BK BH 1976/292
BK BH 1976/292
1976.07.01.
Nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntette miatt életfogytig tartó szabadságvesztés kiszabásának szempontjai (Btk. 64., 253.§).
Az első fokú bíróság a vádlottat nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntette miatt főbüntetésül 15 évi szabadságvesztésre és mellékbüntetésekre ítélte azzal, hogy a vádlott feltételes szabadságra nem bocsátható.
Az ítéleti tényállás szerint a vádlott alacsony intelligenciájú, primitív személy, akinél azonban beszámítási képességet kizáró vagy korlátozó okok nem állanak fenn. Korábbi huzamosabb, mintegy 20 évig tartó munkaviszonyát az 1960-as években megszüntette, alkalmi munkákból tartotta fenn magát, ám keresetének döntő részét italozásra fordította. Környezetében csavargó, züllött életvitelű személyként ismerték.
Két esetben volt már büntetve, mégpedig 1968. évben rablás bűntette miatt 1 évi és 6 hónapi, majd 1975. évben visszaesőként és jogtalan behatolás útján elkövetett lopás bűntette miatt 6 hónapi szabadságvesztésre. Utolsó büntetéséből 1975. augusztus 12-én szabadult, állandó munkaviszonyt azonban nem létesített, sőt még a személyi igazolványáért sem jelentkezett, s ezért a rendőrhatóság 1000 forint pénzbírsággal sújtotta.
A vádbeli este észrevette, hogy a sértett lakásában világosság van s elhatározta, hogy tőle fog – akár erőszak útján is – pénzt szerezni. Az egyedül élő, látó- és hallóképességében erősen korlátozott 85 éves asszony életkora ellenére tevékeny, szorgalmas ember hírében állott, akiről köztudott volt, hogy megtakarított pénze van.
A vádlott a nyitott utcai, illetve az ugyancsak nyitott konyhaajtón belépett, majd azt maga mögött becsukva közelítette meg az – említett korlátozott látási és hallási képessége miatt – őt nem észlelő sértettet. Az szembefordulva meglátta a vádlottat és ismerve annak rossz hírét, börtönviselt voltát, megrémült és távozásra szólította fel. A vádlott azonban pénzt követelt a sértettől, aki tudta, hogy a konyhaasztalon levő pénztárcájában jelentősebb összeg van és azt féltve, ismételten kiutasította lakásából a feléje közeledő vádlottat. A vádlott ugyancsak észrevette a pénztárcát és annak megszerzése érdekében dulakodni kezdett a sértettel, eközben erőteljesen megmarkolta a jobb karját, majd mögé kerülve, hátulról két kézzel közepes erővel megszorította a torkát. A sértett részben fulladás, részben a nyakat ért támadás eredményeképpen fellépő reflexes szívbénulás vagy gégesokk következtében perceken belül meghalt.
A vádlott megállapítva, hogy a sértett meghalt, magához vette az 1800-2000 forintot tartalmazó fekete pénztárcáját, valamint 170 Ft értékű élelmiszert, majd eltávozott a lakásból.
Az éjszaka folyamán különböző italboltokban italozva a sértett pénzéből kb. 1500 forintot szórakozásra elköltött.
Az első fokú ítélet ellen az ügyész súlyosításért, halálbüntetés alkalmazásáért, a vádlott és védője enyhítés végett fellebbezett.
Az első fokú bíróság helyesen állapította meg a vádlott bűnösségét és a cselekmény jogi minősítése is helytálló.
A büntetés kiszabásának kérdését vizsgálva a Legfelsőbb Bíróság az első fokú bíróság által feltárt és értékelt bűnösségi körülményeket kiegészítette, illetve helyesbítette. Az első fokú bíróság elmulasztotta figyelembe venni a vádlott társadalmilag kifogásolható életvezetését, munkakerülő, italozó életmódját, amelyet egyébként egyértelműen jellemez a cselekmény végrehajtása után tanúsított vádlotti magatartás.
Tévesen értékelte ugyanakkor enyhítő körülményként a vádlott primitív személyiségét, hisz a legalacsonyabb értelmi képességgel rendelkező személy is tisztában van azokkal az elemi társadalmi és emberi normákkal, amelyek a jelen cselekmény veszélyességének megítéléséhez szükségesek.
De túlzott jelentőséget tulajdonított az első fokú bíróság a vádlott bűnösségére is kiterjedő beismerésének, ugyanis megállapítható, hogy igen fontos mozzanatok vonatkozásában a tényállást a bíróság a vádlott következetes tagadásával szemben állapította meg, s így a beismerés nem jelenti az őszinte, a cselekmény súlyát átérző megbánást.
Az ily módon helyesbített bűnösségi körülményeket alapul véve a súlyosbítást célzó ügyészi fellebbezés alapos.
A Legfelsőbb Bíróság elsősorban azt vizsgálta a Btk. 64. §-ának (2) bekezdésében rögzített – a halálbüntetés kivételes jellegét megfogalmazó rendelkezés alapján –, hogy a társadalom védelme szempontjából nélkülözhetetlen-e a halálbüntetés alkalmazása, avagy ezen cél más büntetéssel is megfelelően biztosítható.
A Legfelsőbb Bíróság az összes körülményeket mérlegelve arra a meggyőződésre jutott, hogy az idősebb korú, jelentős mértékben csökkent látóképességű vádlottal szemben a társadalom védelme a halálbüntetés alkalmazását nem igényli.
A büntetési célok viszont – főként az általános megelőzés szempontja – indokolttá teszi olyan szabadságvesztés alkalmazását, amely hosszú időre – akár véglegesen – kirekeszti a vádlottat a társadalomból és így valósítja meg a társadalomvédelmi követelményeket.
Ezért az első fokú ítéletet a Legfelsőbb Bíróság a Be. 260. §-a alapján megváltoztatta és a főbüntetést életfogytig tartó szabadságvesztésre súlyosbította.
A feltételes szabadságra bocsátással kapcsolatos rendelkezést a Legfelsőbb Bíróság mellőzte. A Btk. 39. §-ának (3) bekezdésében foglalt általános szabályt az ítéleti rendelkezésbe szükségtelen felvenni annál is inkább, mivel – ahogy arra a Legfelsőbb Bíróság tanácsvezetői értekezletének 1/1973. számú állásfoglalása rámutat – a feltételes szabadságra bocsátást kizáró okok csak a határozott ideig tartó szabadságvesztésre ítéltekre vonatkoznak. (Legf. Bír. Bf. V. 306/1976. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás