GK BH 1976/32
GK BH 1976/32
1976.01.01.
I. A magas összegű jogtalan vagyoni előnyt akkor is jelentősnek és így gazdasági bírság kiszabásának alapjául szolgálónak kell tekinteni, ha az a vállalat üzleti forgalmához viszonyítva csekélyebb.
II. A fogyasztók megkárosítása miatt gazdasági bírság kiszabható abban az esetben is, ha az abból származó bevételi többletet már adók módjára elvonták. Ilyen esetben azonban csak a már elvont jogtalan vagyoni előny összege után számított bírság szabható ki [20/1973. (VII. 25.) MT sz. r. 2. §, 5. §, 6. § és 10. §, 4/1968. (III. 11.) BkM sz. r. 22. §].
Az indítványozó azt kérte, hogy a bíróság 754 030 Ft jogtalan vagyoni előny figyelembevételével a 20/1973. (VII. 25.) MT számú rendelet (a továbbiakban R.) 2. §-ának a) pontja alapján kötelezze az általános fogyasztási és értékesítő szövetkezetet (a továbbiakban: Szövetkezet) gazdasági bírság fizetésére, mert a barkácsboltjában a fogyasztók megkárosításával az 1971. április 22-től 1974. február 28-ig terjedő időben, tehát összesen öt leltári időszak alatt ilyen összegű leltártöbblet keletkezett. A szakértő megállapította, hogy a Szövetkezet a barkácsboltban nagy mennyiségű, osztályos és leértékelt árut forgalmazott, ezt a nagy forgalmat pedig a boltban dolgozó három személy szabályos körülmények között nem bonyolíthatta le. A számottevő leltártöbblet, amelynek összege 634 248 Ft volt, az 1972. június 26–1973. június 11-ig terjedő leltáridőszak alatt keletkezett. A szakértő szerint a Szövetkezet a boltegységét szabadkasszás egységként üzemeltette, holott a nagy forgalomra tekintettel azt szoros elszámolási egységként is gazdaságosan lehetett volna üzemeltetni. A Szövetkezet saját elhatározásából a boltegység szabadkasszás jellegét 1972. december 27-én megszüntette ugyan, de annak vezetője és helyettese elmulasztották a “szoros egységnél” használatos nyomtatványok vezetését, ez pedig lehetetlenné tette a leltártöbbletek keletkezési okának megállapítását. A szakértő szerint a leltártöbblet mintegy 20%-a a fogyasztók megkárosítása útján úgy keletkezhetett, hogy a bolt az alacsonyabb egységárral terhelt árukat magasabb áron értékesítette, mintegy 80%-ánál pedig a leltártöbblet keletkezésének oka az egység szabadkasszás, “családias” jellege folytán, a szükséges bizonylatok hiányában nem állapítható meg.
E szakértői megállapítások alapján az indítványozó az egész leltártöbblet értékének figyelembevételével kérte gazdasági bírság kiszabását.
A Szövetkezet azzal védekezett, hogy a leltártöbbletek a forgalomnak 1%-át sem tették ki, tehát jelentősnek mondható anyagi előnyre nem tett szert, ezért hiányoznak a gazdasági bírság kiszabásának előfeltételei. Egyébként az egység szabadkasszás üzemeltetése nem ütközött jogszabályba, és ezt az üzemeltetési módot is saját elhatározásból már 1972. december 27-én megszüntette.
Előadta, hogy bár a helytelen árazásokról maga is tudomást szerzett, de ennek következményeit igyekezett elhárítani azzal, hogy a közületi vevőknek a károkat megtérítette, a leltártöbbletek összegét pedig a PM Bevételi Főigazgatósága Bp. Adóelszámolási Irodájához átutalta, s így a szabálytalanságokból nem szerzett anyagi előnyt. A Szövetkezet azzal is védekezett, hogy nem bizonyított a fogyasztók megkárosításából származó leltártöbblet összege.
Az ágazati irányító szerv közlése szerint a leltárhiány és a leltártöbblet ténye a kereskedelmi tevékenység szükségszerű velejárója, az nemcsak a fogyasztók megkárosításából származhat, hanem többféle oka lehet. A leltárhiány és a leltártöbblet meghatározásának fogalmi eleme, hogy annak keletkezési oka ismeretlen legyen, az adott esetben tehát az indítványozónak bizonyítania kellene, hogy a barkácsbolt ismételt leltártöbblete a fogyasztók megkárosításából keletkezett, ezt azonban a szakértő sem állapította meg, hanem csak feltételezésekből indult ki, feltételezésekre pedig gazdasági bírság kiszabását nem lehet alapítani. Az ágazati irányító szerv szerint a leltártöbbletek keletkezése még teljes automatizálás mellett sem kerülhető el, utalt arra, hogy a leltártöbbletekkel kapcsolatos szankciókat a 4/1968. (III. 11.) BkM sz. rendelet 22. §-a tartalmazza, külön szankció alkalmazására tehát nincs lehetőség.
Az elsőfokú bíróság a Szövetkezetet 900 000 Ft gazdasági bírság fizetésére kötelezte, de “feljogosította” arra, hogy az általa korábban a PM Bevételi Főigazgatósága részére már befizetett 685 590 Ft összeget a kiszabott bírság összegébe “betudja”. Az indokolás szerint a bíróság megállapította, hogy a Szövetkezet a barkácsboltját szabálytalanul üzemeltetve a fogyasztókat megkárosította, a leértékelt áruk kezelésének szabálytalan gyakorlatával, a bizonylatolások elmulasztásával kizárta az ellenőrzés lehetőségét. A Szövetkezet ezzel a magatartással, illetve e mulasztásokkal a szocialista gazdálkodás elveivel ellentétes gyakorlatot folytatott, ezáltal jelentős anyagi előnyre tett szert. Ezért a bíróság alkalmazhatónak találta az R. 2. §-a a) pontjának rendelkezését. A leltártöbbletekkel kapcsolatos jogtalan anyagi előnyt a Szövetkezet az illetékes pénzügyi hatóságnak önként átutalta, ezért a bíróság “feljogosította”, hogy az átutalt összeget a kiszabott bírság összegébe “betudta”, a mintegy 19%-os bírság-szankciót azonban a teljes leltártöbblet értékét figyelembe véve szabta ki, mert a megítélése szerint csak az ilyen összegű bírság jelent elegendő visszatartó erőt a hasonló szabálytalanságok elkövetésétől. Az ágazati irányító szerv képviselőjének nyilatkozatát a bíróság azért nem találta alaposnak, mert álláspontja szerint az adott esetben a Szövetkezet nem ismeretlen eredetű leltártöbblet miatt, hanem azért köteles bírságot fizetni, mert a szocialista gazdálkodás elveivel ellentétes tevékenységével – a nagy forgalmat bonyolító bolt szabadkasszás üzemeltetésének engedélyezésével, a bizonylatolásra vonatkozó rendelkezések megsértésével, a számviteli munka rossz megszervezésével és az ellenőrzés elmulasztásával – tett szert jelentős anyagi előnyre.
A Szövetkezet a gazdasági bírság kiszabása, az ágazati irányító szerv pedig az első fokú ítélet indokolása ellen nyújtott be fellebbezést.
A Legfelsőbb Bíróság másodfokon hozott ítélete szerint leltártöbbletnek valóban fogalmi eleme, hogy a keletkezés oka ismeretlen legyen. Helytálló az a védekezés is, hogy a barkácsbolt üzemeltetési formája nem volt jogszabályba ütköző, és hogy a Szövetkezet vezetősége az üzemeltetés formáját a saját hatáskörében szabadon állapíthatta meg, továbbá hogy a boltegység üzemeltetési formája önmagában nem lehet bevételi többlet forrása. Az ágazati irányító szerv arra is helyesen mutatott rá, hogy önmagában azért nem szabható ki gazdasági bírság, mert a boltegység az ügyviteli, számviteli rend egyes előírásait nem tartotta meg, ha azonban ez a mulasztás vagy magatartás bizonyíthatóan a fogyasztók megkárosításához vezet, vagy a lakosság jogos érdekeit súlyosan veszélyezteti, akkor ezek a mulasztások, magatartások azok következményei miatt a szocialista gazdálkodás elveivel ellentétes magatartásként értékelhetők és gazdasági bírság kiszabásának alapjai lehetnek. Helytálló volt az érvelés abban a kérdésben is, hogy önmagában a leltártöbblet gazdasági bírság kiszabásának alapja nem lehet, mert a leltártöbblet többféle okból keletkezhet, az ok mindig ismeretlen, így az ismeretlen keletkezési ok folytán nem állapítható meg, hogy az R. 2. §-ában meghatározott, a gazdasági bírság kiszabásához vezető okok fennállanak-e. Nem alapos azonban az az előadás, hogy gazdasági bírság akkor sem szabható ki, ha a bevételi többlet a fogyasztók megkárosításából származik, mert az ilyen esetekre alkalmazható gazdasági szankciót a 4/1968. (III. 11.) BkM sz. rendelet 22. §-a tartalmazza.
A gazdasági bírság mint szankció – az R. 6. §-ának (1) bekezdéséből következőleg kettős összetételű, mert egyrészt el kell vonni a gazdálkodó szervtől a jogtalanul elért anyagi előnyt, másrészt a kifogásolt magatartást bírságrész kiszabásával kell szankcionálni.
A 4/1968. (III. 11.) BkM sz. rendelet 22. §-a csak arról rendelkezik, hogy a fogyasztók megkárosításából származó bevételi többletet adók módjára el kell vonni a vállalattól, más jellegű szankciót azonban nem tartalmaz, hanem az R. 2. §-a határozza meg az utóbbi következményt. A két jogszabály tehát nem egymást kizáró, hanem egymás mellett alkalmazható rendelkezéseket tartalmaz – ez egyébként következik az R. 10. §-ának (1) bekezdéséből is –, ezért csak arra kell figyelemmel lenni, hogy ha a fogyasztók megkárosításából származó vagyoni előny elvonása az említett BkM rendelet alapján már megtörtént, akkor gazdasági bírság kiszabására vonatkozó indítvány esetén se kerüljön sor a jogtalan vagyoni előny ismételt elvonására, éppen ezért ilyen esetben csak a jogtalan vagyoni előny után számított gazdasági bírság szabható ki. Az egymás mellett érvényesülő jogszabályok ilyen alkalmazása nem érinti a népgazdasági szinten rendezett jövedelem-, adó- és alapképzési rendszert.
Nem alapos az az előadás, hogy az egyes leltáridőszakokat a bírságindítvány elbírálásánál külön-külön kell figyelembe venni, és hogy az indítvány egyes részeinek az elkésettségét (R. 5. §-a) ennek alapján kell megállapítani. A leltár ugyanis nem az R.-ben meghatározott tevékenység, hanem a kereskedelmi vagy más gazdálkodó egységek ellenőrzésének, elszámoltatásának egyik formája. Az R. 5. §-a a bírság alapjául szolgáló magatartás befejezésétől számított 2 év elteltével teszi megállapíthatóvá az indítvány elkésettségét, az adott esetben a bírság kiszabásának alapjául szolgáló magatartás a fogyasztók megkárosítása volt, ezt a magatartást a barkácsbolt dolgozói leltáridőszakról-leltáridőszakra folytatták, az egyes leltározásokkor ezt a cselekményt nem fejezték be, hanem azt folyamatosan tovább folytatták, ezért az indítvány az 1972. évi leltáridőszakot megelőző időszakok vonatkozásában sem minősíthető elkésettnek.
Alapos a Szövetkezetnek az az előadása, hogy az üzlet szabadkasszás üzemeltetése, “családias jellege” nem ütközött jogszabályba, ilyen alapon tehát nem lett volna gazdasági bírság kiszabható. Az sem róható a Szövetkezet terhére, hogy a vizsgálat lefolytatásához anyagkönyvelési bizonylatok nem álltak rendelkezésére, mert a jogszabály a kereskedelmi egységekben csak értékbeli elszámolási kötelezettséget ír elő. Ennek ellenére helytálló volt azonban az elsőfokú bíróságnak az a megállapítása, hogy a Szövetkezet a szocialista gazdálkodás elveivel ellentétes módon eljárva tett szert jelentős anyagi előnyre [R. 2. §-ának a) pontjai], mert a fogyasztókat megkárosította.
A Legfelsőbb Bíróság bizonyítottnak találta, hogy a Szövetkezet a fogyasztók megkárosításával tett szert vagyoni előnyre. A szakértői vélemény szerint a rendelkezésre álló adatokból megállapítható volt, hogy a teljes bevételi többlet 20%-a a fogyasztók megkárosításából származott, ezt a szakértői megállapítást sem az ágazati irányító szerv, sem a Szövetkezet nem vitatta. Azt a megállapítást is tényként kellett elfogadni, hogy a Szövetkezet által az illetékes pénzügyi hatósághoz befizetett többletbevétel összege teljes egészében a fogyasztók megkárosításából származott. A befizetéseknél a Szövetkezet ugyan leltártöbblet jogcímre hivatkozott, de a PM Bevételi Főigazgatósága ilyen címen a befizetéseket nem fogadta el, és az 1974. január 16-i, illetve július 1-jei leveleiben közölte, hogy ezeket az összegeket a fogyasztók megkárosításából származó bevételi többletnek tekinti. Ezt követően a Szövetkezet a befizetett összegek visszafizetését nem kérte, sőt a későbbi leltáridőszak bevételi többletét is befizette, a korábbi befizetéseinek jogcímeként pedig a PM Bevételi Főigazgatósága 1974. július 1-jén kelt levelében foglaltakra hivatkozott. Ezzel elismerte, hogy a teljes befizetett összeg a fogyasztók megkárosításából származott. Ilyen elismerés mellett az indítványozónak további bizonyítási kötelezettsége nem volt. Nem alapos tehát a Szövetkezetnek az az állítása, hogy az időközben megindult hatósági vizsgálatok “nyomására” teljesítette a befizetéseket, ezt az állítását nem bizonyította, e vonatkozásban bizonyítási indítványa sem volt, egyébként tudta vagy tudnia kellett, hogy a 4/1968. (III. 11.) BkM sz. rendelet csak a fogyasztók megkárosításából származó bevételi többletek elvonását írja elő. Erre a körülményre az előbb említett pénzügyi szerv figyelmeztette is, és így azt kellett megállapítani, hogy a befizetéseket ennek tudatában teljesítette. A fogyasztók megkárosításából szerzett jogtalan vagyoni előny fennállása esetén az R. 2. §-ának a) pontja alapján a gazdálkodó szerv gazdasági bírságfizetési kötelezettségét meg kellett állapítani.
A Szövetkezet a fogyasztók megkárosításából származó, összesen 685 590 Ft bevételi többletet fizetett be az illetékes pénzügyi hatósághoz, az indítvány összegéből tehát 68 440 Ft az a többletbevétel, amelyre nincs elismerés, és amelyet az indítványozónak kellett bizonyítania. Az indítványozó a szakértői véleménnyel az utóbb említett összegnek csak 20% mértékéig tudta bizonyítani, hogy az a fogyasztók megkárosításából származik, ezért bírságalapként e vonatkozásban csak 13 688 Ft volt megállapítható.
Az elsőfokú bíróság tehát az R. 2. §-ának a) pontja alapján 699 278 Ft bírságalap figyelembevételével szabhatott volna ki a Szövetkezet terhére gazdasági bírságot. Ebből az összegből azonban a Szövetkezet 685 590 Ft-ot már befizetett, ezt tehát tőle ismételten elvonni nem lehet, ezért csak a most megjelölt összeg után számított bírság alkalmazható. Az általa be nem fizetett, tehát a pénzügyi hatóság által el nem vont jogtalan vagyoni előnynek, 13 688 Ft-nak és az erre eső 19%-os bírságnak fizetésére azonban a Szövetkezetet ugyancsak kötelezni kellett.
A fentiek alapján a Legfelsőbb Bíróság helyesnek találta az elsőfokú bíróságnak azt az álláspontját, hogy a mintegy 19%-kal növelt összegű bírság [R. 6. §-ának (1) bekezdése] biztosít megfelelő visszatartó erőt hasonló magatartás elkövetésétől, ezért az első fokú ítéletet a Pp. 253. §-ának (2) bekezdése alapján megváltoztatva a Szövetkezetet 146 550 Ft gazdasági bírság fizetésére kötelezte (ebben 13 688 Ft a fogyasztók megkárosításából származó jogtalan vagyoni előny elvonása és a Szövetkezet által már befizetett 685 590 Ft, összesen 699 278 Ft 19%-ának megfelelő 132 862 Ft bírság alkalmazása).
A Legfelsőbb Bíróság törvénysértőnek minősítette az első fokú ítéletnek azt a rendelkezését, amelyben a Szövetkezetet feljogosította arra, hogy az általa már befizetett bevételi többlet összegét “betudja” a kiszabott bírság összegébe, mert az ítélet így nem hajtható végre és tévedésre vezet az eljárási illetékfizetési kötelezettség megállapításánál is. A 11/1966. (VI. 29.) PM számú rendelet 119/A. §-a (1) bekezdésének d) pontja szerint ugyanis a bírságolt a kiszabott gazdasági bírság összegének 3%-át köteles eljárási illetékként megfizetni, az elsőfokú bíróság ezzel szemben a Szövetkezet által az adóhatóságnak már befizetett jogtalan vagyoni előny összegét is illetékalapként vette figyelembe, jóllehet azt nem kívánta tőle bírságként elvonni.
A fentiek alapján megállapítható, hogy a jogtalan vagyoni előny jelentős lehet akkor is, ha annak aránya a forgalomhoz viszonyítva ugyan csekély, de abszolút összegben nagy. Az 500 000 Ft-ot meghaladó jogtalan vagyoni előny, függetlenül a forgalomhoz viszonyított arányától jelentősnek minősül. Ezért nem alapos a Szövetkezetnek az az állítása, hogy az adott esetben a jogtalan vagyoni előny mértéke jelentéktelen volt, és hogy ezért a gazdasági bírságfizetési kötelezettsége nem állapítható meg. (Legf. Bír. Gf. II. 30 479/1975. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás