PK BH 1976/310
PK BH 1976/310
1976.07.01.
Eltérő rendelkezés hiányában az eltemettetésre kötelezett személy határozza meg a temetés módját, a síremlék jellegét, formáját és a sírfeliratot [Ptk. 83., 86. § 10/1970. (III. 17.) ÉVM-EÜM sz. r. 11., 29. §].
A néhai Sz. I . a felpereseknek gyermeke, az alperesnek férje volt. A peres felek közötti családi kapcsolat már néhai Sz. L. életében megromlott. Az elhunyt fenntartotta ugyan szüleivel, a felperesekkel a kapcsolatokat, ez azonban nem volt elmélyült és inkább csak alkalmi látogatásokra, konvencionális üdvözlésekre, illetőleg olykor – a szülők részéről – egy-egy csomag küldésére korlátozódott. A néhai halálát megelőzően hosszú ideig betegeskedett. Betegsége idején azt a kívánságát fejezte ki leánya előtt, hogy védje meg anyját (az alperest) szüleivel (a felperesekkel) szemben, s bármi történjék is, ne értesítsék őket. A felperesek nem is tudtak fiuk haláláról: arról csak három és fél hónappal később értesültek, amikor az I. r. felperes egy alkalommal a még élőnek hitt fia meglátogatására utazott. Az alperes és leánya az elhunyt sírjára síremléket állítottak, amelyre egyetlen szót vésettek: „Apám.”
A felperesek keresetükben annak megállapítását kérték, hogy a gyermekük sírkövén levő ez a felirat nem elégíti ki kegyeleti jogaikat és érdekeiket, kérték továbbá arra való feljogosításukat, hogy az elhalt sírkövén gyermekük fényképét elhelyeztethessék és a már meglevő feliratot a névvel, a születés és halál évének megjelölésével kiegészíthessék.
Az alperes arra hivatkozással, hogy az elhalt és a felperesek közötti családi kapcsolat a felpereseknek felróható okból romlott meg, a kereset elutasítását kérte.
Az első fokú bíróság ítéletével a felperesek keresetét elutasította. Az ítélet indoklása szerint a síremlék jelenlegi kivitelezése nem sérti az elhalt emlékét és a felperesek és fiuk közötti rendkívül rossz viszonyra tekintettel indokolatlan, hogy az alperes által emelt sírkőre a felperesek bármit is rávésethessenek.
A másodfokú bíróság közbenső ítéletével az első fokú bíróság ítéletét megváltoztatta. Megállapította, hogy a felpereseket a kegyeleti jogok megilletik és ennek keretében jogosultak arra, hogy a meglevő síremléken saját költségükre a gyermekük nevét, születésének és elhalálozásának évét feltüntető feliratot helyeztethessenek el. A síremlék-felirat elkészítésére és elhelyezési módjára vonatkozóan a másodfokú bíróság az első fokú bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította. A másodfokú bíróság azt állapította meg, hogy a normális családi kapcsolat a felperesek és az elhunyt, illetőleg az alperes között az elhunyt haláláig nem szakadt meg. Kiemelte, hogy a perben nem a kegyeleti jog megsértéséről, hanem gyakorlásának biztosításáról van szó. Hivatkozott a Ptk. 2. §-ának (1) bekezdésére és 4. §-ának (2) bekezdésére és azt a következtetést vonta le, hogy az egyik kegyeleti jogosult eljárása nem zárhatja ki a másik jogosultat a kegyeleti jogok gyakorlásából; bármelyikük csak a többi érdekeivel összhangban gyakorolhatja jogait, figyelemmel az együttműködés és a szocialista együttélés követelményeire. A felperesek tehát jogosultak kegyeleti jogaik oly módon való gyakorlására, hogy az ne sértse az alperes érdekeit; ennek a követelménynek pedig a felperes által elhelyezni kívánt felirat mindenben megfelel. Nem találta viszont alaposnak az elhalt fényképének a sírkövön való elhelyezésére irányuló igényt. Ez ugyanis a kegyeleti jog gyakorlásához nem szükséges, de a képmás nyilvánosságra hozatalára vonatkozó rendelkezés [Ptk. 83. § (2) bek.] védelme alatt is áll.
A másodfokúi ítélet ellen emelt törvényességi óvás alapos.
A kegyeleti jog tartalmát és gyakorlásának módját a jogszabályok nem rendezik. A Ptk. a kegyeleti jog megsértésének eseteit tartja szem előtt [Ptk. 56. § (3) bek.], a 10/1970. (IV. 17.) ÉVM-EÜM sz. rendelet pedig főleg a temetőkre és a temetkezésre vonatkozó szabályokat tartalmazza. Ezért annak a kérdésnek eldöntésénél, hogy a kegyeleti jog közelebbről milyen alanyi jogosultságokat foglal magában, s hogy a jogok ütközése milyen módon oldható fel, a tételes jog rendelkezései mellett fokozott mértékben kell figyelembe venni a társadalomban kialakult gyakorlatot és nézeteket.
A 10/1970. (IV. 17.) ÉVM-EÜM sz. együttes rendelet a temetőkről és a temetkezési tevékenységről a 11. §-ában a következőket rendeli: „(l) az elhaltat eltemettető személyére az alábbi sorrend az irányadó:
a) az elhalt együtt élő házastársa, illetve a halál előtt legalább 6 hónapon át vele együtt élő élettársa,
b) aki a (2) bekezdés szerint az elhalt eltemettetésére köteles,
c) az 1960. évi 11. sz. tvr. (a továbbiakban: Ptké.) 2. §-ában megjelölt egyéb hozzátartozó,
d) akit az elhalt végrendeleti juttatásban részesített.
(2) Ha a házastárs vagy az élettárs az elhalt eltemettetéséről nem gondoskodik akkor a temetésről az köteles gondoskodni, aki az elhaltat szerződés vagy jogszabály alapján életében köteles volt eltartani, illetve ráutaltság esetén eltartásra lett volna kötelezhető”.
Az idézett jogszabály arról rendelkezik, hogy az elhunyt eltemettetéséről ki köteles gondoskodni, de arról nem szól, hogy a kötelezettet milyen jogok illetik. A jogok és kötelezettségek alapvető egyensúlyából folyik, hogy – jogszabály kifejezett rendelkezése hiányában – az eltemettetésre kötelezett személy határozza meg a temetés módját, a síremlék jellegét, formáját és a sírfeliratot is.
Az idézett közös rendelet 29. §-ának (2) bekezdése többek között tartalmazza, hogy szabálytalan, közízlést sértő vagy oda nem illő felírással ellátott síremléket nem szabad felállítani.
Nem vitás tény, hogy néhai Sz. L. elhalálozásakor vele együtt élő házastársa az alperes volt. Így az alperest terhelte az eltemettetés kötelezettsége és őt illették az ezzel kapcsolatos jogok is.
Eldöntendő kérdés csupán az, hogy az alperes eljárása nem ütközik-e jogszabályba vagy a szocialista erkölcsbe.
A kegyelet nyilvánítása során a társadalmi felfogás és gyakorlat szerint érvényesülő normák tálnyomó részükben kívül esnek a jogi szabályozás keretein és nem egyebek, mint jogi tartalom nélküli szokások (amire példaként lehet említeni a halálesetről való értesítés formájának megválasztását, a személy szerint értesítendők körének megvonását, a gyászszertartáson való megjelenés szabályait). A kegyelet kifejezésével kapcsolatos szabályok túlnyomó részéhez tehát jogi következmények nem kapcsolódnak, bár a társadalmi felfogás érzékenyen reagál azok megsértésére. Idetartozónak kell tekinteni pl. az alperesnek azt a magatartását, hogy férje halálakor mellőzte a felperesek értesítését, akik így fiuk temetésén nem jelenhettek meg. Ez az eljárás még akkor sem indokolható, hogy egyébként a család tagjai közötti kapcsolatok felszínesek voltak, és így az alperes magatartása mindenképpen rosszallást érdemel.
A kifejtettekből az is következik, hogy a kegyelet gyakorlásával kapcsolatos, valóban jogi jelentőségre jutott szabályok tartalmának megállapításánál is különös gonddal kell mérlegelni a társadalomban uralkodó közfelfogást és ennek messzemenő figyelembe vételével lehet csak dönteni az egymással konkuráló kegyeleti jogok megsértésének kérdésében. A sírkő felállítása kétségtelenül a kegyelet kifejezésével kapcsolatos magatartásoknak abba a csoportjába tartozik, amelynek – az idézett jogszabályra tekintettel – jogi jelentősége is van. A jogok gyakorlása a fentebb kifejtettekre tekintettel szoros összefüggésben van a kötelezettségekkel. Az idézett jogszabály alapján az eltemetés kötelezettsége az alperest terhelte, tehát az alperes volt jogosult a síremlék felállításával kapcsolatos körülmények, így a sírfelirat meghatározására is.
Az alperes által alkalmazott sírfelirat nem sérti a közízlést, nem ütközik jogszabályba, a szocialista erkölcsbe és nem sérti a felperesek kegyeleti jogait sem. A perben egyébként nem a kegyeleti jogok megsértéséről, hanem a felperesek kegyeleti jogainak érvényesüléséről van szó. Jogsértést voltaképpen maguk a felperesek sem állítottak. Jogsértés megállapítására egyébként annál kevésbé van lehetőség, mert nem ritka olyan síremlék felállítása, amelynek felirata nem alkalmas ugyan az elhalt személy kilétének a megállapítására, de az anonimitás éppen e tartózkodással fejezi ki azt a bensőséges, mélyen gyökerező kapcsolatot, amely a síremléket létesítő személyt az elhalttal összekötötte.
Minthogy a keresetben érvényesített igény – a kifejtettekre tekintettel – kívül esik a jogi szabályozás körén, ellenben a családi kapcsolatra vonatkozd társadalmi erkölcsi szabályokat érinti, éppen ezért bírósági úton nem kényszeríthető ki. (Legf. Bír. P. törv. I. 20 267/1975. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás