GK BH 1976/281
GK BH 1976/281
1976.06.01.
Közös vállalat által egyik tagjával kötött termékértékesítési szerződés megszegése miatt indított per nem tagsági, hanem külső jogviszonyból eredő gazdasági per [Pp. 130.§ (1) bek. c) pont, 157. § a) pont, 1967. évi III. tv. 95. §, 35/1967. (X. 11.) Korm. sz. r. 142. §, 6/1967. (X. 24.) MÉM sz. r. 229. §].
A felperes ÁFÉSZ 629 800 Ft meghiúsulási kötbért követelt keresetében az alperes termelőszövetkezeti közös vállalattól, mert a közöttük létrejött termékértékesítési szerződéstől jogszabálysértéssel elállt.
Az alperes a kereset elutasítását kérte. Előadta, hogy a szerződéstől azért kellett elállnia, mert az jogszabályba ütközött.
A tárgyaláson a felperes a Pp. 130. §-a (1) bekezdésének c) pontjához képest a 157. § a) pontja alapján a per megszüntetését és az iratok áttételét kérte az alperesi igazgatósághoz, mert a felperes tagja az alperes közös vállalatnak és a becsatolt alapító okirat szerint a közös vállalat és tagja között felmerült vitás ügyet az igazgatóság, majd az igazgató tanács elé kell terjeszteni. Az alperes és az illetékes megyei főügyészség a per megszüntetését ellenezte.
A megyei bíróság a pert megszüntette és elrendelte az iratok áttételét az alperes igazgatóságához. A végzés indokolása szerint az alapító okirat tartalmát olyan belső jogszabálynak kell minősíteni, amelynek rendelkezései a felekre nézve kötelezőek annak ellenére, hogy a felek közötti jogvitát a 6/1967. (X. 24.) MÉM sz. rendelet 229. §-a értelmében külső jogvitának kell tekinteni.
E végzés ellen az alperes és a megyei főügyészség fellebbezést nyújtott be.
Mindkét fellebbező a végrés hatályon kívül helyezését és a megyei bíróság érdemi tárgyalásra utasítását kérte azzal, hogy az alapító okirat csak a tagsági viszonnyal kapcsolatos vitás kérdések eldöntésére irányadó. E perben azonban ún. külső jogvitáról van szó.
Mindkét fellebbezés alapos.
Az alapító okirat rendeltetése az, hogy a közös vállalatot létrehozó szocialista szervezetek társasági jogviszonyából folyó kérdéseket rendezze. Ilyen értelmet kell tulajdonítani az alapító okiratban foglalt rendelkezésnek is.
Nem lehet tagsági viszonyból folyó jogvitának tekinteni azt, ha az alperes közös vállalat egyik – egyébként önálló jogi személy – tagjával termékértékesítési szerződést köt és ennek kapcsán keletkezik jogvita a felek között. A jogszabályok [1967. évi III. törvény 95. §, 35/1967. (X. 11.) Korm. sz. r. 142. §, 6/1967. (X. 24.) MÉM sz. r. 229. §] rendelkezései alapján megállapítható, hogy a felek között létrejött termékértékesítési jogügylet jellege eltér a tagsági viszony lényegétől, ez nevesített szerződés, miért is az e szerződés megszegéséből ún. külső jogvita keletkezik.
A megyei bíróság ezzel ellentétes állásfoglalása szemben áll a fent megjelölt jogszabályokkal, és ezért azt a Pp. 258. §-ának (1) bekezdése alapján hatályon kívül kellett helyezni és újabb eljárást, valamint újabb határozat hozatalát kellett elrendelni.
Az új eljárás során a megyei bíróságnak a pert érdemben kell tárgyalnia. (Legf. Bír. Gf. IV. 30 305/1975. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás
