PK BH 1976/308
PK BH 1976/308
1976.07.01.
Szóvédjegy lajstromozásának, elbírálásánál a szóvégi betűmegkettőzése, illetőleg két szótag közötti kötőjel elhagyása nem jelent egy már lajstromozott védjegytől olyan lényeges eltérést, amely az összetéveszthetőség kizárására alkalmas [1969. évi IX. tv. 1. § a) pont, 16. § c) pont, 35.§].
Az E-i cég kérte az Országos Találmányi Hivataltól az „ESTEE” megjelölésnek védjegyként való lajstromozását a 3. áruosztályba tartozó „szappanok, illatszerek, illóolajak, kozmetikai készítmények és hajvizek” termékekre.
Az Országos Találmányi Hivatal elutasító határozatának a megváltoztatása iránti kérelmet a Fővárosi Bíróság elutasította.
Az elutasítás indoka az volt, hogy a kért megjelölés az összetéveszthetőségig hasonlít a hasonló áruféleségekre vonatkozó, más javára fennálló 327 980 nemzetközi lajstromszámú „ESTE”, illetve a 231 428 nemzetközi lajstromszámú „ES-TE” szóvédjegyekhez.
A bejelentő fellebbezésében kérte az első fokú bíróság végzésének a megváltoztatását és a kért lajstromozás elrendelését.
A bejelentő álláspontja szerint a védjegyoltalomra bejelentett megjelölés írásban is és kiejtésben is eltér a két korábbi nemzetközi szóvédjegytől. Összetévesztésre nincs lehetőség, mert ezek a védjegyek a magyar vásárlóközönség előtt ismeretlenek, ezekkel a védjegyekkel Magyarországon kozmetikai cikkeket nem hoznak forgalomba. Ezzel szemben a bejelentő nevének a részét alkotó ESTEE megjelölés az európai piacon és Magyarországon is ismert, ebből minden átlagos ismeretekkel rendelkező vásárló a bejelentő által forgalomba hozott kozmetikai készítményekre gondol.
Hivatkozott végül arra, hogy a társvállalat átruházta a bejelentő javára a 111 010 lajstromszámú „ESTEE LAUDER” szóvédjegyet ezért annak sem lehet akadálya, hogy – e védjegynek a részét alkotó „ESTEE” megjelölésre is oltalmat nyerjen.
A fellebbezés alaptalan.
Az első fokú bíróság helyesen mutatott rá arra, hogy a szóvégi e betű megkettőzése, illetve a két szótag közötti kötőjel elhagyása nem jelent olyan lényeges eltérést, amely alkalmas lenne az összetéveszthetőség kizárására.
Nem erre az eljárásra tartozik annak az eldöntése, hogy a korábbi két nemzetközi védjegyet Magyarországon gyakorlatilag alkalmazzák-e. Az 1969. évi IX. tv. (Vt.) 35. §-a alapján külön kell kérni az Országos Találmányi Hivataltól annak a megállapítását, hogy az előzményként hivatkozott két védjegy magyarországi oltalma a Vt. 16. §-ának c) pontja alapján használat hiánya miatt megszűnt. Mindaddig, amíg ilyen határozat nincs, ezek a védjegyek akadályai új azonos vagy összetéveszthetőségig hasonló megjelölés lajstromozásának.
Alaptalanul hivatkozik a bejelentő arra, hogy a tulajdonos időközben megszerezte az „ESTEE LAUDER” szóvédjegyre vonathozó jogosultságot, amelynek az első része teljesen egyezik a lajstromozni kért megjelöléssel.
Valójában ez a védjegy jelentősebb módon tér el a bejelentés tárgyától, mint a lajstromozást kizáró két nemzetközi védjegy. A bejelentett megjelölés egyetlen szóból áll, a bejelentő által megszerzett védjegy viszont két szóból tevődik össze. Ezáltal megváltozik az egész kifejezés jellege, ez az eltérés sokkal jelentősebb különbség, mint egy betű megkettőzése, illetve két szótag között kötőjel alkalmazása.
Egyébként, ha a bejelentő által megszerzett védjegyet azonosnak vagy teljesen hasonlónak lehetne tekinteni a bejelentés tárgyával, újabb védjegyoltalom megadásának akkor sem lenne helye. A Legfelsőbb Bíróság gyakorlata szerint ugyanannak a bejelentőnek a javára ugyanaz (vagy lényegében azonos) védjegy többszörösen nem lajstromozható. Az általános szabályok szerint ugyanis védjegyoltalomban csak az olyan megjelölés részesíthető, amely alkalmas áruknak más áruktól való megkülönböztetésére [Vt. 1. § a) pont]. Viszont a lényegében azonos megjelölés semmiféle megkülönböztetésre nem alkalmas. A többszörös lajstromozás ezért értelmetlen, azt semmiféle jogi vagy gazdasági szükségszerűség nem indokolja.
Mindezekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság helyben hagyta az első fokú bíróság végzését. (Legf. Bír. Pkf. IV. 20 583/1975. sz.).
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás
