PK BH 1976/319
PK BH 1976/319
1976.07.01.
Ipari szövetkezet tagja nem fordulhat keresettel a bírósághoz, ha a szövetkezeti döntőbizottság a munkadíj-kategóriába sorolás kérdésében döntött; az ilyen vitát a tag halála esetén örököse sem viheti a bíróság elé [1971. évi III. tv. 7. §, 1971. évi 32. sz. tvr. 24., 39. § 30/1971. (X. 2.) Korm. sz. r. 36. §].
Az 1974. október 7-én meghalt N. L. 1964-től a felperes ipari szövetkezet tagja volt, a szövetkezet PVC részlegét vezette, és az akkori besorolás szerint havi alapmunkadíja 3850 Ft volt. Ez a besorolás a 7/1971. (IV. 1.) MÜM sz. rendeletben megállapított „műszaki gazdasági vezető II.” besorolásnak felelt meg, a munkakör pedig a felperes szövetkezet szervezeti és működési szabályzata szerint középvezetői munkakör volt.
A felperesi szövetkezet új telephelye 1973-ban készült el, ide települtek át, és az itt létesített központi műhelyben folytatták a termelést 1973. július 1-től kezdődően a szövetkezetnek addig a város különböző részein működő részlegei.
A felperesi szövetkezet vezetősége az 1973. május 10-i ülésén, majd a szövetkezet közgyűlése az 1973. május 25-én tartott ülésén megtárgyalta és elfogadta a szövetkezet szervezetének átalakításáról szóló határozatot. E határozat szerint megszűnnek a szövetkezet részlegei, és a jövőben azok a központi telephelyen csoportokként fognak működni, az egyes csoportok élére pedig csoportvezetők kerülnek. A csoportvezetői tennivalók ellátásával a volt részlegvezetőket – köztük N. L.-t – bízták meg.
Az átszervezés során a volt részlegvezetőket – köztük N. L.-t – munkásállományba sorolták. A csoportvezetői tennivalók ellátása mellett a volt részlegvezetők a továbbiakban tényleges termelői (fizikai) munkát végeztek, és őket a munkájukért az új besorolás szerint órabér és csoportvezetői pótlék illette.
A felperesi szövetkezet N. L.-t a 7/1971. (IV. 1,) MÜM sz. rendelet 2. és 3. §-aiban foglalt rendelkezés alkalmazásával az 51. fokozatba sorolta, amely fokozatban a rendelet 3. számú melléklete szerint 10-től 16 Ft-ig terjed az óradíj, illetve 1920 Ft-tól 3070 Ft-ig a havi díj. E határok között a szövetkezet N. L. részére 14,50 Ft óradíjat és ehhez a munkaügyi szabályzatában foglalt rendelkezésnek megfelelően 10%-os csoportvezetői pótlékot állapított meg.
A besorolási határozat ellen N. L. fellebbezéssel fordult a felperesi szövetkezet munkaügyi döntőbizottságához, kérve a korábbi beosztásában részére megállapított havi 3850 Ft alapmunkadíj megállapítását.
A döntőbizottság az 1973. július 10-én kelt határozatával N. L. havi alapmunkadíját a csoportvezetői pótlékot is magában foglaló havi 3400 Ft-ban állapította meg.
A döntőbizottság határozata ellen a felperesi szövetkezet keresettel fordult a járásbírósághoz.
A keresetlevelében kérte a döntőbizottság határozatának megváltoztatását és a szóban levő besorolási határozat hatályában való fenntartását.
Az első fokú bíróság a döntőbizottság határozatát „hatályon kívül helyezte” és a vezetőség 1973. május 10-i határozatát hatályában fenntartotta.
Az első fokú bíróság ítélete ellen N. L. fellebbezett. A fellebbezési eljárás során, 1974. október 7-én N. L. elhunyt, jogutóda a pert folytatta.
A másodfokú bíróság az első fokú bíróság ítéletét megváltoztatta, N. L. munkadíját az 1973. július 1. napját követő időre is havi 3850 Ft-ban állapította meg. Az ítélete indokolásában egyebek között utalt az 1971. évi 32. sz. tvr. (Iszt.) 24. §-ában foglalt rendelkezésekre. Megállapította, hogy a jelen esetben nem állottak fenn azok a kivételek, amelyeknek esetében a munkamegállapodás N. L. hozzájárulása nélkül is módosítható lett volna. Az ítélet indokolása szerint N. L. nem emelt kifogást a csoportvezetői munkakör ellen, ezért a munkamegállapodást ebben a tekintetben közös megegyezéssel módosítottnak kell tekinteni. Mivel azonban nem volt a felek között megegyezés a munkadíj vonatkozásában, N. L. korábbi havi 3850 Ft munkadíja nem csökkenthető.
A másodfokú bíróság ítélete ellen emelt törvényességi óvás alapos.
A felperesi szövetkezet az 1971. évi III. tv. 7. §-ában és az alapszabály 32. pontjában biztosított jogával élve a szövetkezeti gazdálkodás érdekében olyan átszervezést hajtott végre, amellyel N. L. korábbi munkaköre is megszűnt. Ennek következtében N. L-t is újra be kellett sorolni, mégpedig az új munkakörére a jogszabályban megállapított kategóriának megfelelő munkadíjtétellel. Az N. L. által kezdeményezett tagsági vita tehát nem az Iszt. 24. §-ának (2) bekezdésén alapuló áthelyezéssel, hanem csupán az új besorolásával kapcsolatos vita.
Az Iszt. 39. §-ának (2) bekezdése értelmében pedig nem lehet a szövetkezeti döntőbizottság határozata ellen a bírósághoz keresettel fordulni – többek között – ha a határozat a munkadíj kategóriába való besorolás kérdésében döntött.
Ezt a szabályt alkalmazni kell akkor is, ha a tag és a szövetkezet között a megszűnt tagsági viszonyból eredő vita a per tárgya [30/1971. (X. 2.) Korm. sz. r. (Szvt. R.) (36. § (2) bek.], mert az idézett törvényhely rendelkezésének a helyes értelme az, hogy a tag örököse és a szövetkezet közötti jogvitában a bírói eljárást megelőzően a szövetkezet önigazgatási szerveinek nem kell dönteniük, de ha a tagsági vita olyan természetű, amely bíróság elé nem vihető, azt a tag örököse sem viheti a bíróság elé.
Mindezek alapján a Legfelsőbb Bíróság megállapítja, hogy eljárásjogi szabályt sértettek a perben eljárt bíróságok, mert olyan vitában döntöttek, amelynek elbírálása nem tartozik bírói hatáskörbe, ezért a keresetlevelet a Pp. 130. §-a (1) bekezdésének d) pontja értelmében idézés kibocsátása nélkül el kellett volna utasítani, illetőleg a Pp. 157. §-ának a) pontja értelmében a pert meg kellett volna szüntetni. (Legf. Bír. P. törv. I. 20 862/1975. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás