• Tartalom

BK BH 1976/290

BK BH 1976/290

1976.07.01.
Az emberölés elkövetésének körülményei és a végrehajtás jellegzetesen garázda módja a cselekmény olyan súlyos megítélésére szolgálhat alapul, amely a terhelt fiatal életkora, büntetlen előélete és a sértett magatartásának bizonyos közrehatása ellenére indokolttá teheti az enyhítő szakasz alkalmazásának mellőzését (Btk. 68., 253. §).
Az első fokú bíróság a 24 éves büntetlen előéletű terheltet – a váddal egyezően – bűnösnek mondotta ki halált okozó testi sértés bűntettében és ezért 1 évi és 6 hónapi – börtönben végrehajtandó – szabadságvesztésre és a közügyektől 2 évi eltiltásra ítélte.
Az ítéleti tényállás lényege a következő.
A terhelt mint kőműves szakmunkás az egyik munkahelyen dolgozott. Munka végeztével a IV. emeleti öltözőben mosakodni akart, és mert nem kapott meleg vizet, kiabált a földszinten levő fűtőknek.
Az egyik fűtő közölte a terhelttel, hogy a víznyomás hiánya miatt nem tud meleg vizet adni. A megelőzően szeszes italt fogyasztott s meg nem határozható mértékben alkoholtól befolyásolt állapotban levő terhelt e közlésre durván szidalmazta a fűtőt, aki hasonló módon válaszolt.
Ilyen előzmények után a terhelt lement az udvarra és most már onnan szólt a fűtőknek. Egy másik fűtő megmagyarázta a terheltnek, hogy miért nincs víz. Ekkor megjelent a teraszra nyíló ajtóban az ugyancsak ittas sértett – ugyancsak fűtő –, aki szidalmazta a terheltet és hívta fel a teraszra. A terhelt ugyancsak szidta a sértettet, majd felugorva a teraszra, azt mellen ragadta és bal kézzel a sértett jobb halántékára ütött úgy, hogy a sértett a terasz betonpadozatára zuhant, abba beleütötte a koponyáját és ott eszméletlenül fekve maradt.
A már említett fűtő ekkor megragadta a terheltet és figyelmeztette: „mit csinálsz, börtönbe akarsz kerülni?” A terhelt „nem számít” kijelentés mellett kiszakította magát annak fogásából és a földön hanyatt fekvő sértett fejét megemelve, azt kétszer a betonpadozathoz csapta.
A sértettet kórházba szállították, s ott a megfelelő műtéti beavatkozás ellenére, másnap meghalt. Halálát a bántalmazás folytán elszenvedett agyroncsolódás okozta.
A Legfelsőbb Bíróság az első fokú bíróság ítéletét akként változtatta meg, hogy a terhelt cselekményét emberölés bűntettének minősítette és ezért őt – a súlyosítási tilalom folytán – az első fokú bíróság által alkalmazott fő- és mellékbüntetésre ítélte.
Az ítéletek ellen emelt törvényességi óvást az Elnökségi Tanács alaposnak találta.
Az első fokú bíróság által megállapított ítéleti tényállás megalapozott, a terhelt bűnösségének kimondása törvényes. A Legfelsőbb Bíróság helytálló indokolással minősítette a terhelt cselekményét emberölés bűntettének.
A helyes minősítés mellett a szabadságvesztésnek 1 évi és 6 hónapi tartamban való megállapítása törvénysértő, minthogy a Btk. 68. §-a (2) bekezdésének b) pontjában foglalt rendelkezés kimerítő alkalmazásával sem szabható ki két évnél rövidebb tartamú szabadságvesztés.
Ezen túlmenően az Elnökségi Tanács úgy találta, hogy a terhelt javára az enyhítő szakasz alkalmazására törvényes alap egyáltalán nincsen.
A tényállásból kitűnően a terhelt volt az összetűzés kezdeményezője, egy jelentéktelen kényelmetlenség miatt igen durva, drasztikus kijelentéseket használt munkatársaival szemben. Majd rátámadt a sértettre, aki maga is durva kijelentéseket tett. Az egyik munkatársa figyelmeztetését semmibe véve, a terhelt a már magatehetetlen sértett fejét felemelve, azt kétszer a betonpadozathoz csapta, miután előzőleg a figyelmeztetésre azt válaszolta, hogy nem számít, ha börtönbe kerül.
Az elkövetés körülményei és a végrehajtás jellegzetesen garázda módja az Elnökségi Tanács álláspontja szerint a cselekmény olyan súlyos megítélésére szolgál alapul, amely a terhelt fiatal életkora, büntetlen előélete és a sértett magatartásának bizonyos közrehatása ellenére a Btk. 68. §-a alkalmazásának mellőzését teszi indokolttá.
Ezért az Elnökségi Tanács a Legfelsőbb Bíróság mint fellebbezési bíróság ítéletének a büntetés kiszabására vonatkozó rendelkezését törvénysértőnek találva, azt hatályon kívül helyezte és a terheltet 7 évi szabadságvesztésre és a közügyektől 5 évi eltiltásra ítélte. (Legf. Bír. Eln. Tan. B. törv. 539/1976. sz.)
  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére