett 67 884 Ft összeget a felperesnek már visszafizette, az 1972. évi felár azonban a jogelődöt megillette, ennek visszakövetelése tehát alaptalan.
Az első fokú bíróság a keresetet elutasította.. Az ítélet indokolása szerint a szóban levő szerződés nem tartalmaz olyan kikötést, amely szerint a már kifizetett felárösszegeket a termelő köteles visszafizetni abban az esetben, ha nem mind a négy évre köt dohánytermesztési szerződést. A megrendelő ilyen esetben legfeljebb kártérítést követelhet. Az alperes az 1973. évi felárat is tévesen fizette vissza a felperesnek.
Fellebbezésében a felperes az első fokú ítélet megváltoztatásával az alperes marasztalását kérte.
A másodfokú bíróság az első fokú ítéletet – helyes indokainál fogva – helyben hagyta.
Az ítéletek ellen emelt törvényességi óvás alapos.
Az Utasítás 15. pontja határozza meg a dohány hatóságilag rögzített (fix) felvásárlási árait és tartalmazza a felár fizetésének feltételeit. E szerint felár illeti meg azt a termelőt, aki a dohányt legalább négyéves időtartamra szóló mezőgazdasági termékértékesítési szerződésbeli a termőterület szinten tartására, illetve növelésére vállalt kötelezettség alapján termeli. A perbeli szerződésben a felperes erre a rendelkezésre hivatkozással és e feltételeknek megfelelően vállalta a felár fizetését. Ettől eltérő megállapodás nem is volna érvényes és nem tenné lehetővé felár fizetését, minthogy a dohány felvásárlási árai a hatóságilag rögzített (fix) árformába tartoznak, és azokat meghaladó ellenérték csak a jogszabály (árhatóság) által megengedett mértékben fizethető. A felperes felárfizetési kötelezettsége és az alperesnek arra vonatkozó jogos igénye csak az említett jogszabályi rendelkezés keretein belül áll fenn. Habár a jogszabály szóhasználata négyévi kötelezettségvállalás feltételéhez köti a felár fizetését, nyilvánvalóan – helyes értelmezés szerint – a felár csak a négy évre vállalt kötelezettség tényleges teljesítése esetén jár a termelőnek.
A felár célja ugyanis – a vonatkozó rendelkezésből kitűnően – a hosszú időn át legalább azonos nagyságú termőterületen történő dohánytermesztésre való ösztönzés. Ha a termelő abban az esetben is megtarthatná a már megtermelt és leszállított dohány felárát, ha a termeléssel időközben. a szerződéses időtartam letelte előtt felhagyott, úgy a rögzített árforma mellett alkalmazott kivételes rendelkezés célját tévesztené. Nem vitás tehát, hogy a perbeli esetben is a termelő alperest a felár csak abban az esetben illetné meg, ha a szerződéses időszaknak mind a négy évében, legalább 20 kh területen dohányt termelt volna. minthogy azonban a termelés csak két éven át valósult meg, az alperes nem teljesítette a felár követelésének – jogszabályban és szerződésben foglalt – feltételeit. Így alap nélkül jutott hozzá a felperes által már kifizetett felárösszegekhez és nem jogosult azoknak a megtartására.
Az 1972. évi felár tekintetében tévesen utasította el tehát az első fokú bíróság a felperes keresetét, és a másodfokú bíróság is tévesen hagyta helyben az első fokú ítéletnek arra vonatkozó rendelkezését. Ennek megfelelően természetesen az első fokú ítélet indokolásának az a megállapítása sem helytálló, amely szerint az alperes tévesen térítette vissza a felperesnek az 1973. évi felár címén megfizetett 67 884 Ft összeget.
A törvényességi óvás elbírálásánál a kifejtettek mellett még annak figyelembevételével kellett határozni, hogy a felperes az 1973. évi 67 884 Ft felárösszeget az alperestől elismerten visszakapta. Minthogy ezáltal a felperesnek erre a részkövetelésre jogos igénye már nem áll fenn, az ítéleteknek ez az elutasító rendelkezése megváltoztatást nem igényelt. A Legfelsőbb Bíróság tehát az ítéleteknek a Pp. 274. §-ának (3) bekezdése alapján – az óvásnak egyébként helyt adva – csak az 1972. évi felárra, vagyis 60 972 Ft-ra és kamatára vonatkozó rendelkezéseit helyezte hatályon kívül és hozott annak helyébe – a fentieknek megfelelő tartalommal – új határozatot. (Legf. Bír. G. törv. III. 31 402/1975. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás